szlovenszko

Először úgy tűnt, hogy a pluralizálódó szlovákiai magyar pártrendszer jó hatással lesz a politikára és a kulcsfontosságú kérdések megvitatására is. Rengeteg olyan kisebbségi téma van, amely többféle nézőpontból látható, a felvidéki magyarságot érintő kérdésekre nem csak egy válasz létezik. Most viszont úgy látszik, hogy a kicsinyes személyes viszálykodáson nem csak a szavazók, hanem kevés kivétellel a publicisták sem tudtak felülemelkedni.

Tételezzünk fel egy, a közügyek iránt aktívan érdeklődő szlovákiai magyart, aki szeretné megtudni, a vallott elveket tekintve pontosan miben is különbözik egymástól az MKP és a Híd. A médiából soha nem fog neki sikerülni, mivel mindezidáig egyetlen platform sem vette a fáradtságot arra, hogy korrekt és felelősségteljes összehasonlítást végezzen a témában. Helyette a nyilvánosság kapott személyeskedést, vad összeesküvés-elméleteket és politológiai elemzések látszatát keltő fantáziálást.

Mikor Berényi József nyilatkozik (meglepően) okosakat, kórusban esnek neki a paraméter személyeskedő publicistái, Csáky Pál személyes sértődöttségből fizetett hirdetésekben sulykolja a maga igazát az Új Szóban, miközben a lap szerkesztői látványosan ignorálják az értelmes megnyilvánulásait is. A Híd normálisabb és megfontolandó kezdeményezései nem válnak a közbeszéd tárgyává, helyette az "alternatív" média suttogó propagandát folytat.

A szabad verseny megjelenése sajnos nem hozta magával a közügyekről szóló párbeszéd feljavulását. Helyette csak tovább silányodott a kommunikáció. Hosszú idő után ismét van értelme miértekről és hogyanokról beszélni. Bugározás és csákyzás, vágóhidazás, milliomospártozás, fasisztázás, kommunistázás, durayozás, smerezés, libsizés, nacionalistázás helyett legyen szó arról, ami a lényeg. Ismét gondolkozásra kényszerültek a politikusaink - használjuk ezt ki!

A múlt héten elfogadott nyelvtörvényről sokan, sokféle módon írtak már. A szlovák parlament egyik leggyalázatosabb rendelkezéséről van szó, talán a Benesi dekrétumokat megerősítő rendeletet lehetne csak vele egy kategóriába sorolni. Ami viszont a rendelkezés konkrét hatásait illeti, nagyon nehezen lehet megmondani, mennyi minden fog megváltozni Dél-Szlovákiában szeptember elsejétől.

A nyelvtörvény legfontosabb üzenete nem a paragrafusokban rejlik, hanem a sorok mögött. Azt sugallja a nem szlovákul beszélőknek, hogy ajánlatos félniük. Rettegniük kell, mert ha nem az államnyelven közlik a mondandójukat és valakinek ez nem tetszik (ez a harmadik személy fontos lesz még), akkor annak bizony következményei lehetnek. A szlovákiai magyar társadalmat bontja meg, besúgókat és megalázkodókat nevel.

A nyelvtörvény lényege a szlovák nyelv törvénybe foglalt elsőbbsége a hivatalos érintkezés és dokumentáció minden területén. Akármilyen módon is nyilvánul meg bárki Szlovákiában írásban vagy szóban, először szlovákul kell azt megtenni. Először szlovákul kell szólnia a hangosbeszélőnek, államnyelven kell feltüntetni a helységneveket, elsőként csakis szlovákul lehet feltüntetni bármilyen reklámot, emlékműfeliratot, hirdetést. Nem szólíthatja meg más, mint szlovák nyelven az orvos a betegét - amennyiben a kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot.

A többségi nemzet politikusai kétfajta módon védekeznek, ha szóba kerül az elfogadott szabályozás: hangsúlyozzák, hogy védeni kell a szlovák nyelvet, vagy pedig összekacsintanak és arra utalnak, hogy "talán" mégsem kellene annyira komolyan venni az elfogadott passzusokat és senkit sem fognak megbüntetni, ha "indokolt" esetben nem szlovákul beszél valakivel. Csakhogy akkor mire való a szabályozás?

Az írásos dokumentáció esetén nyilvánvaló, hogy kötelezően be kell azokat tartani. Elég egy rosszindulatú feljelentő és máris lehet átfaragni a kopjafát. Átfogalmazni az emlékművek feliratát., hogy mementóként hirdesse a többségi nemzet elsőbbségét.

A rendezvények, a kölcsönös kommunikáció terén talán még rosszabb lesz a helyzet. Minden falunap, megnyitó, összejövetel még a színmagyar közegben is kölcsönös, bizalmatlan körbetekintgetéssel fog majd kezdődni. Aztán jön egy elhadart magyar szöveg a bűnösség látszatát keltve, vagy egy bohózatba illő szlovák előadás az odaképzelt többségi nemzettársaknak. Egyszer pedig majd saját magunk is elfogadjuk ezt a most még abszurdnak tűnő helyzetet, hacsak addig nem teszünk valamit a nyelvtörvény ellen. A magyar politikusok meglepően keményen reagáltak pártállástól függetlenül, most a felvidéki magyarokon van a sor.
 

Amíg Magyarországon nem és nem bírják megválasztani a Legfelsőbb Bíróság elnökét, addig Szlovákiában talán már első nekifutásra, hétfőn sikerülni fog mindez. Apró szépséghiba, hogy Štefan Harabin egy totálisan alkalmatlan személy, útját perek, botrányok és törvényszegések szegélyezik. Politikusként és bíróként is igencsak kínos múltja van, ezeket még összefoglalni is embert próbáló feladat.

Harabin erős politikai hátszéllel megtámogatva a hírhedt Mečiar-kormány idején is a Legfelsőbb Bíróság tagja volt, a haldokló rezsim pedig egyik utolsó húzásaként ültette az elnöki székbe. Kinevezését egyetlen szakmai szervezet sem támogatta és sem javított megítélésén, hogy Harabin azonnal önkényesen a saját kezében összpontosította a testület döntési jogait. Az új Dzurinda-kormány ideje alatt még arra is jutott energiája, hogy végigpanaszkodja és beadványokkal bombázza az Európai Bíróságot diszkriminációra és a szólásszabadságra hivatkozva (nem nyert).

Harabin 2001-től egy joghézagot kihasználva sajátos módon folytatta a harcot az új rezsim ellen. A bíró magas soron kívüli jutalmakat folyósított azoknak a kollégáinak, akik több kulcsfontosságú, a  Mečiar-kormány bajos dolgait érintő ügyekben neki kedvező döntéseket hoztak. Az akadékoskodó bírák érdekes módon egyáltalán nem kaptak jutalmat. Mandátuma 2003-ban ért véget és sikeresen újra is választatta önmagát a testület becsempészett tagjainak szavazataival. Aprócska gond adódott abból, hogy a perdöntő szavazatot a LB elnökeként - saját maga adta le magára. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az eredményeket, Harabin pedig mehetett vissza Mečiar pártjába, mint szakértő.

Ami késik, nem múlik: a legújabb kormányváltás után munkájának jutalma egy igazságügyi miniszteri székben mutatkozott meg. Harabin nagy lendülettel fogott munkához - megtorolta a régi sérelmeit, leváltott néhány kényelmetlen megyei és járási bírósági elnököt és eljárásokat indított ellenük. Ugyanebben az évben sikertelenül próbálta megszüntetni a kényelmetlen, maffiózók és hatósági személyek ügyeivel foglalkozó Speciális Bíróságot. A minisztert pártja jutalomból még ugyanabban az évben lendületből kinevezte volna Alkotmánybírónak, de ez a húzás nem jött össze. Hiába, ha az államfő egy kiugrott HZDS-tag, nem várt komplikációk akadhatnak a kinevezéssel.

Egy évre rá változatosság kedvéért egy személyes jellegű botrány következett - kiderült, hogy a miniszter szolgálati kocsiját az adófizetők pénzéből rendszeresen Harabin családtagjai használják. A szövevényes, többszöri hazudozással és újságírói leleplezésekkel tarkított ügynek nem lett következménye.

2008 júliusában Harabin alvilági kapcsolataira derült fény. Napvilágra került egy korábbi hangfelvétel, amelyen a miniszter (akkor még bíró) tegezi és családi dolgokról beszélget az albán Baki Sadikival. Harabin azóta is tagadja, hogy a hangfelvétel bármit is bizonyítana és egy ultimátum-jellegű zsaroló levél után perbe fogta a hírt megszellőztető sajtótermékeket. A miniszter a parázs hangulatú parlamenti vitában egyébként lezsidózta és megfenyegette az ellenzéki padsorokban helyet foglaló elődjét. Legalábbis szabad felfogásban így értelmezhető a "Börtönbe mész, te szarházi!" mondat.

Idén végre a Speciális Bíróság ügyében is sikerrel járt, három éves szakadatlan próbálkozás után a maffiózókra szakosodott testületet megszüntetik (a közfelháborodás hatására némi szerencsével születhet egy új, hasonló jogkörökkel rendelkező testület). Harabin mindenesetre megtette a dolgát, munkájának jutalma - újabb botrányokkal teli öt év az igazságszolgáltatásban.
 

Most, hogy hosszú agónia után végleg kettévált a magyar párt, el lehet gondolkodni azon, miért is örülhet a magyar közösség a változásnak. Az egységes MKP létezésének tizenegy éve alatt rengeteg betegséggel és hibával küzdött, de volt egy, ami minden mást felülmúlt.

Nem okvetlenül az, hogy lusták voltak. Más pártoknak is vannak tunya politikusaik. Nem is az a tény, hogy nem értettek ahhoz, amit csináltak. Kapásból másik négy pártot fel lehetne sorolni, amelynek fogalma sincs róla. Néhány fontos téma elszabotálása, mint a benesi dekrétumok vagy az autonómia? Lehet, még néha előnyükre is vált. Az MKP fő bűne, hogy az egész közösségben elterjesztette a bratyizást, az irritálló bennfenteskedést és az összekacsintást, hogy hülyének nézte a saját választóit.

Az egységes MKP egy olyan fantompártként működött békében és barátságban, amiről az átlagos érdeklődő csak sejthette, hogy mivel (nem) foglalkozik éppen. Egyébként fogalma sem volt róla, mi történik a párton belül. Amint bármilyen információ felröppent a teljes hírzárlat közepette egyes személyekről, történésekről - legyenek azok akármilyen közismert tények - a megszellőztető azonnal bennfentessé vált, akinek birtokában van a bölcsek köve (egyébként ez a jelenség okozza, hogy a Szlovenszkó blogot sokan többnek nézték, mint ami valójában).

A párt vezetői, de a helyi- és a középkáderek is csak összekacsintottak amolyan "tudod, hogy van ez" alapon, amint szóba jött bármilyen fontosabb belső téma.

- Voltak azok a kevesek, az ügyekben közvetlenül érintettek, akik tényleg tudták mi folyik itt.
- Voltak az érdektelenek, akik nem is tartották fontosnak átlátni a szövevényes ügyeket.
- Voltak a buták, akik nem tudták és nem is akarták megfejteni.
- Voltak a bennfenteskedni akarók, akik csak egy-egy szeletét ismerték az igazságnak, de még ennek a tudatában is büszkén kacsintottak össze. Rosszabb esetben azt hitték, hogy tényleg tudják, mi történik.
- ...és volt a legrosszabb réteg mind közül, akik azért kacsintottak össze és zárták el a "plebset" az információktól, mert rövid- vagy hosszú távú karrierjüket féltették ettől.

Akármihez is kezd majd Bugár a Híddal és Csáky az MKP-val, mindennek vége. Na persze nem azért, mert megváltoztak volna a politikusok - pont ugyanazok fognak beszélni, intrikálni, politizálni, semmit sem tenni, vagy elhallgatni, mint eddig. Csak éppen egymás ügyes-bajos problémáit megszellőzteni sokkal könnyebb, mint a magunkét. Kedden lezárult az MKP aranykora, vége az összekacsintás korának is.

A szlovák EP-választás már azért is kuriózumba illő, mert egy magyar párt kezdte el és kettő fejezte be. Persze nem csak az MKP életében jelent majd változásokat a Brüsszelbe való szavazás, több párt is bukott egy nagyot, vagy éppen megerősítette pozícióit. A választópolgárok többsége szavazás helyett kiszivattyúzta a vizet az elöntött pincéből, aludt egy jót, vagy éppen elment kirándulni és szitkozódva hazament, mert elkapta az eső. Ez egyben azt jelenti, hogy a 19,63 százalékos részvételi arány európai viszonylatban is a leggyengébb. Nem baj, Szlovákiát legalább megjegyzik.

Smer 32,1 százalék - 5 mandátum

A legerősebb kormánypárt koppant egy nagyot, többszörösen is. Ugyan szereztek öt helyet, de nem tudták mozgósítani a választóikat, ellenfeleiknek és ellendrukkereiknek megadták azt a (valószínűleg hamis) érzetet, hogy igenis, le lehet őket győzni. A listavezető, Last Minute angol nyelvleckét vevő Boris Zala lekarikázta magát a harmadik helyre. Monika Beňová továbbra sem lesz a szlovák parlament szexbombája, hanem Brüsszelben játszhatja a szőke nőt.

SDKÚ 16,98 százalék - 2 mandátum

A legnagyobb ellenzéki párttól már öt éve is csoda volt, hogy három helyet tudtak szerezni, most a helyükre kerültek a dolgok. Az Európai Parlamentet  boldogítja Peter Šťastný, a jobb sorsra érdemes hokilegenda és Eduard Kukan, bukott elnökjelölt.

MKP 11,33 százalék - 2 mandátum

Lehetne írni arról, viszonylag mennyire jó eredményt ért el az ezer sebből vérző magyar párt, de sajnálatos módon Bugár Béla és Csáky Pál ezt az ünnepélyes alkalmat választotta arra, hogy elváljanak útjaik. Bugár egy szlovák-magyar egymás nyakába borulós pártot alapít (ha lett volna esze, beáll egy szlovák pártba magyartagozatnak), Csáky pedig tovább folytatja az MKP felszámolását. Vagy elkezd végre dolgozni.

KDH 10,55 százalék - 2 mandátum

Lehetne írni, hogy milyen szép eredményt ért el a párt, de valójában nem ugrik be egyetlen óriásplakátjuk sem. Az egyszeri délszlovák azt hinné, hogy ők már nem is léteznek, aztán meg tessék, minden tizedik szavazó kereszténydemokrata.

HZDS 8,97 százalék - 1 mandátum

Mečiar haldokló pártja önmagához képest szép eredményt produkált, legalábbis nem tűnt el a süllyesztőben. Sergej Kozlíknál boldogabb embert aligha lehetne találni Szlovákiában. Neki akkor is lesz munkája, mikor kollégái azon gondolkodnak majd: mihez kezdjenek magukkal, miután kiestek a parlamentből.

SNS 5,39 százalék - 1 mandátum

Látványos bukáson van túl Slota pártja, de ennek igazából nem kell örülni. A nacionalistáknak az égvilágon semmit nem mond Európa és az a gondolat sem vonzó, hogy a Jobbikkal egy frakcióban üldögélnek majd - de csak ha szerencséjük lesz.

Futott még: Szabadság és Szolidaritás, 4,71 százalék. A csontliberális újonnan alapított kispárt az alacsony részvételi arány miatt majdnem bekerült a parlamentbe. Sajnálatos módon a következő időszakban csak egyre több szavazót tudnak maguktól eltántorítani a kompromisszumoktól mentes álláspontjukkal, de azért elmondhatják, hogy egyszer majdnem sikerült nekik.

Magyarországon nem annyira köztudott, hogy Szlovákia és az etnikai szlovákok fogalma nem teljesen fedi egymást. Tulajdonképpen egész szép számmal szóródtak szét a szlovákok szerte a Kárpát-medencében, aztán a történelem viharai miatt több közösség is eltűnt a süllyesztőben. Az az igazság, hogy a nemzet régi értelmiségének színe-java sem a Tátrából jött, hanem Budapestről, Prágából, vagy éppen a Vajdaságból.

Két olyan jelentős közösség létezik, ami a régi Magyar Királyságon belül keletkezett, de a történelem viharai azóta két államhatárral odébb sodorták a jobb sorsra érdemes telepeseket.

Mintegy húszezren élnek még szlovákok Romániában, elsősorban Bihar megye területén. Az első telepesek háromszáz éve, nem sokkal a törökök végső eltakarítása után érkeztek meg a területre és itt is maradtak - nem volt nehéz szállást találni, a százötven évig vendégeskedő horda miatt az összes környékbeli őslakosnak hirtelen sürgős dolga akadt máshol. A kevésbé szerencsések megismerkedhettek a damaszkuszi acéllal.

Hasonló előzményekkel jött létre a vajdasági szlovák diaszpóra, csak éppen még több jobbágycsalád vándorolt a tartományba. Szerbia ezen részén a szerbek és a magyarok után még mindig a szlovákság a harmadik legnagyobb népcsoport, ez több, mint ötvenezer lelket jelent. Fénykorában ezen a tájon tanítóskodtak a szlovák történelem romantikus nagyjai.

Három másik közösség közvetlenül Magyarországhoz kapcsolható. A legtöbbet a pilisi és az úgynevezett csabai szlovákok, szintén a törökök idején kerültek Magyarországra és azóta igencsak megfogyatkozott a számuk. A pilisi közösség mostanában a figyelem középpontjába került - Pilisszentkereszten (Mlynky) igencsak forrtak az indulatok, mikor a helyi szlovák házat kétes körülmények között zsuppolta ki székhelyéről a falu vezetése.

Mellékes, de figyelemreméltó körülmény, hogy a szlovák kormány, ami annyira szívesen hivatkozik a "belügyeibe való beavatkozásba", mikor a saját magyarjairól van szó, aktívan beleszólt az ügyek alakulásába. A legtöbb szlovák mégis Békéscsabán és a környékén található. Hivatalosan legfeljebb húszezren lehetnek, a saját szervezetek szerint pedig százezren a magyarországi szlovákok.

Kétszáz éve az egyik legvirágzóbb szlovák közösség nem máshol volt, mint -  a fővárosban, Budapesten. Ironikus, hogy míg Pozsonyt a csallóközi munkások építik, Budapest klasszicista épületeit és magát a parlamentet is főként szlovák vendégmunkások brigádjai húzták fel. Az asszimiláció aztán érzékeltette cseppet sem jótékony hatását, a fővárosban csak mutatóban találni etnikai szlovákot.

A modern időkben sikk lett a pannon autókat északra csempészni, a szlovák házak pedig egy államhatárral délebbre kerültek. Északról ma is áramlanak Magyarországra a szomszédok, a legújabb "telepesfalvak" Pozsony közelében húzódnak majd. Olcsó a telek, jó a széljárás és a közlekedés, több százan települtek már át Rajkára és környékére. Ki tudja, öt év múlva az árak miatt akár Budapestre is megéri majd elugrani bevásárolni.

Orbán Viktort annyira látványosan nem szereti a szlovák közvélemény, hogy még Nyakó István, az MSZP szóvivője is különórákat vehetne néhány helyi politikustól. Az átlagos lelkületű szavazó képlete egyébként is rendkívül egyszerű a nacionalista problémára: Orbán Viktor = Duray Miklós = Ján Slota, ha ezt a három személyt eltakarítanánk a közéletből, béke lenne és nyugalom.

Érdekes módon senki sem igyekszik tudatosítani, hogy Duray legfeljebb csak vezetni szokott részegen, míg Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnöke. A mosatlan szájú SNS-es politikus magára nézve nagyon is hízelgő társaságba került, a hasonlat kitalálói pedig nevethetnek a markukba.

Utoljára éppen az EP-választások alkalmából tartott közös MKP-Fidesz rendezvény csapta ki a biztosítékot, méghozzá személyesen Robert Fico miniszterelnöknél. Orbán kijelentette, minél több magyar képviselőt kéne a parlamentbe juttatni - Fico szerint a magyar politikus "sérti Szlovákia területi egységét" és ez aggasztó.

Orbán Viktor meglehetősen rövid úton jutott el a népszerűtlen külföldi politikusok toplistájának csúcsáig. A Fidesz vezetője miniszterelnökként meglepően furcsa külpolitikát folytatott - csinált valamit és nem törekedett a kompromisszumokra. A bátorsággal vegyes botorság nem utal stratégiai gondolkodásra, másrészt akkor Magyarország még az erőnyerő helyzetében volt a szomszédokkal szemben. Az egy dolog, hogy a magyar igazolványok mindenféle mélyebb koncepció nélkül, siralmas módon lettek bevezetve, de legalább történt valami. Ez a fajta stratégia igen érzékenyen érinti a szlovák politikusokat, akik leginkább azt szeretnék, ha a magyar külügy megszűnne létezni.

A jelenlegi kormány számára még az óvatosan lavírozó Göncz Kinga is potenciális veszélyforrás volt - nem nehéz elképzelni, mennyire aggódhatnak Orbán Viktor színre lépése miatt, aki egyébként is úgy viselkedik néha, mint egy elefánt a porcelánboltban. A szlovák közvélemény szemében a sorozatos és tervszerű összemosás miatt már Orbánhoz köthető a Magyar Gárda, a többség meg van róla győződve, hogy a Fidesz színre lépésével végképp elszabadulnak a nacionalista indulatok Magyarországon.

Azon túl, hogy mindez egyértelmű ökörség, nem ártana elgondolkodnia rajta a magyar jobboldalnak sem, miként képzeli el a szomszédos országok felé irányuló külpolitikáját. Orbán magyarigazolványos húzása még a mérsékelt liberális Dzurindánál is kicsapta a biztosítékot - most pedig egy erősebb, egyértelműen nacionalistább felfogású ellenféllel lesz dolga. A szlovákiai magyar párt, az MKP megfontolhatná, hogy végre egyszer Orbán védelmére kel és nem csak sztoikus nyugalommal hallgatja a vészmadarakat, esetleg maga a fideszes politikus is tehetne végre valamit az ügyben.

Amennyiben semmi sem változik, az nem jó. Magyarország minden valószínűség szerinti következő miniszterelnökét nem veszik emberszámba Szlovákiában, ez pedig baj. Rosszat jelent a felvidéki magyaroknak és rosszat jelent az anyaországnak is.

A szlovenszkó eredetileg azzal a szándékkal jött létre, hogy tájékoztassa a (magyar) nagyközönséget a szlovák politikai események állásáról. Két éve alig létezett hasonló blog. Mára jócskán megváltozott a helyzet, többen és többfelé is írogatnak Szlovákiáról. Mivel a látogatók többsége magyar, talán érdemes egy külön bejegyzésben is összefoglalni, milyen weboldalakat érdemes felkeresni a témában. Túlzottan nagy utánajárást nem igényel  a téma, mert a helyi blogoszféra keresztlinkeli egymást, de hátha valakit pont ez bír rá, hogy más véleményeket is olvasson. A blogok ábécésorrendben így következnek:

A hírlapíró és a halál
Talán a legrégebbi közéleti blog, már öt éve üzemel. Sokszor bennfentes és időnként mindennapi, "könnyedebb" témákat is felvet.

Felvidéki blog
A másik, mostanában nagyon aktív és jó témákkal foglalkozó szlovákiai magyar kezdeményezés a blog.hu-n. Erőteljes politikai és magyarságvédő felhang.

Komáromi blog
Bevallottan regionális, lokálpatrióta jellegű kezdeményezés a második legnagyobb magyar lélekszámú városból. A határon innen és túl is élvezhető.

Körkép
Többszerzős veterán oldal, ami a politikai elemzések mellett rengeteg közéleti jellegű témával is foglalkozik. Valószínűleg a legmegbízhatóbb gyakorisággal frissül.

Méla Béla blogja
A bumm.sk weboldal blogkülönítményének egyik szereplője, fesztelen hangvétellel és sok politikai elemzéssel.

Paraméteres blogok
Nagyon sokan írnak bejegyzéseket a Paraméter hírportál blogfelületére, a több tíz szerző egyaránt érinti a dunaszerdahelyi ügyeket, a könnyedebb és a súlyosabb témákat is.

Párkányer
Egy másik regionális blog, elsősorban Párkány és a tágabb régió eseményeivel illetve közgazdasági problémákkal foglalkozik.

Philosophus naplója
Eleinte politikai problémákkal, újonnan kicsit könnyedebb témákkal foglalkozó blog érdekes felvetésekkel.

Presstiges blogok
A bejegyzések vegyes jellege miatt az egyetemista lapként induló (?) Presstige blogjait is egyszerre érdemes megemlíteni. A bejegyzések között képek, versek és politikai témájú cikkek egyaránt akadnak.

Szabadon, mirólunk, webkettő
Erősen politikai töltetű blog gyakori szatirikus felhangú bejegyzésekkel és álhírekkel. Szintén a bummos blogok közé tartozik.

Tizedes
Erőteljesen szlovák belpolitikai, valamint szlovákiai magyar témákkal foglalkozó blog. Tudomásom szerint az egyetlen hasonló blog a blogspoton.

...az összefoglaló a saját ismereteimen alapul, de nagyon szívesen bővítem további weboldalakkal. Rosszindulatból nem hagytam ki semmit, feledékenységből vagy tájékozatlanságból szinte biztosan. Amennyiben létezik még hasonló kezdeményezés, azt kérném a kommentek közé és a bejegyzésben, valamint az oldaldobozokban is fel lesz tüntetve.

Egy évre is elég lenne az utóbbi hetek pár botránya, de vegyük elő talán a legaktuálisabb témát. Van benne emberi kicsinység, irigység, titkosszolgálat, magyarkodás. Szlovákiában -a többi környező országbeli magyar közösségtől eltérően- már régóta indexlistán van az autonómia fogalma és erről a szlovákság ugyanúgy tehet, mint az önjelölt autonómiaharcosok. De mindent csak szépen sorjában.

Az autonómia lényege nem ördögtől való, Szlovákiában pláne nem. A déli, magyarok lakta régiókat már ötven éve szivatják a hatóságok. Igaz, senki sem ünnepelte meg tavalyelőtt a jubileumot. Utat, gyárat akkor irányítanak csak ide, ha nagyon muszáj, a magyar közösség pedig évtizedek óta élvezi a többségi nemzet "gondoskodását". Egy autonóm terület önálló költségvetéssel, struktúrákkal és képviselettel kollektíve levetetné a környék lakóiról az államilag rájuk adott szopóálarcot. Más kérdés, hogy a szlovákság ebbe magától sosem fog beleegyezni.

Az első és egyetlen épkézláb autonómiakoncepciót pár évvel a rendszerváltás után tette le az asztalra az Együttélés, Duray Miklós pártja. Az 1994-es komáromi nagygyűlésen több ezer akkori magyar polgármester és tisztviselő fogadott el közös nyilatkozatot - benne egy kezdetleges tervvel. A tervezet egy hosszabb bejegyzést is megérne. Röviden csak annyit - az  elképzelt autonóm tartomány az összes nagyobb magyarlakta régiót magába foglalja és a végletekig erősítette volna az önkormányzatiságot. Aprócska bibi, hogy a szlovákiai magyarság nem egy blokkban él - az autonóm terület lyukacsos lett volna, mint egy ementáli sajt, a szakembereket pedig a térképre pillantva vérmérséklettől függően elkapta a röhögőgörcs vagy a dühroham.

Egyetlen dologra azért jó volt a 94-es tervezet - ijesztgetni a szlovákokat. Négy évvel később a már egységes magyar párt csak azzal a feltétellel léphetett be a kormányba, hogy vállalta, ki sem ejti többet azt a kellemetlen a-val kezdődő szót a száján. A szerződést vérrel írhatták alá, mert a következő nyolc évben (amit egyébként az MKP a kormányban töltött) meg sem mukkantak a pártpolitikusok. Az autonómia egy teljesen elvont fogalommá vált a közéletben, amit a nacionalistább lelkületű demagógok használtak ijesztgetésre.

Az autonómia jelentése tehát Szlovákiában: a magyarok függetlenek lesznek és elszakítják a déli részeket. A nemzeti károgást csak tovább fokozta, mikor Koszovónak sikerült az autonómia-függetlenség halálkombó. Egyébként akkor is egy szláv testvérnemzet, a szerb nép volt a károsult, úgyhogy az egyszeri szlovák jól megijedt - és máig fél ettől a furcsa szótól.

Az autonómiát legközelebb egy sufnitársulás hozta elő 2006/7-ben. Bósza János és a Commora Aula kis csapata dinamikusan változó terveivel, zászlóival, újromantikus képzelgéseivel és határtalan lelkesedésével többet nem is árthatott volna az ügynek. Igazából senki nem tudta, mit is akarnak ezek a fura emberek, de a szlovák átlagpolgár már megint megijedt és vérengző kistermelőket vizionált a déli régiókba.

Bósza kifáradásával egy új társulás mutatkozott, a Harmónia AT - és itt válik aktuálissá az ügy. Cséfalvay Pál, a társulás vezetője a hétvégén bontott zászlót Dunaszerdahelyen. Elmondta, hogy "mindenki" autonómiát szeretne délen és "rengeteg politikus valamint szakértő" is hasonlóképpen vélekedik. Persze csak a szlovákok háta mögött. A többségi nemzet meglepő módon nem spontán szeretetrohammal válaszolt Cséfalvay szívből jövő vallomására.

Extra csavar a történetben, hogy az Új Szó (az egyetlen felvidéki magyar napilap) kiderítette: az eredeti Word-dokumentum adatai szerint a Harmónia AT alapító okiratát egy ex(?)szlovák titkosszolgálati ügynök számítógépén írták meg. Igor Cibula, az állítólagos értelmi szerző ráadásul Ján Slota puszipajtása. Slota -milyen meglepő- azonnal letámadta a szerdahelyi autonómiázókat, úgy kellett neki ez a téma, mint egy falat kenyér. Pláne azután, hogy pártja kormányzó miniszterei kétharmadát (!) a hetekben rúgták ki korrupciós vádak miatt.

Egyelőre tehát itt tart a szlovákiai magyar autonómiaharc. Valami azt súgja, hogy nem lesz túlzottan sikeres.

Szó szerint drágán megfizeti az ország, hogy Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja (tulajdonképpen a magyarok helyett) beugrott a koalícióba vagy három éve. Az SNS minisztereinek tevékenységét vizsgálva egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ezek az emberek nagyon amatőr módszereket használva, nagyon pofátlanul lopnak. Miközben Slota a magyarokra köpköd minden elérhető alkalmat megragadva, a párt miniszterei a háttérben eurómilliókat nyúlnak le.

Ján Mikolaj oktatásügyi minisztériuma az egyetlen olyan intézmény, amelyet eddig elkerültek a nagyobb közbeszerzési botrányok. A derék miniszter (aki nemrég a magyar óvodáknak címzett ajánlásában követelte a szlovák nyelvű foglalkozásokat) persze igyekszik. Mikolaj új törvénytervezete a felsőoktatásról lehetővé teszi, hogy magáncégek lépjenek be az egyetemek gazdálkodásába. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy néhány lukratív egyetemi épület fű alatt vált majd tulajdonost a jövőben. A törvénymódosítási javaslatot már kétszer is átdolgozták, még mindig a parlament vitatkozik róla - addig is Mikolaj minisztériuma lesz a legkevesebbet sikkasztó nemzeti felügyelet alatt található tárca. Kétes dicsőség.

Kisebb szerencséje van Ján Chrbet környezetvédelmi miniszternek. Chrbet a nyilvánosság számára szinte láthatatlanul ténykedett, mikor derék újságírók kiderítették, minisztériuma áron alul, gyanús körülmények között adott túl az ország széndioxid-kvótáin. Beszédes, hogy Chrbet maga már a második miniszter ezen a poszton. Elődje, Ján Izák egy másik korrupciós ügy miatt távozott a tisztségből, pártközeli vállalkozóknak osztogatta szét a Környezetvédelmi Alap pénzét. Chrbet hatvan millió euróért szabadult Szlovákia széndioxid-kvótáján. A miniszter nem közvetlenül egy másik államnak adta át a kvótával kapcsolatos jogokat, hanem érdekes módon egy közvetítő cégnek. Apró szépséghiba, hogy az átadott mennyiség kétszer ennyit ér (tehát kilenc milliárd forint tűnt el a süllyesztőben), a vevő céghez vezető szálak pedig visszavezetnek Szlovákiába. Chrbet nem is annyira bölcs döntése miatt az SNS-nek sikerülhet az a bravúr, hogy a második miniszterét is ki kell cserélni egy korrupciós ügy miatt három év alatt.

A környezetvédelmi minisztérium tevékenysége mégsem a jéghegy csúcsa. Az építésügyi- és régiófejlesztési tárcánál egészen a múlt hétig úgy nézett ki, hogy a második SNS-miniszternek is csomagolnia kell. Minő meglepetés, korrupciós vádak miatt. Marián Janušek egy több tíz milliárd forintos uniós közbeszerzési pályázatot hirdetett ki igen furcsa körülmények között. A felhívás pár napig fityegett a minisztérium egyik faliújságján, majd nagy hamarjában le is zárták a pályázatot. Az egyetlen pályázó győzött - egy SNS-közeli vállalat, ami nagyjából a piaci ár duplájáért volt hajlandó elvégezni bizonyos "fordítási és tanácsadási" (Magyarországon ismerős helyzet) munkálatokat. Janušek több hónap után belebukott a kalandba, pártja ugyanakkor az addigi helyettesét tette meg miniszternek. Igor Štefanov saját maga is nyakig sáros volt az ügyben és szépen a feledésbe is süllyedt volna a kétes pályázat, ha nem az Európai Unió avatkozik közbe.  Štefanov személyes ultimátumot kapott a kormányfőtől a pályázat beszüntetésére, így "csak" a korábban kifizetett mintegy három milliárd forint ment veszendőbe. A második miniszter itt is a posztján maradt.

Az SNS-nek még egy éve maradt ellopni, ami mozdítható, a fogadóirodákban nem adnának rá túlzottan nagy szorzót, hogy lesz még minisztercsere a párt három tárcájánál.

Annyira unalmas volt mostanában a szlovákiai magyar politika. Annyira elmondhatatlanul unalmas. Csáky Pál időnként hazudott egy nagyot, Berényi József pedig néha elment beszélgetni a szlovák vitaműsorokba. Most megváltozik minden - Simon Zsolt egykori földművelésügyi miniszter (aki korábban már ebben a blogban is bekerült a hősök csarnokába) rájött, hogy belőle itt bizony nem lesz elnök és dobbantott. Egy nappal később három másik neves politikus - köztük Bugár, az exelnök is jobbnak látta távozni a frakcióból, ők a pártot egyelőre még nem hagyták el.

Nem kell képzett politikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy lássuk a fejlemények végét. Simon, Bugár, A. Nagy és Gál nem mások, mint az Apokalipszis mondabeli négy lovasa, akik végigvágtatnak a belterjes szlovákiai magyar politikán és pusztulást hoznak az MKP-ra (esetleg nem). Na ugye, elég volt a Bibliát felcsapni. Akkor most nézzük meg, kik is ők.

Simon Zsolt a politikába való belépése előtt farmerkedett, gazdálkodott, később aztán miniszterkedett, beszélt, végül pedig megkeseredett és távozott. Az egykori büszke mezőgazdász hajdani dicsőségén ábrándozik. Egy éles szemű megfigyelőnek nyilvánvaló, hogy a nagy négyesben Simon Zsolt az Éhínség (alteregója a Pestis nem vág ide, tudtommal Simonnak nincs orvosi diplomája).

A. Nagy László... ő egy liberális (korábban róla is személyes bejegyzés íródott a blogon, ki érti ezt). Értsük ezt, liberális, emberi jogokkal kiemelten foglalkozó szakember. Biztosan támogatja az abortuszt is. Közben pedig alattomosan becsempészi az országba az idegenszívűek tőkéjét biztos, pusztulást és lerombolt hegyi pásztorszállásokat hagyva maga után. A. Nagy László a Halál.

A kvartett harmadik tagja egy fiatal, törekvő politikus, aki némi jogászkitérő után tért rá a politizálás rögös útjaira. Az MKP sajátságos szellemi potenciálja miatt napjainkban ő az egyetlen, aki nincs elveszve a törvény szövevényes paragrafusaiban. Dinamizmus, professzionalizmus, lendület. Az Apokalipszis-szótárban Gál Gábor a Törtetés (egyes földhözragadtabb népek Háborúnak hívnák, Gál biztosan ért a nemzetközi joghoz is).

Végül pedig nem marad más hátra, mint az egyetlen megmaradt tisztséget kiosztani Bugár Bélának. Mit kiosztani, Bugár a visszavonulása óta egyenesen teper, hogy megkaphassa a kitüntető címet. Mivel az elmúlt két év másról sem szólt, csak Bugár és az őt kiütő Csáky Pál vetélkedéséről, Bugár Béla a Viszály.

Az Apokalipszis új négy lovasa fekete lovak helyett Audikkal fogja végigszáguldozni Dél-Szlovákia rónáit. Fejlemény? Hagyjuk magunkat meglepni.

Bakfitty, nulla, zéró, semmi. Nagyjából eddig is sejthettük, hogy a szlovák kormány ennyire tartja a magyar kisebbséget, de az utóbbi időben történt események alapján számszerűsíteni is lehet mindezt. Szóval tényleg nulla, igazából egy fillért nem adnának a minisztériumokból délre, ha egyedül rajtuk múlna minden.

Az Európai Unió előszeretettel szervezi ki a lokális projektjeit az egyes érintett országokba. A programokra írt pályázatok országos szinten kerülnek elbírálásra egyes elvek alapján, az illetékes minisztériumokban. Egy jelenleg is zajló program például az elöregedett iskolák felújítását hivatott elősegíteni. Az Unió pénzt ad, a sikeresen pályázó iskolák pedig megkezdhetik a rekonstrukciós munkákat. A projektbe szlovák szinten az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium lett bevonva, egy év alatt négy milliárd koronát (cirka harminc milliárd forint) osztottak ki több fordulóban az iskolák között. Ahhoz persze, hogy valaki kicserélje a rozoga tetőt, szükség van egy sikeres pályázatra, a magukra valamit is adó intézmények ezért előszeretettel veszik igénybe külsős pályázatíró cégek segítségét. Mindeddig összesen 172 iskola kapott juttatást.

Játsszunk egy kis játékot, vajon ebből a 172 iskolából mennyi lehetett magyar?

Aki arra tippelt, hogy egy sem, az jó helyen tapogatódzik. A szám egészen pontosan 0,5 - ugyanis egy ógyallai szlovák-magyar zeneiskola azért belecsöppent a jóba. Az illetékes miniszter, Marián Janušek (ejtsd Janusek) szerint egyszerűen csak nem adtak be színvonalas pályázatokat. Az illető egyébként a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt jelöltje. A következtetéseket mindenki vonja le maga.

Érdekes módon Slota szülőfaluja, a négy éve még csak 1769 lelket számláló Lietavska Lúčka két (2) pályázatot is megnyert, úgy néz ki, hogy északon a sok brindza és a hegyi levegő jobban inspirálja a pályázatírókat.

Az MKP állítólag közvetíti majd a panaszt Brüsszelbe, de ahhoz rendesen számba kellene venni a pályázó iskolákat és a sikertelen pályázatokat (nem hivatalos pletykák szerint a pályázatok negyede déli régiókból jött be, ezek persze nem mind magyar iskolák). Az intézmények félnek, hogy ha elkezdenek panaszkodni, végleg elássák az esélyeiket. Meg lehet érteni az álláspontjukat. Nem utolsósorban pedig az MKP-nak el kellene kezdenie végre módszeresen dolgozni, ezzel kapcsolatban sincs túl sok jó tapasztalata a felvidéki magyarságnak.

Persze Janušeknek aligha lesz félnivalója, pláne, hogy a kormányzati pénzek elosztásáról korábban Robert Fico miniszterelnök is megmondta a magáét. Őt azért szedték elő az újságok, mert a tartalékalapból előszeretettel osztogat pénzt a smeres kötődésű polgármesterek irányította városoknak, ráadásul a szociális minisztérium ténykedésével kapcsolatban is felmerült a klientelizmus gyanúja.

“Nem látok semmi rosszat abban, hogy ha a törvényes keretek megengedik, a saját polgármestereinket fogom támogatni”. A miniszterelnöknek volt egy másik aranyköpése is. “Nem diszkrimináljuk a sajátjainkat csak azért, mert támogatnak minket”. Szóval ha valaki a megfelelő oldalra húz, deklaráltan lesz mit a tejbe aprítania. Tiszta beszéd, így mindjárt más.