szlovenszko

Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma.

sok címke

Józanul, de gerinc nélkül

2007.07.15. 09:55 Sárvári János

A közelmúltban akár elnököt is válthattak volna a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalomban (KDH). A közgyűlés végül más véleményen volt, Pavol Hrušovský továbbra is a párt első emberének számít. Apró szépséghiba, hogy mindössze azért tudott nyerni, mert egy másik paprikajancsival kellett megküzdenie.

A KDH nem ezt érdemelné, hiszen Szlovákia egyik legstabilabb pártja. Egy rövid időszakon kívül folyamatosan létezett (a mečiari sötét időkben egy rövid életű közös mozgalmat alapított a jobboldal), ráadásul a képviselői sem jöttek-mentek, amerre láttak - ez utóbbi a szlovák folklór része.

A mozgalom szerencséje tavaly fordult meg, miután a jobboldal elvesztette a választásokat. Hrušovský egy öntökönrúgásnak is illő manőverrel kokettálni kezdett a mindenféle-csak-nem-keresztény irányultságú Smerrel. Robert Fico, a Smer elnöke köszönte szépen, egészen az utolsó pillanatig hitegette "partnerét", hogy aztán közröhej tárgyává tegye a csalódott pártelnököt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Barátságos tekintettel néz ránk a KDH 2006-os választási kabalafigurája, Krisztián, a gólya. Azért éppen Krisztián, mert keresztény, mi több, katolikus a drága. Sőt, szolidan, csak öltönyben hajlandó megjelenni. A szavazók sajnálatos módon nem díjazták Krisztiánt, a párt bukott a választásokon.

A Hrušovskýba vetett bizalom egycsapásra megingott, de a bukott elnök nagy szerencséjére csak egy kihívó akadt - a korábbi belügyminiszter, Vladimír Palko. Az ember, akinek elvei vannak. Ha Palko lett volna Budapest rendőrfőnöke októberben, akkor ma a hősi halottakra emlékezne a város. A volt belügyminiszter a kereszténydemokrata elvekhez hű KDH programját hirdette meg, pesszimistább vélemények szerint az irányvonal tendált volna a nők számára kiszabott hitleri három kához (kinder, küche, kirche).

Palko belügyminiszterként sem tett szert valami ragyogó hírnévre. A belső pályázatokat például kisajátította a kiválasztott cégeknek, a szakszervezeti vezetőket pedig látványosan oldalvonalra tette, mikor magasabb béreket követeltek a rendőrségnek - mindezt nyilvánosan. Az utóbbi pár hónapban ráadásul meg volt róla győződve, hogy Csáky megválasztásával eljött az apokalipszis, a dühöngő magyar politikusok pedig elszakítják a déli végeket.

Örömteli hír tehát, hogy a KDH (régi-) új elnökének van agya. Az már kevésbé, hogy nincs gerince.

Szólj hozzá!

Címkék: politika kdh

A bejegyzés trackback címe:

https://szlovenszko.blog.hu/api/trackback/id/tr42116782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása