szlovenszko

Létezik olyan, hogy szlovák foci? Üssük- vágjuk rendesen, de a magyarral ellentétben legalább van néhány nemzetközileg is jegyzett futballista az országban. Nem rosszindulatból, de a magyar fociszerető közönség hajlamos látványosan túlbecsülni a válogatott erejét akkor is, ha Gera ad egy gólpasszt az angol második ligában. A napokban bukkantam rá egy jó kis portálra, a www.transfermarkt.de részletes statisztikákat vezet a játékosokról, beleértve piaci értéküket. Jöjjön az öt legpiacképesebb szlovák játékos rövid jellemzése.

Marek Mintál - Nürnberg, 6,5M euró. Mintál Zsolnáról került a német középcsapatba, a germánoknál gólkirályságig vitte a fantomnak is becézett támadó középpályás (na jó, ugyanannyit rúgott, mint Makaay, de kicsire nem adunk). Azóta volt néhány sérülése, de ebben az idényben ismét robbanthat.

Marek Hamšík - Brescia-SSC Napoli, 5M euró. Hamšík mindössze húsz éves, túlságosan sokat nem hallhatott róla egyetlen focidrukker sem. Árnyalja ugyanakkor a róla alkotott képet, hogy a mostani ínséges időkben ötmilliót fizetett érte a nápolyi csapat. Csodagyereknek indul, meglátjuk, hogy mi lesz belőle.

Robert Vittek - Nürnberg, 5M euró. Vittek csatárként vitézkedik a Bundesligában. A fiatal kora ellenére kopaszodó támadó nem túl gólerős, cserébe viszont rendkívül hasznosan játszik - amit a kicker osztályzatai is bizonyítanak. Pár napja azért vágott két gólt a Stuttgartnak.

Marek Čech - FC Porto, 4,3M euró. Čech kérem alássan egy szélsőhátvéd, a Portóhoz akkor került, amikor kiárusították a BL-csapatot. Azóta is stabil kezdőjátékos, ha a portugálok robbantanak, akkor elviszi egy sztárcsapat. 

Martin Škrtel - Zenit St. Petersburg, 3,825M euró. A kimondhatatlan nevű fiatal játkos Oroszországban játszik, méghozzá középhátvédet. A múltkor a Dortmund akarta leigazolni, de jut még ennél feljebb is.

Csak összehasonlításképpen, a legdrágább magyar játékos 3,8 milliós értékkel Huszti. A szlovák top 5-be ő nem férne be...

...folytatás.

Duray az egyesülés előtt "csak" egy jobbára volt kommunistákból álló, de szimpatikus programú párt feje volt. 1998 után ellenben az MKP és a szlovákiai magyarság bohóca lett.

Az új magyar párt vezető funkcióit az MKDM politikusai foglalták el, de Duray pozíciója nem gyengült annyit, mint az első pillantásra tűnhetett. Az Együttélés továbbra is megtartotta támogatói bázisát vidéken, a helyi szervezetekben is voltak aktivistáik szép számmal.

Duray személye ugyanakkor lassan a háttérbe szorult, a politikust már csak a média képviselői faggatták akkor, ha hírre volt szükségük. A kedves kommunistaellenes bácsi ugyanis előszeretettel nyilatkozott olyan dolgokról, amelyek egyáltalán nem illettek bele az MKP stratégiájába, uborkaszezonban tökéletes hírt lehetett farigcsálni egy- egy  aranyköpéséből.

Az átlagos szlovák választó lelkiállapotát meg lehet érteni: jön egy szemüveges ember és tört szlováksággal beszél autonómiáról, arról, hogy nem is érzi magát errefelé itthon - sokkal jobb Magyarországon. Miután Duray néhányszor eljátszotta ezt az előadást, nem véletlen, hogy a "csúnya gonosz magyarok" tipikus megtestesítőjévé és Ján Slota magyar megfelelőjévé vált a médiában.

Duray második aranykora márciusban kezdődött, de remélhetőleg nem fog sokáig tartani. Rossz esetben az egész MKP-t szétverheti, már ha nem ez a célja valójá ban. A radikálisok Miklósának napjai meg voltak számlálva - ha Bugárt választják újra, röpül a pártból. Duray minden- mindegy alapon Csákyra tett és nyert, jelöltje pedig hálából adott neki egy újabb alelnöki helyet.

Durayyal nagyjából az elnökváltás óta nem lehet bírni: azt hiszi, hogy nyeregben van, pedig nem. Csáky ugyanúgy rühelli, csak le van neki kötelezve, ugyanez már nem igaz a választókra és a többi emkápésra. Nyilatkozatai újabban mindig a kabaré határait feszegetik. Lehetne rajtuk éppenséggel nevetni, csak a magyar kisebbségen csapódik le a hatása. Tudta valaki például, hogy Bugár is kommunista ügynök volt? És hogy ki akarta őt záratni a kezdetek kezdetén az MKP-ból (ezt eddig a politikusok, sőt az MKP-sok sem tudták...)? És amikor a múltkor részegen vezetett megtagadta, hogy belefújjon a szondába, az is a titkosszolgálat műve volt, meg a rosszakaróié. Ráadásul a Bószáék elvették a kedvenc játékát, az autonómiatémát, úgyhogy különösen frusztrált lehet ezekben a napokban.

Duray még összekaphatja magát a szokásos módszereivel. A stratégiáért felelős alelnöki poszton elmüttyöghet egy darabig anélkül, hogy csinálna is valami érdemlegeset. Ha a többség át mond, ő csakazértis bét, ezzel talán még néhány választót is maga mögé tud állítani, akik bebiztosítják, hogy ne dobhassák ki a pártból.

 ...az MKP sajnos nem kaphatja össze magát, ha Duraynak sikerül.

Lassan, de biztosan győzni fog az igazság a Malina Hedvig- ügyben.* Ján Packa országos rendőrfőkapitány a napokban elismerte - ha közvetetten is -, hogy a lányt valóban megverhették. A nem is annyira derék rendőr nyilatkozata szerint "a rendőrség sem állította azt, hogy az eset nem történt meg, mindössze nem úgy történtek a dolgok, mint ahogy az áldozat leírta". Varázslatos.

Packa korábban még mást nyilatkozott, mikor Kaliňák belügyminiszter oldalán állt az újságírók előtt. Szó szerint azt mondta, "azért állították le a rendőrségi vizsgálatot, mert nem történt bűntény".

A sebek és az orvosi látlelet kérem, nem hazudnak. Még akkor sem, ha a rendőrség próbálja azokat meghamisítani és egy pár nappal későbbi kamuvizsgálatra hivatkozik. El tudom képzelni, mekkora elégtétel lehet ez Hedvignek. Rendszeresen követtem a szlovák fórumokat, ahol ez a lány kapott hideget- meleget, mert hazudott -többek között- az állítólagos sérüléseiről is. Tegnap a hozzászólók már más hangnemet ütöttek meg: elmaradtak a mocskolódók, a többség pedig csak hitetlenkedve csóválta a fejét. Bizony ám, szervezett átverés történt itt kérem, a hunyót pedig nem a magyar titkosszolgálat, vagy a terrorista kisebbség körében kell keresni. Elég, ha a kormányhivatalig jutunk.

Persze nem minden szlovák hitt a belügyminiszternek és a rendőrfőnöknek, Packa soha nem ismert be volna semmit, ha az értelmiség egy része nem áll Hedvig mellé. Köszönet illeti a .týždeň hetilap következetes újságíróit, a Szlovák Televízió oknyomozó riportereit, akiket az ügyben készített tényfeltáró riportért vágtak ki az állásukból, valamint a Fair Play szövetségnek, amely sokadjára sem hagyta magát megfélemlíteni. És egy kicsit talán még Packa is köszönetet érdemel, amiért végre -végre- hajlandó volt érdemben nyilatkozni a felmerült kétségekről a hosszú hallgatás után.

A szövevényes ügyben ugyan csak erkölcsi győzelmet jelent a rendőrkapitány beismerése, de fordulatot hozhat más téren is. Remélem nemsokára azt is megtudja a szlovák közvélemény, mennyit hazudtak a rendőrségi vizsgálattal lefolyásával, a gyanúsítottak "kihallgatásával", vagy éppen a blúzfelirattal kapcsolatban.

Mikor Hedviget megverték, majd rábizonyították, hogy "hazudott", bizony féltettem a barátnőmet, nehogy vele is ez történjen - és ő legyen a hibás. Tegnap egy kicsit jobb volt magyarnak lenni Szlovákiában.

* - Félre az "ojjektivitással". Meggyőződésem, hogy Hedviget bizony megverték. Méghozzá két kopasz újnáci.

Duray Miklós egy sajátos jelenség a szlovákiai magyar politikában. Az életpályája annyira összetett, hogy inkább két részletben fogom megtárgyalni - külön kell ugyanis bemutatni a reformátort és a bohócot (hogy vonjak egy nagyon rossz párhuzamot, Csurka bácsi színvonala is sokat esett az évek során). A személyes véleményem szerint Duraynak már nagyon régen nyugdíjba kellett volna vonulnia, emberileg és politikusként is csődöt mondott. Az első részben mégis inkább csak a szépre emlékezünk.

Duray Miklós politikai karrierje még az átkosban kezdődött, a kommunizmus idején ő számított a legismertebb rendszerellenes magyar értelmiséginek (hasonló politikusokból nincs túl nagy kínálat a szlovák parlamentben). Nézeteiért megjárta a szlovák börtönöket, kezdeti publicisztikai munkássága irigylésre méltó.

Némileg ellentmond az imidzsének, hogy azért a rendszerváltás előtt még kiengedték ámerikába tanítani - szerinte csak meg akartak szabadulni tőle -, a kommunizmus bukása  külföldön érte. A formálódó magyar ellenzék kulcsfontosságú szerepet szánt neki a politikai életben, de mint az később kiderült, Duray nem kívánt és nem is tudott volna a (cseh)szlovák ellenzékkel egy pártban ténykedni.

Az általa alapított Együttélés politikai mozgalom volt az első, VPN-től független politikai párt (VPN a rendszerváltó egységfront elnevezése). És hogy milyen taktikát választott az Együttélés? Nos, az összes kisebbség képviseletét tűzte a zászlajára, mindenféle nációval a képviselők között. A német, cseh és ruszin együttműködők persze rövid időn belül kikoptak a jelölőlistáról, maradtak a magyarok. Az Együttélés tagságát nem utolsósorban helyi Csemadok funkcionáriusokkal töltötték fel - Duray, a nagy antikommunista harcos így egyenesen a parlamentbe röpített rengeteg korábbi kádert.

Minden hibája ellenére az Együttélés legalább megpróbálta vehemensen képviselni a magyar érdekeket a parlamentben - apró szépséghiba, hogy politikailag el is szigetelődött minden lehetséges partnertől (ha nem számoljuk a magyar pártokat - az MKDM-mel meglehetősen jó viszonyt ápoltak, az MPP politikusokat viszont a legszívesebben megfojtották volna egy kanál vízben).

folyt. köv.

Érdemes figyelemmel követni, hogy mit tesz a rendszerváltás a nehéz emberekkel. Néhányuk beilleszkedik és dörzsölt, vagy éppen bukott vállalkozók lesznek. Van, aki visszasírja a kommunizmust, sőt, akadnak, akik inkább külföldre mennek egy marék dollárért.

...és vannak, akik liberális újságírónak képzelik magukat.

A szlovákiai magyar társadalom egyik nagy rejtélye, hogy miként tudott írói és újságírói karriert befutni Barak László. Barak a felvidéki magyar közösség válasza Tóta W. Árpádra, csak éppen negyedannyira sem vicces és többszörösen irritáló. A liberálisnak nevezett modern újságírás kiskánonjából Barak agyába csak néhány foszlány jutott el. Például, hogy legyünk vulgárisak, meg többé- kevésbé szellemesen próbáljuk meg sértegetni a Zellenséget. Sajnálatos módon a kötelező útmutatásból figyelmen kívül hagyott néhány, nem kevésbé lényeges pontot. Például, hogy létezik egyfajta újságírói etika és egy cikknek nem árt meg, ha az írója logikus érvekkel próbálja meggyőzni az olvasót.

Persze mindez még nem lenne baj, vannak ilyen emberek a világon. Az igazi probléma nem Barak személyiségében rejlik, hanem abban, hogy hagyják őt publikálni. Méghozzá veretes ökörségeket, az Új Szó, a legnagyobb szlovákiai magyar napilap hasábjain. Meg saját lapja is van (a Csallóköz). Meg blogja.

Miben rejlik Barak titka? Jó helyen volt jó időben, ráadásul rengeteg befolyásos barátja van a "régi liberálisok" között (nem, az én olvasatomban a liberális nem szitokszó. De a kifejezést túl sokan és túl sokféleképpen sajátították ki érdemtelenül. A magát liberálisnak deklaráló szlovákiai magyar közösség megfelelője "közvetlenül a rendszerváltás után a többségi nemzettel együtt privatizáló banda"). Majd ha találkozok néhány Barak- örökzölddel, azt közlom mindenki okulására. Gyerekek, ha hasonló ambícióitok vannak, menjetek inkább péknek...

A ráadás,

avagy a Katarzis helyett

ROHADJAK MEG, HA VALAHA IS ESZEMBE JUTNA MEGPÁLYÁZNI A CSEMADOK ORSZÁGOS ELNÖKI POSZTJÁT!

 

Befejezés

Ennyi.

(Barak László: Miről beszélnék én Gombaszögön? - vázlat, megjelent az Új Szóban, 2007.7.14.)

A szlovák rendszámokat valahogy sokkal érthetőbb rendszer szerint osztályozzák, mint odaát. Először jön a járás kódja, a kocsikat időrend szerint regisztrálják be  - minél nagyobb a szám-betű kombó a rendszám végén, annál újabb(an bejegyzett) a járgány. A büszke KN-001AA rendszámot viselő autó (avagy a komáromi járásbeli egyes) a fővárosban pihen, leeresztett gumikkal. Nyugodjon békében.

Olyan égő, hogy az MKP-nak nincs ifjúsági szervezete - kaptak észbe a párt fejesei még két éve. A rossz nyelvek szerint a felismeréshez kellett az is, hogy a felsőoktatási reform előszele elérje a diákságot. Az egyes pártok ifjúsági szervezetei sorra megszólaltak az ifjúsági ügyekben, az MKP fiatal aktivistái meg hallgattak. Főként azért, mert a pártnak nem volt ifjúsági szekciója - egy mindössze tíz éves, természetes kihalás útján működő formációban nem kell ilyennel foglalkozni. Bugár Béla ugyan faarccal szajkózta, hogy kell a fiatalítás és a régi képviselőket előbb- utóbb tehetséges MKP-s szakemberek váltják fel, de lassan ő is belátta, hogy a parasztvakítás hosszú távon nem fog menni.

A szükség igyekezetet szült, pár hónapon belül létrejött az MKP ICS (Ifjúsági Csoport). Mármint a szervezet. Kissé riasztó volt ugyan, hogy a néhány fiatal sokkal hamarabb szétosztotta egymás között az aktivistáskodással járó funkciókat, mint hogy elkezdtek volna gondolkozni a programokon, de hát optimistán kell nézni a világot. Még talán az sem számított, hogy az ICS vezetése jobbára a korábbi képviselőasszisztensek köréből került ki (az első lépcsőfok, ugye). A fiatal pártkáderek végre szervezett keretek között lépkedhettek felfelé a ranglétrán.

Ha belegondolunk, nem könnyű a feltörekvő karrieri... politikai aktivisták helyzete, mert a politikus már csak olyan fajta, hogy önszántából nem adja át a funkcióját másnak. Az MKP ICS egy darabig teljesítette ezt a szelep-feladatot, egészen addig, amíg az újdonsült funkcionáriusok rá nem jöttek, hogy egy jól hangzó címnél több nincs a kezükben. Az is a névjegykártyájukon.

De ne szaladjunk ennyire előre, szóljunk még a szervezetalapítás két érdekes velejárójáról.

Egy: Ha öt fiatal kell egy alapszervezetbe, akkor nem is lesz több, gombamódra elszaporodtak például a pozsonyi helyi szervezetek. A fővárosban, mit ad az ég, pontosan öt magyar, politikai ügyek iránt érdeklődő nemzettárs szakadt a város megannyi kerületébe. De hogy ne diszkrimináljam Pozsonyt, a járásokban nagyon hasonló volt a helyzet.

Ha nagyvonalúan elsiklunk a kezdeti nehézségek felett, megnézhetjük azt is, mivel foglalkozott a frissen alakult csoportosulás. Hát például összpontosítottak az új év hajnalán, mint azt a mellékelt vidám jelenet is mutatja.

A választási kampány idején mintha egy busszal futkostak volna szlovákiában az ICS aktivistái. És virtuálisan léteztek az MKP szemében is, ha fiatalításról beszéltek a politikusok, már tudtak kit élő példaként odanyomni a kamerák elé. Nagyjából ennyi.

 Az MKP ICs nem élt meg túl hosszú időt. Ha tisztségeket osztanak, akkor mindig vannak, akik hoppon maradnak (legyen ez most Pozsony) és különös módon a vezetőség sem volt elégedett a lehetőségeivel. Mert továbbra sem nyíltak meg a mindenható MKP kapui egy- egy zsíros képviselői állás formájában.

II. A majdnem palotaforradalom

A változáshoz kellett egy elnökváltás az MKP-ban. Bugár ment, Csáky jött, az új pártelnök pedig ismét elhúzta a mézesmadzagot a fiatalok előtt. Tehette, hiszen muszáj volt támogatókat találnia a párton belül. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, megindult a harc azért, ki vezesse az egész megújulást, az ICs-sek pedig eredeti módon fogták meg a dolgok végét. Kijelentették, hogy ICs márpedig nincs, illetve lesz valami, ami nem egészen az, de mégis*. A Via Nova ICs. Ez a szervezet jogilag önálló és majd szerződni fog az MKP-val, mint a párt egyenrangú partnere. Tömegek persze nincsenek mögötte, de egy új szervezet alapítása mindig jó ürügy arra, hogy újraosszák a funkciókat.

Nos, a terv nem sikerült - a Via Nova elnökségének személyi összetétele nagyban megegyezik a korábbi ICs-ével. És hogy el ne felejtsem, lettek alelnökök, sokan. Meg bizottságok. És egyéb hangzatos belső intézmények. És ami a programot illeti... épkézláb program az még mindig nincs, de kicsire nem adunk. szlovenszkó, 2007

*- kedves olvasó, én is pont ilyen hülyén néztem, mikor először hallottam

Hőerőműt akarnak építeni Tőketerebesen - röppent világgá a hír pár hete, a kezdeményezés ellen - nagyon helyesen - Sólyom László magyar államfő is fellépne. A magyar fél figyelmét azért keltette fel a komplexum, mert szinte a tokaji borvidék mellé építenék. Nosza, adva van a téma: gonosz szlovákok tennék tönkre az ország büszkeségét. A helyzet ennél azért bonyolultabb, bár nem kevésbé szomorú.

Először is illik leszögezni, hogy az erőművel nem a magyar fél járna a legrosszabbul, hanem maguk a tőketerebesiek. Az államhatár húsz kilométerre esik a tervezett létesítménytől, amit kérem alássan szinte a terebesi városközpontban akarnak felhúzni. Na jó, mintegy nyolcszáz méterre onnan. A városlakóknak érthető módon nagyon nem tetszik az ötlet, össze is gyűlt hamarjában nyolcezer tiltakozó aláírás. Ha a helyieken múlik, akkor Terebesen nem lesz semmilyen építkezés, az iniciátorokat meg vasdorongokkal kergetik el a városból.

A másik fontos tény, hogy az erőművet bizony nem a szlovák állam építi és nem is a legnagyobb szlovák energiaszolgáltató - a vad kezdeményezés néhány helyi, ügyeskedő földtulajdonos fejéből pattant ki. Az urak szeretnének minél hamarabb megszabadulni a telektől és jobb híján keresnek egy engedéllyel rendelkező társaságot, ami beépítené nekik a területet.

Vajon mindezek ellenére megépülhet az erőmű? Szerintem sajnos nem lehet kizárni.

A kulcsszó a jelenlegi kormány energiapolitikája - Robert Fico többször is hangoztatta, hogy szeretné, ha az ország energetikai szempontból önellátó lenne, az uniós ukázra bezárt atomerőmű- blokkok helyett is épülnek majd újabbak. Az energiakérdés tehát a kormány vesszőparipája.

Persze vannak akadályozó tényezők, például a feldühödött helyiek, jobb (?) esetben pedig egy feldühödött Sólyom háta mögött a tokaji borászokkal. Az Unió- faktort teljességgel kizárhatjuk, Brüsszelben nem nagyon törődnek ilyen piszlicsáré ügyekkel. A fico- kormány korábban már többször is tanújelét adta, hogy az egyes kisebbségek véleményére magasról tesz (magyarok, környezetvédők, újabban a terebesiek), Sólyom tiltakozása pedig nem fogja meghatni. Mindent egybevetve a hőerőmű sorsa egy nagy rejtély, idővel majd kiderül, mi a kormány szándéka.

Mint azt tegnap kifejtettem, a politikusoknak nagyon is jó, ha az autonómia fogalma megmarad a ködös homályban. Tökéletesen alkalmas pánikkeltésre, uborkaszezonban is elmegy a hírek között - ahogy tudós barátaim mondanák, "ideális issue". És akkor jött Bósza János.

Commora Aula. Ez a polgári társulás a komáromi intelligencia legmélyebb bugyraiból került a napvilágra valamikor egy- két éve, ha nem tévedek. A társaság tagjai először esküdöztek a komáromi identitásukra és a volt vármegye autonómiáját követelték. Aztán rájöttek, hogy sokkal nagyobb biznisz egyesíteni a nyugatszlovákiai magyarságot. Később az egészet (el is nevezték Dél- Fölvidéknek mondván, hogy a Felvidék kifejezés túlságosan érzékenyen érinti a szlovákokat). Most pedig, legújabban, meglebegtették, hogy a salgótarjáni szlovákokra is gondolnának. 

A kis kitalált egységnek saját zászlaja és himnusza is van. A zászlóhoz egy kis magyarázat a hivatalos oldalról:

"Piros szeretet, fehér hit, zöld remény, kék az eget jelképezi. Sárga az éltető erőt a Nap sugárait teriti ránk és a kereszt formában az Élet keresztje, amelyet vállalnunk kell ez vezet el a szabadságra. A fölkelő Nap bal oldalt a pirkadatot jelzi a távolban jobb oldalt a fehér szin a hit erejét, amely nélkül nem érünk célba a cél a fényben van! "

Tegyük hozzá, hogy a díszes társaság a szlovák sajtó, meg a politikusok szemében az MKP különleges részlege - itt gyülekeznek azok, akik hivatalosan is hangot adhatnak a párt irredenta törekvéseinek. Az MKP politikusai pedig a legszívesebben tudomást sem vennének a kínos kezdeményezésről, elvégre a legszívesebben saját maguk játszadoznának ezzel a kínos jelentésű szóval. Meghagyva persze igazi értelmét a feledés homályában. Végszóra nem tehetek mást, mint igaz felvi.... fölvidéki hazafiként bemásolom a himnuszt, zengedezzen mindenki örömére.

Ebben az évben rengetegszer adhatott hírt a gonosz magyar kisebbségről a szlovák sajtó. A hétvégén egy újabb esemény borzolta a jobb érzésű szlovák hazafiak idegeit, Dunamocson (Moča, bocsánat - a cenzor) a "Dél- Fölvidéki Önrendelkezési Tanács" vetette fel egy autonómiaügyben tartandó népszavazás lehetőségét. Tekintsünk most el attól, hogy ez a csapat egy dilettáns bagázs (bejegyzés róluk holnap), és vizsgáljuk csak meg, mennyire reális az autonómiáról beszélni ma Szlovákiában.

Az első szembeötlő dolog, hogy Szlovákiában egyáltalán nem divat az autonómiát szóba hozni ellentétben Vajdasággal és Erdéllyel. Ennek történelmi, területi és társadalmi okai is vannak. Az utóbbi két területi egységnek vannak tapasztalatai az önálló közigazgatással - Vajdaság státusza még mindig viszonylag egyedi, míg az erdélyi székek területén ott található a székelyek nagy része egy tömbben.

Szlovákiában ugyanakkor nem. A magyarajkú kisebbség a határ mellett él egy geográfiailag teljesen heterogén térségben. A képen a valaha volt egyetlen konkrét autonómiatervezet látható, ezt még a kilencvenes évek első felében dolgozta ki az Együttélés. Na igen, ha a térkép alapján kéne megvalósítani az etnikai autonómiát, akkor egy abszurd képződményt kapnánk igazi központ és infrastruktúra nélkül. Az etnikai autonómia tehát gyakorlatilag halott ügy.

Persze a politikusok nem hagyják a feledésbe merülni ezt az ötletet, ahhoz túlságosan is sok lehetőség rejlik benne.  Az autonómia fogalma az utóbbi évtizedben egyenlővé vált a megtestesült gonosszal.

 Ján Slota, az SNS elborult agyú elnöke szerint a magyar kisebbség például Európa legveszélyesebbje és mindent megtesznek az autonómiáért, hogy aztán jól elszakadjanak a szlovák államtól. Fenti okokból kifolyólag a Párkány... izé, Štúrovo és Esztergom közötti hidat vékonyra kellett tervezni, nehogy átférjenek a megszálló tankok.

Magyar oldalról főként az Együttélés korábbi elnöke, Duray Miklós dobja be a köztudatba az autonómia lehetőségét. Persze azt már senki sem tudja, vajon pontosan mire is gondol a derék politikus, de ködösítés nélkül már nem nagyon lehet választói preferenciákra gyúrni.

Durayt egyébként a magyar választók nem nagyon szeretik, ez egyben mutatja a szlovákiai magyar polgár egyszerű lelkületét is. Autonómia nem kell, ha van munka és kenyér, magyar iskola és jólét (Apró zavarra ad okot, hogy sok helyütt bizony nincs munka és jólét, sőt magyar iskolából is egyre kevesebb. Szóval illene végre kihasználni is az állampolgári jogokat). Egyelőre tehát nincs előrehaladás, de az autonómiáról azért még (már?) beszélünk.

A közelmúltban akár elnököt is válthattak volna a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalomban (KDH). A közgyűlés végül más véleményen volt, Pavol Hrušovský továbbra is a párt első emberének számít. Apró szépséghiba, hogy mindössze azért tudott nyerni, mert egy másik paprikajancsival kellett megküzdenie.

A KDH nem ezt érdemelné, hiszen Szlovákia egyik legstabilabb pártja. Egy rövid időszakon kívül folyamatosan létezett (a mečiari sötét időkben egy rövid életű közös mozgalmat alapított a jobboldal), ráadásul a képviselői sem jöttek-mentek, amerre láttak - ez utóbbi a szlovák folklór része.

A mozgalom szerencséje tavaly fordult meg, miután a jobboldal elvesztette a választásokat. Hrušovský egy öntökönrúgásnak is illő manőverrel kokettálni kezdett a mindenféle-csak-nem-keresztény irányultságú Smerrel. Robert Fico, a Smer elnöke köszönte szépen, egészen az utolsó pillanatig hitegette "partnerét", hogy aztán közröhej tárgyává tegye a csalódott pártelnököt.

 Barátságos tekintettel néz ránk a KDH 2006-os választási kabalafigurája, Krisztián, a gólya. Azért éppen Krisztián, mert keresztény, mi több, katolikus a drága. Sőt, szolidan, csak öltönyben hajlandó megjelenni. A szavazók sajnálatos módon nem díjazták Krisztiánt, a párt bukott a választásokon.

A Hrušovskýba vetett bizalom egycsapásra megingott, de a bukott elnök nagy szerencséjére csak egy kihívó akadt - a korábbi belügyminiszter, Vladimír Palko. Az ember, akinek elvei vannak. Ha Palko lett volna Budapest rendőrfőnöke októberben, akkor ma a hősi halottakra emlékezne a város. A volt belügyminiszter a kereszténydemokrata elvekhez hű KDH programját hirdette meg, pesszimistább vélemények szerint az irányvonal tendált volna a nők számára kiszabott hitleri három kához (kinder, küche, kirche).

Palko belügyminiszterként sem tett szert valami ragyogó hírnévre. A belső pályázatokat például kisajátította a kiválasztott cégeknek, a szakszervezeti vezetőket pedig látványosan oldalvonalra tette, mikor magasabb béreket követeltek a rendőrségnek - mindezt nyilvánosan. Az utóbbi pár hónapban ráadásul meg volt róla győződve, hogy Csáky megválasztásával eljött az apokalipszis, a dühöngő magyar politikusok pedig elszakítják a déli végeket.

Örömteli hír tehát, hogy a KDH (régi-) új elnökének van agya. Az már kevésbé, hogy nincs gerince.

Annyit ragozza ezt a témát manapság a szlovákiai magyar média, hogy az embernek szinte nincs is kedve belekezdeni. És mégis, valami fontos dolog történik itten. Tönkremegy egy jobb sorsra érdemes, államilag finanszírozott társulat, az illetékesek pedig tétlenül nézik mindezt. Vagy röhögnek a markukba, felfogás kérdése.

Mi is az Ifjú Szívek? Egy, felvidéken a legjobbnak tartott magyar néptáncegyüttes, ráadásul (fél)profi - szlovák állami támogatásból él. Az ISZ igazgatói posztján - párhuzamosan a választásokkal - változás történt. Az új szerencsés, Papp Sándor a Szlovák Rádió magyar adásának igazgatói székéből jött. Szóval egy "szakmai" jelöltről beszélhetünk komoly kádermúlttal és hajmeresztő koncepcióval, már ami a táncegyüttes működését illeti. Ezt nem fogom mélyebben bogozgatni, akit érdekel a kapcsolódó flamewar, az elmerülthet a www.kukac.sk illetékes topikjában, vagy az Új Szó tematikus cikkjeiben.

A képen a Szívek legújabb programja. Az előadás neve: Haláltánc.

Papp Sándor tehát jött, látott és győzött... volna, ha nem kerül azonnal ellentétbe a táncosok öntudatos vezetőjével, Hégli Dusannal. És - csak úgy mellékesen - az összes szlovákiai és magyarországi szaktekintéllyel, már ami a táncot illeti. Az újdonsült gonoszmanó a legnagyobb szerencséjére rendelkezik néhány nagyon fontos skillel. Az egyik az ignorancia, a másik pedig a megfelelő személyekkel való barátkozásra lévő hajlam. Hégli pár hónapig maradt a társulatban (kirúgták), mostanra pedig már a táncosoknak is kézbesítették a felmondást. Mert nem voltak hajlandóak táncolni. A másik fél véleménye szerint éppenséggel igen, csak hiányoztak a technikai feltételek. Például a tervezés, meg ilyenek.

Hogy került a funkcióba Papp Sándor és miként lehet az, hogy még mindig igazgatóként rombol tevékenykedik? Befolyásos barátok és sajátos érdekek állnak a háttérben. A rendszerváltás (illetve már a kommunizmus) óta összetartó klikk. A választóbizottság, amelynek összetételét az utolsó pillanatban változtatták meg. A kulturális minisztérium, amely kéjesen szemléli, miként omlik össze a magyar táncegyüttes. Az MKP, benne Papp néhány puszipajtásával.

Inkább nem összegzek, mert már megint az jön le a cikkből, hogy a honi közösség a velejéig rothadt.

Sokat emlegetik manapság (is), milyen mélységekből esett a Ferencváros a második liga bugyraiba. A mélyrepülés egyik oka, hogy a tehetséges és hozzáértő elnökség lenyelte a Bajnokok Ligája- szereplésért járó pénzt. Láss csodát, ez a jelenség valami közép- Európai unikum, mert szinte pontosan megismétlődött a szlovák Artmedia Petržalkával.

Petrzalka (korábban Ligetfalu) olyan a fővárosnak, mint Budapestnek Józsefváros. A Duna túlpartján húzták fel az egész cájgot az ötvenes- hatvanas években, manapság úgy néz ki, mint egy betondzsungel. És van egy focicsapata, amely még a közelmúltban is csak a második ligában vegetált. Párhuzamosan a hagyományos fővárosi nagyklubok tönkretételével (a Slovan és az Inter Bratislava története is megérne egy postot) az Artmedia Petrzalka a legfontosabb pozsonyi klubbá vált.

Másfél éve mindenki meglepetésére bejutottak a Bajnokok Ligájába, sőt a Porto, a Celtic és az Inter Milan csoportjában 1-3-2-es mérleggel zártak. A harmadik hely miatt aztán jött még egy UEFA- kupa forduló, de mindenkinek jobb, ha bizonyos dolgok a feledés homályában maradnak.

A csapat sorozatban megnyert két bajnokságot. A csapat azóta sehol sincs. A legjobbakat kiárusították, erősítésre nem jutott, a pénz helye meg tisztázatlan. Az egyébként megbízható transfermarkt.de adataiban a legtöbb transzfer helyén egy kérdőjel árválkodik. Értsd: soha nem tudjuk meg, mennyiért váltottak klubot a kulcsemberek.

Az Artmedia Petrzalka manapság játékerőt tekintve nyomába sem ér a Zsolnának. A BL- milliók nem hoztak megváltás. Legalábbis a csapatnak nem, valaki viszont biztosan dörzsöli a markát...

A SME napilap szerint Szlovákia csakhamar ölre megy az Európai Bizottsággal. A pereskedés oka, hogy a csatlakozás pillanatában túl nagy készleteket halmoztunk fel mandarin- és gombakonzervből. Ja, meg rizsből.

Na szóval ez egy télen fényképezett kép egy pozsonyi térről a városközpontban. A tábla még mindig ott van, nem is az évszak miatt rakták ki.

...és itt a felirat kissé kinagyítva:

Sérülésveszély! Belépés csak saját felelősségre!

Mondjuk a helyszínen szervezik a legtöbb tüntetést és nyilvános megemlékezést, lehet, hogy a rendőrség csak megpróbálja menteni a menthetőt...