szlovenszko

Ismét Janus- arcát mutatta a szlovák válogatott, a fiúk ezúttal otthon gázolták el San Marino városkájának focimezbe öltözött honpolgárait. A derék olasz ellenfelek kivették a hétvégi szabadságot, eljöttek megnézni a turistalátványosságokat és mintegy mellékesen hetet kaptak Máriatölgyesen (Mikolaj miniszter úr kedvéért Dubnicán). Magára a meccsre nem érdemes túl sok szót vesztegetni, a válogatott húsz perc alatt feltörte a san marinói védelmet és még hatszor. Az egyszeri tévénéző jóval több izgalmat élhetett meg akkor, ha másnap kigyalogolt a falusi derbire.

A szlovák válogatott a győzelem ellenére is futni fog a harmadik helyért a csoportjában, méghozzá Walessel, Írországgal és Ciprussal karöltve. A csapat gólaránya tíz meccsen impozáns 27-20, azaz az aranylábú gyerekek meccsenként átlagban lőnek három gólt, de kettőt kapnak is. A grundfocin láttunk ilyet utoljára, de legalább van mit nézni a tévében, a szlovák gyepen visszaköszönnek a legszebb jégkorongos hagyományok.



A kiegészített eredménylista:
Ciprus ellen 6-1 és 3-1
Wales ellen 5-1 és 2-5
Írország ellen 0-1 és 2-2
Németország ellen 1-4 és 1-2
San Marino ellen 7-0
Csehország ellen 0-3.

A csapatnak a továbbjutásra matematikai esélye sincs, nem úgy, mint két éve - akkor csak a spanyolok állították meg a válogatottat a pótselejtezőn. Így múlik el a világ dicsősége. Ján Kocian, a bundesligában edződött szövetségi kapitány napjai meg vannak számlálva - főleg, ha a csapat kikap majd Prágában is a cseh riválisoktól. Addig is következik egy barátságos mérkőzésen Horvátország.

Baowah blogtárs hívta fel a figyelmem a szlováklobbi újabb ármánykodására, avagy ezúttal egy munkaajánlat leple alatt tervezik az ártatlan magyar családok kitelepítését Csehországba. A kormány lappangó ügynökei cseh üzletemberek képében csapnak le az áldozatokra, a rabszolgamunka tényét találóan jellemzi az egyeseket és nullákat bepötyögő reményvesztett férfi. A delikvensnek egyébként feltűnően hosszú orra van, de a mélyebb kultúrantropológiai utalásokba nem érdemes belemenni. A szlovák- cseh maffia tevékenységét a felvidéki magyarság legnagyobb barátja, a Windows fordítóprogramja leplezte le (köszönjük Charles Simonyi - tudtuk, hogy van még remény).

További neoszürreál képek a baowah.blog.hu -n, többek között egy bontásra ítélt Taunus szomorú történetének dokumentációja, vagy egy éjszakai traktor. Még egyszer nagyon köszönöm neki a képet, Adjon Isten jó esőt és ideális fényviszonyokat.

Szolgálati megjegyzés: valamiért nem sikerül ideálisan berakni a képet a blogba - méretarányosan eltűnik a jobb széle, ebben a formában pedig még épphogy olvasható. Ha valaki tudna egy remek áthidaló megoldást, várom a válaszát.

Csak még egy utolsó szó a szlovák nacionalizmus lényegéről, aztán békésebb témák után nézek, ígérem. Korábban már röviden megpróbáltam jellemezni, hogy mégis milyen mélyebb indokok vezérelhetnek egy átlagos nemzeti érzületű szlovákot, mikor köp egyet, ha az újságban olvas a magyarokról. Az utóbbi hetekben a parlamentben figyelhető meg egy érdekes tendencia - a pártok deklarációkban bizonygatják egymásnak nemzeti érzületüket. Óvodában ezt a viselkedést farokmutogató verseny néven ismerik.

A politikusok legújabb kedveltetése a történelemkönyveket bújni, előszedni egy kulcsfontosságú momentumot, majd alkotni egy törvénytervezetet az igaz szlovák hazafiak érdemeiről.
Ezzel a módszerrel kerül(he)t a képviselők elé a csernovái sortűz ügye, az Andrej Hlinka nagyságáról és nemzetatyaságáról szóló törvény, a benesi dekrétumok megerősítésének ténye pedig szintén remekül illeszkedik a sorba.

Ami furcsa és szomorú, hogy nincs egyetlen olyan szlovák párt sem, amelyik képes lenne megálljt mondani ennek az őrületnek. Mi van a második pillérrel? Bajban a gazdaság? Nem érdekel ez mostanában senkit, a lényeg az, hogy megszavazzuk  Jano bácsi érdemeit, aki a második világháborúban vasvillával kergette el a német fasisztákat (vagy a magyar megszállókat, még jobb). Megjegyzem, pont ugyanez volt a helyzet a koszovói helyzet rendezése idején is, a magyarokon kívül az összes párt kötelességének érezte, hogy elítélje az albánok autonómiatörekvéseit - a szerb testvérek sanyarú sorsa meg a területrendezés lehetősége miatt.

Mi ennek a furcsa betegségnek az oka? Kollektív ellenségkeresés folyik a szlovák politikai színtéren, aki nem eléggé szlovák, az lesz a homokzsák. Valaki szlovák létére nem támogatja Hlinka érdemeinek elismerését? Tűzre vele... A benesi dekrétumok ellen van? Nem igaz szlovák. Az ellenzéki pártok pedig hallgatnak, sőt a kereszténydemokraták kimondottan annak érzik a szükségét, hogy bebizonyítsák, ők a legnagyobb hazafiak.
A forgatókönyv minden esetben egyszerű - az SNS, a nemzeti párt benyújt egy javaslatot. A kereszténydemokrata KDH benyújtja a maga ellenjavaslatát, ami szerinte nemzetibb. Az MKP benyújtja a magyar-konform, témával foglalkozó tervezetet, ezzel pedig saját magát hozza homokzsák szerepbe. Az újságoknak, politikusoknak (és a magamfajta bloggereknek) rengeteg témájuk lesz amiről írhatnak, mindenki elégedett.

A legfájóbb az, hogy az igazi értelemben vett nacionalizmus, a patriotizmus továbbra is csak a szavak és az üres kijelentések szintjén marad. Nincs védd a hazai terméket mozgalom, siralmas az országimázs, egyre kevesebb turista érkezik a Tátrába, a szlovák kultúra pedig továbbra sem lépett ki a népiesch árnyékból. De legalább megnyugtató, hogy Hlinkát, az egész nemzet atyját a parlament is szereti.

Különös nemzeti sportnak hódoltak az utóbbi pár hétben kis hazánkban. Szlovák és magyar, értelmiségi és egyszerű honpolgár napi rutinja, hogy kölcsönösen szidja a saját nemzetét, a másik nemzetét, a kisebbségeket, a politikusokat és általában véve mindenkit, aki egy kicsit is más véleményen van, mint saját maga.
A konfliktusok érdekes velejárója, hogy teljesen másként tekintünk a tényekre a vita előtt és után. A jobbosból náci lesz, a balosból kommunista, megosztó személyiségből hős, elismert államférfiból pedig politikai hulla. Pedig nem a tények változtak, hanem a tálalásuk. Jöjjön néhány népszerű téveszme a magyar - szlovák ügyekkel kapcsolatban:

Első mítosz: Az MKP kezdte
Az MKP stratégiája kétségbe vonható, de racionális. Először a dekrétumok áldozatainak kárpótlásának ügyével jöttek elő, majd a reakciók hatására a kissé összecsapottnak ható kölcsönös megbékélési dokumentummal. Addigra azonban már a törvényhozás előtt volt a dekrétumok érinthetetlenségéről szóló javaslat.
Az első lépést kétségtelenül az MKP tette meg, de vajon ellenséges cselekedetnek számíthat a kárpótlás követelése? És ha mindössze erkölcsi kárpótlásról van szó? A szlovákiai viszonyok között úgy néz ki igen, Európában viszont a válasz: nem.

Második mítosz: Csáky szélsőséges irredenta
Végigböngészve a szlovák fórumokat, Csáky Pál neve az utóbbi hetekben nagyjából a legszélsőségesebb terroristákkal került egy szintre. Csakhogy a dolgok nem ilyen egyszerűek - a pártvezér a konfliktus során meglepően higgadtan viselkedett és továbbra is ezt a taktikát követi. Félúton még az arrogáns, lekezelő stílusát is elhagyta, igaz, az Új Szó azóta nem készített vele interjút. Persze adódhat a kérdés, hogy Bugár Béla miként viselkedett volna válsághelyzetben - nos ez az, amit soha nem fogunk megtudni.

Harmadik mítosz: A szlovák parlament mindössze védekezett
Meglehetősen érdekes formája a védekezésnek, hogy egy javaslat leszavazása után két párt egymással versengve nyújt be egy "hazafias" tervezetet. Amely arról szól, hogy a javaslat kiváltó oka -egy dekrétum- jogilag megkérdőjelezhetetlen. És az is marad örökkön-örökké. Mindez persze jogi képtelenség, a nemzeti tudat fitogtatására (valamint a dekrétumok áldozatainak közvetlen leköpésére) azonban tökéletesen alkalmas.

Negyedik mítosz: Miért nem huzakodott elő korábban a dekrétumokkal az MKP?
A szlovák pártok hagyományosan nagy paranoiával viselkedtek a dekrétumok valamint a benesi áldozatok kárpótlásának kapcsán. Az MKP még 1998-ban kötelezte magát írásban  arra, hogy nem huzakodik elő a két témával a következő négy évben -cserébe pedig bekerülhet a kormányba. Érdekes, hogy a biztosítékokat leginkább a baloldali (!) SDL követelte,  a párton belül pedig egy bizonyos Robert Fico felvetette, hogy az MKP helyett inkább a nacionalista SNS-t kellene bevenni a kormányba. Hasonló dokumentumot négy év múlva már nem írtak alá, az MKP a második Dzurinda- kormányban azonban mindig is stabilizáló szerepet töltött be (és ennek köszönhette népszerűségét a szlovákok körében). Ellenzéki pártként ezek az írott, majd íratlan kötelezettségek egyszerűen az érvényüket vesztették.

Amíg az ember az idegeit pihenteti, a nagyvilágban azért rengeteg dolog történik. Lett is volna miről írnom, hiszen a magyar-szlovák kapcsolatok a mélypontra zuhantak, a szlovákiai magyar társadalom pedig sikeresen osztódott két részre - ezt a zökkenőmentes folyamatot akár egy kezdő egysejtű is megirigyelhetné. A blogszférában éppen eléggé ki lettek vesézve a fő problémák, a következő napokban azért én is megpróbálkozok egyfajta visszatekintéssel. Az überelhetetlen cikk díját ez a szösszenet viszi el, a bummosoktól. Ezt mindenkinek érdemes elolvasnia, rendkívül fájó és találó:

http://bumm.sk/blog/poli/2007/10/08/a-kormany-diszmagyarja-es-a-karatezo-pszichiater/

Érdekes lesz még ez a hónap...

A Zuschlag- botránnyal kapcsolatban újabban már Magyarországon is mindenki azt vizsgálgatja, hogy melyik szervezet mikor és miért kapott pályázati pénzeket. Nos, számomra a vádak teljességgel hihetőnek tűnnek, mert Szlovákiában hasonló baráti-bratyizós maffiajellegű társulások osztották és osztják ki a támogatásokat a civil szférának. Egy harmadik szektorbeli szervezet működéséhez elengedhetetlen, hogy a telefonban benne legyen néhány illetékes magánszáma és ha a döntnökök odaköszönnek az utcán/fogadásokon/rendezvényeken, akkor már lehet reménykedni.
A téma aktualitása miatt érdemes bemutatni azt az ifjú felvidéki titánt, aki a rendszerváltás óta a legérthetetlenebb módon került egy kulcsfontosságú pozícióba, majd ki is bukott onnan. Dohányos Róbert.

Dohányos a Duray- fiókák egyik prominens tagja, a jobboldali politikus által "kinevelt" és pátyolgatott nyitrai kötődésű fiatalok közé tartozik.* Hősünk a nyitrai egyetemen tanult politológiát (érthetetlen okokból az egyik legkedveltebb kváziszak), ebben a minőségében pedig aktivizálta magát a helyi magyar alapszervezetekben is.
A nyitra- környéki magyar klikkek belharcai külön bejegyzést érdemelnének, annyira tipikus és fájó, hogy a haldokló falvakban tíz- húsz magyar is képes összeveszni ahelyett, hogy összefogna. A lényeg az, hogy rejtélyes módon több faluban is új tagszervezetek alakultak alapszabályellenesen a régiek helyett, Dohányos pedig a surranópályáról azonnal katapultálta magát a nagypolitikába.

Dohányos végső állomását a kulturális tárca jelentette, ott is a Nemzetiségi Főosztály vezetői székére tartották alkalmasnak. Nagy ugrás egy friss diplomástól, számomra máig nem világos, hogy miért nem szúrt szemet senkinek sem ez a villámkarrier. Akármi is történt és akárhogy, Dohányos beült a nagyon fontos székbe (fontos, hiszen ebben a funkcióban remekül lehet irányítani a kisebbségi célokra szánt kormánypénzek elosztását). Hősünk durayista irányvonalának megfelelően a korszaknak megvoltak a maga kedvezményezettjei (például a MIK, minő meglepetés) és a maga bukásai (A Nemzetiségi Fesztivál- bohózat, de ez az ügy meg külön bejegyzést érdemel. Állítólag megint rendeznek majd egyet, ahol kultúra helyett sörözni lehet majd). Az elégedetlenek ugyanakkor spóroltak a kritikával, hisz mindenki szívesen odaáll a húsosfazék mellé, ha később engedik. Ha kinyílik a szája, akkor bizony később sem engedik.

Dohányos bukását közvetve a kormányváltás okozta, a főosztályvezető mindenesetre morálisan is nagyot zakózott. Miután tősgyökeres szlovák "szakember" került a kulturális miniszteri székbe, Dohányos pozíciója is ingataggá vált. Hősünk a felmondás, esetleg az ellenállás helyett megpróbált benyalni az új vezetésnek és a szlovák államnyelv fontosságáról szóló leveleket küldözgetett a magyar kulturális szervezeteknek. Szerencsére mégis kirúgták, kevés dolog elkeserítőbb annál, ha egy magát magyarnak valló kollaboráns ül ebben a pozícióban. Mivel Dohányos még mindig nagyon fiatal, előtte az élet, ki tudja, honnan kerül majd elő a neve - már ha a régi ismerősök még bíznak benne, a választóknak pedig kellően rövid a memóriája.


*- Ez a generáció egyébként is roppant érdekes társaság, jobbára az MKP korábbi nemhivatalos (vagy sokkal inkább önjelölt) ifjúsági szervezete, a Magyar Ifjúsági Közösség (MIK) tagjai és szimpatizánsai alkotják.

Azt hittem, kicsit izgalmasabb lesz a mai bejegyzésem - ugyanis az MVSZ által a szlovák konzulátus előtt szervezett tüntetésről akartam írni. Jöttek is a hírek mindenfelől és én este már-már nemzethalált vizionáltam, halott rendőrökkel és karóra tűzött szlovák fejekkel a Téli Palota modern megfelelője előtt. Jöjjenek röviden a tények:

- A magyar hírforrások kivétel nélkül hangsúlyozzák, hogy a tüntetők inzultáltak egy szlovák tévéstábot. A szlovák híradásokban érdekes módon nyomát sem látom ennek.
- A szlovák televíziós tudósítások egyöntetűen kiemelik, hogy a tiltakozás rendzavarás nélkül, erős rendőri felügyelet mellett zajlott le. Következik a feketeleves: a tévések megkérdezik a konzulátus egyik munkatársát (mindig ugyanaz a személy), aki nyilvánvalóan szeretne feljebb jutni a bürökrata- ranglétrán és vigasztalan élete van. Ennek szellemében kijelenti, hogy ők nem hajlandóak tárgyalni ezzel az irredenta, soviniszta bandával.
-Az én saját véleményem: A magát az utóbbi időben teljesen lejárató Magyarok Világszövetsége menjen inkább parlagfüvet irtani a Gárdával. Amire viszont szüksége van a felvidéki magyarságnak, az a politikai hátszél uniós és hivatalos szinten is (egyelőre úgy tűnik, ez a része rendben van). Aktuálpolitizálás vége, magyarországi magyar ügyekhez nem szólok hozzá többet.

update: A paraméter készséges oknyomozói megtalálták a nácikat a szürkeségben, akik a JOJ televízió stábját terrorizálták. A szlovákiai magyar tudosítóra érdekes módon nagyobb hatást gyakorolt az incidens, mint magára a szlovák sértettre. Érdekes, na.

Nagyon nem örülök neki, de ez az időszak tele van a szlovák politikusokról és közszereplőkről szóló bicskanyitogató hírekkel. Malina Hedvig sagája a múltkor ott maradt félbe, hogy az ország főügyésze, Dobroslav Trnka kijelentette, megvizsgálja az eljárás és a Hedvig elleni vádemelés körülményeit. Trnka némi kutakodás és az evidens bizonyítékok vizsgálata után hétfőn előjött a farbával: véleménye szerint bizony a rendőrök és az ügyészség is hibázott. Eddig a dolgok jó része.

Trnka sajnos mondott mást is. Szerinte ugyanis senkit sem kell felelősségre vonni az ügyben - a rendőrség és az ügyészség is egy zaklatott időszakban kapta meg az ügyet és nagy nyomás nehezedett rájuk. A morális tanulságot megpróbálom szöveghűen lefordítani: "Lehet, hogy professzionálisan nem tudták elvonatkoztatni magukat ettől, és szeretném, ha a jövőben ezt megtanulnák". Csak keményen, főügyész úr...

A rendőrség nyilvánvalóan óriási formai hibákat vétett az ügy kivizsgálásánál, fontos tanúvallomásokat hagytak figyelmen, a Hedvig javára szóló bizonyítékok érdekes módon eltűntek. Milyen érdekes, hogy a felelősök mégis sértetlenül úszhatják meg a kellemetlen ügyet.
Nagy nyomás alatt nem lehet jól dolgozni, na persze. Én is nagy nyomás alatt állok, ha a munkában be kell tartani mindenféle határidőket, a rendőrség és az ügyészség hanyag munkáját ez a körülmény nemhogy magyarázza, hanem kimondottan súlyosbítja. A lány ügyvédje már kijelentette, hogy felelősöket és vizsgálatot követel, a rendőrség, valamint a belügyminisztérium  pedig elővigyázatosan hallgatnak - és arra hivatkoznak, hogy a hivatalos vizsgálat még nem ért véget. Emlékeztetőül: mikor Hedvig bűnösségét kellett bebizonyítani, a televíziók kamerái előtt feszített egymás mellett a rendőrfőnök és a belügyminiszter. A vizsgálat akkor is tartott.

A rendszer szépen lassan összeomlik, de ne feledjük, Hedviget továbbra is hamis tanúzással vádolják.* Kitartás, reméljük már nem tart soká!

*- A legújabb fejlemények szerint Trnka lecserélte az ügyben eljárást folytatók csapatát. Nocsak, hát ez mi? És kivel egyeztetett? Hát a belügyminiszterrel (a kedves úriember a képen a "leleplező" sajtótájékoztatón éppen bizonygatja, hogy Hedvig hazudik).

A Kofola sikertörténete azt bizonyítja, hogy még az átkosban megalkotott legendák is túl tudják élni a dühöngő kapitalizmus első évtizedét. Manapság minden turistával itatnak egy keveset és jó eséllyel bármelyik szlovák kocsmában csapolják az ital valamelyik helyi mutációját. A Kofolát lehet nagyon szeretni és legalább annyira utálni, a legtöbben undorral dobják el maguktól ezt a barnás löttyöt. Nagy hiba.

A Kofola létrejöttét minden bizonnyal befolyásolta a Coca- Cola gyors térhódítása nyugaton, de ez a barnás trutyi a közhiedelemmel ellentétben nem kóla - nem is szabad rá így nézni. A hatvanas évek elejétől kezdték el gyártani, miután nem tudtak mit kezdeni a kávégyártás során felhalmozódott  melléktermékekkel. Mivel Coca- Colát továbbra sem lehetett kapni a keleti barakkban, ezért Csehszlovákia népe kollektíven függő lett a keleti népitaltól. A kólamámorban élő nyugati ifjúság helyett így a kommunista blokkban a kofolafüggők élettől kicsattanó nemzedéke nevelkedett ki.

A rendszeváltás után - a szokásokhoz híven - senki sem tudta, hogy mit is lehetne kezdeni a "kofola" licenszével, ezért a biztonság kedvéért minden helyi italgyár legyártotta a maga variánsát. Sok éves pereskedés után végül egy cseh gyártó boxolta ki magának az engedélyeket - ezek a Kofolák jelentek meg a magyar piacon is. A szlovák és cseh vásárlók persze jobban ragaszkodnak a népi italhoz, a Kofola népszerűsége továbbra is töretlen és az ital egyenrangú vetélytársa az amerikai márkáknak. Íme egy újkori sikertörténet.

A szlovák törvényhozást fel kell oszlatni, a parlament épületét pedig lerombolni és behinteni sóval. Mint azt több más hírportál (köztük az index is) megírta, a szlovák törvényhozás elfogadta a Beneš-dekrétumok érinthetetlenségéről szóló törvényt. Magyarán már senki sem kérdőjelezheti meg, hogy őt az intézkedések valamelyike hátrányosan érintette - még akkor sem, ha ezek némelyikében kollektív bűnösnek, ergo a nemzetiségéből adódóan fasisztának van kikiáltva.

A szlovák parlament egyhangúlag szavazta meg a törvényjavaslatot, amivel bemutattak az összes felvidéki magyarnak. Más értelme nem is volt a tervezetnek, jegyezném meg, hiszen egyedül a deportáltak kárpótlásánál merül fel a dekrétumok ügye. Az én családom is járt két évig egy csehországi "vakáción", de a felvidéki magyarok nagy része valamilyen módon érintett az ügyben. Én csak a saját kereteim között fejezhetem ki a felháborodásom, ezúton is üzenem a parlament tagjainak, hogy a ti anyátok.

(KDH) Pavol Abrhan, Rudolf Bauer, Július Brocka, Martin Fronc, Monika Gibalová, Peter Gabura Pavol Hrušovský, Stanislav Kahanec, Daniel Lipšic, František Mikloško, Vladimír Palko, Mária Sabolová és Jozef Šimko szüleinek például hosszú szibériai szabadságot kívánok. Mondjuk négy- öt éveset. Szigorú orosz telet és sok törnivaló követ.

(HZDS) Tibor Cabaj, Pavol Džurina, Jozef Halecký, Marián Haľko, Miroslav Kotian, Ján Kovarčík, Zdenka Kramplová, Vladimír Mečiar, Tibor Mikuš, Ludmila Mušková, Milan Rehák, Beáta Sániová, Jozef Tarčák, Katarína Tóthová és Milan Urbáni anyukája és apukája remélem eltöri a kezét, lábát egy hosszú hideg estén a házuk mögötti kamrában és végelgyengülésben kiszenved.

(SDKÚ) Katarína Cibulková, Ferdinand Devínsky, Martin Fedor, Pavol Frešo, Tomáš Galbavý, Milan Hort, Zoltán Horváth, Stanislav Janiš, Pavol Kubovič, Eduard Kukan, Martin Kuruc, Štefan Kuzma, Juraj Liška, Peter Markovič, Ľuboš Micheľ, Ivan Mikloš, Jozef Mikuš, Peter Miššík, Viliam Novotný, Martin Pado, Ján Pataky, Pavol Prokopovič, Tatiana Rosová, Alexander Slafkovský, Ivan Štefanec, Jarmila Tkáčová és Lucia Žitňanská szüleinek ugyan nem kívánok semmit, de utólagosan is sajnálkozásomat fejezem ki, hogy nem éltek egykoron az abortusz nemes intézményével.

(Smer) Ján Babič, Branislav Babčík, Anton Bobrík, Ján Čech, Miroslav Číž, Vladimír Faic, Darina Gabániová, Dušan Galis, Tibor Glenda, Pavol Goga, Lea Grecková, Juraj Horváth, Boris Hradecký, Vladimír Jánoš, Dušan Jarjabek, Viliam Jasan, Magda Košútová, Marián Kovačócy, Mikulás Krajkovič, Stanislav Kubánek, Ján Kvorka, Jana Laššáková, Tibor Lebocký, Michal Lukša, Róbert Madej, Mojmír Mamojka, Luboš Martinák, Vladimír Matejička, Viera Mazúrová, Emília Müllerová, Olga Nachtmannová, Peter Obrimčák, Pavol Paška, Peter Pelegrini, Ľubomír Petrák, Ján Podmanický, Ján Richter, Ľubica Rošková, Ján Senko, Monika Smolková, Jozef Valocký, Jana Valová, Ivan Varga, Marian Záhumenský, Boris Zala, Renáta Zmajkovičová és Ján Zvonár egyenes ágú felmenői kamerák előtt létesítsenek szexuális kapcsolatot egy lóval. Az animál pornó progresszív ágát is figyelembe véve valami extrém pozíciót javasolnék.

(SNS) Milada Belásová, Anna Belousovová, Marta Damborská, Peter Dubravay, Jozef Ďuračka, Sergej Chelemendik, Ján Chrbet, Anton Korba, Jozef Líška, Jaroslav Paška, Rudolf Pučík, Rafael Rafaj, Jozef Rydlo, Ján Slabý, Ján Slota, Iván Šaško, Valentín Švidroň és Štefan Zelník szüleinek a legszebb subbás hagyományok szerint csak egy üzenetem van: faszkorbácsot nektek, kellemes sikoltozást.

A politikusok fontos emberek, néha pedig irigylésre méltó mutatványokra képesek. Itt van például Vladimír Mečiar, hivatásos fogatlan oroszlán, aki mindenható diktátori hajlamú miniszterelnökből a hatalom után kapkodó, egyszemélyes törpepárt fejévé alacsonyodott le. Néha varázsol, például jó bűvész módjára előkap egy gyanús cédét a cilinderéből a gonosz emberekről és a köz javára bocsátja az anyagot. Mint egy modern Jánošík.

A történet még 1997-ben kezdődött, amikor is Vladimír Fruni vállalkozó megvásárolta a Horizont Slovakiát és rendkívül magas kamatokkal próbálta magához vonzani a befektetőket. A Fruni üzemeltette két alap, a Horizont és a BMG is bizonyíthatóan veszteségesen gazdálkodott már a kezdetektől fogva, a pénz mégis áramlott a házhoz.

Érdekes módon a Mečiar és a Dzurinda- kormánynak sem volt szívügye, hogy felhívja a lakosság figyelmét arra: ezt a műveletet tőlünk nyugatabbra bizony piramisjátéknak nevezik. Mivel a "pénzügyi szolgáltató" névre hallgató alapok gazdálkodását semmilyen törvény nem szabályozta, a tulajdonosok abba forgathatták klienseik pénzét, amibe csak akarták. Az ezredforduló tájékán a tévét elöntötték a BMG és a Horizont reklámai, a betétek összege meghaladta a 60 milliárd koronát (mintegy 420 milliárd forint). A két szolgáltató végül összeomlott, 170 ezer kliens hoppon maradt, a vezetők meg a határokon túl kerestek boldogulást, ahonnan nemzetközi elfogatóparancsokkal kellett őket begyűjteni.

Az ügyben eljárás indult, a főkolomposok pedig - köztük Fruni is - nem sajnálták a pénzt az ügyvédekre. Szerencsére ilyen nagy halakat már a bíróság sem hagyhat futni, végül mintegy 6 milliárd forint elsikkasztását sikerült rájuk bizonyítani. A befektetőket senki sem kárpótolta, a jelenlegi kormánykoalíció részben a jóvátétel ígéretével nyerte meg a választásokat (ami eleve abszurdum, miért finanszírozzák az én pénzemből mások hülyeségeit?).

Fruni minden lehetőségbe kézzel- lábbal kapaszkodott, például kiégetett magának egy kódolt cédét a BMG és a Horizont eredményes ügyfeleivel. A vezetőség ugye nem sikkasztotta el az egész összeget, a piramis tetején állók mind nagyot kaszáltak, hiszen a tippeknek köszönhetően időben ki tudták menekíteni a pénzt kamatostul a süllyedő hajóról. A cédét végül Vladimír Mečiar "találta meg" (egykori miniszterelnök, akkori ellenzéki politikus) és átadta az államügyészség kódfejtőinek. Nemes gesztus, tényleg.

A kódokat mostanra sikerült feltörni, a rendőrség birtokában van tehát egy lista. Egy valamilyen lista, rajta bizonyos, eltitkolt nevekkel. A probléma abban rejlik, hogy senki sem tudja, mennyire is megbízható az a névsor. Mečiar mérget merne rá venni, hogy nincs rajta egyetlen politikus sem a pártjából, pedig kódolt állapotban hozta adta át az anyagot. Szóval így, valaki már megint többet tud.

A pletykák szerint több ismert személyiség is megütheti a bokáját, ha nyilvánosságra kerül a befektetőkből hasznot húzók névjegyzéke, a keselyűk listája viszont elvileg nem függ semmilyen párttól sem (vagy más szemszögből nézve mindenki egyformán sáros az ügyben). A pénzügyi szolgáltatók volt kliensei pedig türelmesen várnak, hátha be tudnak majd dobálni néhány ablakot...

Ez a focihét eléggé siralmasra sikeredett mindkét nemzet szempontjából. A magyar válogatott Isztambulban zakózott egy durva bírói hiba miatt, a szlovák tizenegy pedig két otthoni meccsén összesen egy darab pontot szerzett az acélos Írország és Wales ellen. Az ír meccsen csak az utolsó pillanatban sikerült kiszenvedni a 2-2-es döntetlent, a nagyszombati, walesiek elleni találkozó pedig még ennél is nagyobb blamázzsal zárult. A derék britek 5-2-re pakolták el a "naši chlapci"-t ("a mi fiaink", gyakorlatilag bármilyen szlovák válogatott egyetemes megnevezése).

A szlovák tizenegy érdekesen szerepelt eddig a mostani  selejtezősorozatban. A kisebb csapatokon gond nélkül, többgólos különbséggel gázolt a tizenegy, a nagyok elleni tétmeccsek viszont egytől egyig csúfos kudarccal végződtek. Nézzük csak a listát:
Ciprus ellen 6-1 otthon
Csehország ellen 0-3 otthon
Wales ellen 5-1 idegenben
Németország ellen 1-4 otthon
Ciprus ellen 3-1 idegenben
Írország ellen 0-1 idegenben
Németország ellen 1-2 idegenben
Írország ellen 2-2 otthon
Wales ellen 2-5 otthon

Látható, hogy az utolsó pár meccs mérlege siralmas, a walesiek elleni pofon pedig különösen fájó. Pláne, hogy Cardiffban legázolták ugyanezt a válogatottat, azt az örömfocit jó volt nézni.

Ki a hibás mindezért? Először is tudni kell, a szlovák drukkerek sokkal passzívabban állnak a focihoz, mint pár kilométerrel délebbre. Mifelénk nem tört ki forradalom, mikor a legendás Slovan lekerült a másodosztályba, ugyanezt az utat megjárta a keleten hasonló szerepet betöltő Kassa is. A szlovák focinéző egy legyintéssel kikapcsolja a tévét, ha szenved a csapat, esetleg átkapcsol a csehekre. Pedig a játékosállomány nem rossz, a kezdő 11 tagjainak többsége rendszeresen játszik az európai középcsapatokban.

A baj legfőbb forrása a vezetésben van. Az utolsó két hazai meccs szervezése botrányosra sikerült - a drága jegyárak miatt a válogatott gyakorlatilag idegenben játszott, Pozsonyba például hétezer (!) ír jutott el, míg szlovák nézőből csak mutatóba akadt. A nagyszombati walesiek elleni találkozóra a híresztelések szerint ingyen adogattak jegyeket a meccs előtti napon, miután nyilvánvalóvá vált, hogy ismét csak sajnálni fogják a pénzt a belépőre. A végeredmény ismert, a hangulat már megint csak igen latymatagra sikerült. A szlovák válogatott biztosan nem lesz ott az Európa- bajnokságon, az előző selejtezősorozatban elért második hely kifutott eredménynek bizonyult.

A képet a Daily Mailtől vettem. A kedves fiatalember Craig Bellamy, romlásunk legfőbb okozója.

Meg vagyok döbbenve: az MKP hosszú idő után végre letett valamit az asztalra, a közös szlovák- magyar megbékélési nyilatkozat terve pedig kimondottan tetszik. Sőt, minél tovább gondolkozik rajta az ember, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy a magyar párt ezzel nyer, a szlovák kormány pedig alaposan meg lett cumiztatva. Néhány ésszel gondolkozó honpolgár ráadásul átgondolhatja, hogy mennyire tetszik/ nem tetszik neki az új vezetés.

Az MKP eredeti ötlete, hogy a két parlament közös nyilatkozatban kérjen bocsánatot a múltban elszenvedett sérelmekért. Kolumbusz tojása. Minek kölcsönösen bocsánatkérésre felszólítgatni a másikat, ha előkerül a nemzetiségi kártya, miért nem lehet néhány fontos témára egyszer s mindenkorra a létező legmagasabb szinten pontot tenni?

Az MKP imidzsének is kimondottan jól jön, hogy egy ilyen kezdeményezés miatt kerül be a sajtóba. A mezei szlovák szabadságharcosok terroristák radikális bandájának véli a pártot, Csákyt és a bandáját korábban kizárólag Duray miatt szekáltak a médiában. Egy ilyen kezdeményezés azért mutatja, hogy sokkal több is rejlik abban a pártban, ami még mindig a szlovákiai magyarok nagy részét képviseli.

A nyilatkozat jól mutat, de alig kellett energia (és jó értelemben vett politikai szakértelem) ahhoz, hogy összehozza valaki. Nemzetstratégia? Az egy csomó fáradtságos munkával teleírt papírral és vesződséggel jár... Gazdaságpolitika? Ne röhögtessenek, az MKP-ban senki nem ért hozzá. Megbékélési nyilatkozat? Az csak egy pár oldalas rövidke dokumentum, egy délután alatt meg lehet fogalmazni (jellemző, hogy Csáky már nagyon régóta utalgatott az irat elkészülésére, szóval ez az egyszerű művelet inkább hónapjaiba került az illetékeseknek).

Szerencsére azért a megbízottak úgy-ahogy megoldották a feladatot, az egyszeri polgár pedig a homlokára csaphat, hogy miért nem jutott ilyesmi eddig senkinek sem az eszébe? Miért érdeke a két nemzetnek, hogy továbbra is a múlt ködös homályából kapargasson elő mondvacsinált, vagy nagyonis valós sérelmeket - természetesen akkor, ha valami gebasz van a gazdaságpolitikával, szívatja a sajtó a minisztereket, vagy éppen drágul a kenyér?

A nyilatkozattervezetben egyébként a szlovák fél az első köztársaság létrejötte utáni, magyarokkal szembeni visszaélésekért, az 1945 utáni deportálásokért, valamint a 45-48 közötti korszak jogfosztottsága miatt kérne elnézést. Megannyi fontos téma. A magyar parlament a monarchia alatti téves nemzetiségi politika, a bécsi döntések utáni atrocitások, valamint az 1968-as bevonulás miatt kérne elnézést.

A labda tehát átkerült a szlovák oldalra, a kormányzó hármas pedig nem is tagadta meg magát - az előzetes reakciók alapján úgy néz ki, hogy a nyilatkozattervezetet nem fogják elfogadni. Mellékesen pedig a szlovák kormány egy rakatnyi nacionalista, kétszínű bunkóból áll, ami később remekül jön majd az MKP-nak (íme a tervezet sokadik hozadéka).

Az tervezetet elutasítók indokai vegyesek (és most nem a kocsma emberéről, hanem felelős politikusok kijelentéseiről beszélnük):

- Kérjenek előbb bocsánatot a magyarok.
- A szlovákoknak nincs miért bocsánatot kérni, ellentétben a magyarokkal.
- Jó, jó, de miért nincs benne a szövegben, hogy magyar zsandárok 1455-ben megverték Mariska nénit az utcán és elvették a két tehenét?

A végkövetkeztetés mind a három esetben ugyanaz: Szlovákia felelős kormánya tele van nacionalistákkal. Az MKP-nak sikerült minimális erőfeszítéssel bebizonyítania mindezt, szép munka volt. Remélem, akad még más is a tarsolyban.