szlovenszko

Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma.

sok címke

"Hősök" csarnoka - Világi Oszkár (II.)

2009.07.14. 08:18 Sárvári János

Második rész – Üzleti sikerek, politikai bukások

Világi Oszkár karrierje a nagypolitikában amilyen gyorsan indult, legalább annyira hirtelen is ért véget. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ügyvéd felhagyott volna a politizálással, 1992-től tíz évet kellett várni arra, hogy az érintett végleg lemondjon politikai ambícióiról.

1992 után az FMK-ból alakult Magyar Polgári Párt (MPP) rohamosan teret veszt. Világi egy év elnökösködés után pártjával együtt a parlamentből is kiszorult, majd érdeklődése egyre inkább az üzleti szféra felé fordul. A terv megvalósításával párhuzamosan azért folyamatosan alelnöke maradt az MPP-nek és személyesen, első kézből is befolyásolta a párt politikáját. Az egyre jelentősebb magánvagyont felhalmozó vállalkozó-politikust az egységes magyar párt megalakulásakor sem lehetett figyelmen kívül hagyni, így válhatott Világiból 2001-ig csendes eminenciás az MKP Országos Tanácsában.

Az ügyvéd számára az utolsó, személyét a regionális politikába átmenteni szándékozó kísérlete balul ütött ki. A 2002-es önkormányzati választásokon Világi a magyar párt színeiben szeretett volna (biztos) befutó lenni Dunaszerdahely polgármesteri székébe, de a belső bizalmi szavazáson megsemmisítő vereséget szenvedett Pázmány Péter ellenében (27-70 arányban). Érdekes lenne eljátszadozni a gondolattal, milyen erő koncentrálódott volna a pénzember és a polgármester személyében – mindenesetre a pénzember azóta a második vonalat viszi harcba szülővárosa polgármesteri tisztségéért, mindeddig eredménytelenül.
 
Amennyire sikertelenül alakult Világi számára politikai szempontból az említett időszak, annyira jól mentek az üzleti dolgai. A jogász 1992-ben alapította meg ügyvédi irodáját Csekes Erikával, aki szintén jogász, egykor szintén kooptált képviselő volt és tulajdonképpen ugyanazt az utat járta be, mint üzleti és szakmai partnere.
 
Világi felesége, Nagyvendégi Éva ugyanakkor személyesen irányította a családi vállalkozás leginkább szem előtt fekvő tagját, a hamvaiból felélesztett Új Nő magazint. 1994-ben alakult meg az ügyvédhez akkor még közvetlenül is köthető Közép-európai Alapítvány, amely később a Slovnaft „háziintézménye” lett és talán a legfontosabb támogatója az egész szlovákiai közhasznú szektornak – nem csak a kisebbségi intézmények, de a legfontosabb szlovákiai liberális think-tankek és közhasznú szervezetek mögött is az Alapítvány bőkezű adományai állnak. Elgondolkodtató, mennyire foghatja vissza az adakozó szponzor személye az ellenőrzésben egyébként meglehetősen hatékony civil szervezeteket.

Sokkal nehezebb dolga van valakinek akkor, ha Világi üzleti tevékenységét vizsgálja. Elsősorban azért, mert a cégjegyzékek archívumai csak halvány kapaszkodópontként szolgálnak az ügyvéd gazdasági hatalmának valós megítéléséhez. Világi rengeteg szlovákiai és multinacionális vállalat felügyelőtanácsában megfordult – másrészt egy tanácstagság jobbára „státuszszimbólum”, azt jelzi, hogy valaki eleve eléggé gazdag és befolyásos személyiség, aki árnyékemberként is hasznára van a cégnek.

Az ügyvéd-ellenőrizte csúcsvállalatok hosszú sorát 1996-ban nyitotta meg a Polnobankából olasz tőke közreműködésével frissen formálódott Unibanka. A Polnobanka volt egyébként az ország első magánpénzintézete. A nagyobb vállalkozások között található még az Allianz biztosító, a Tauris húskombinát, a vasúti személyszállítással foglalkozó Vasúttársaság Rt., az Apollo egészségbiztosító. Világi hasonlóképpen fontos szerepet vállalt a két magyar multi szlovákiai terjeszkedésében, így részese az OTP struktúráinak és hasonló módon került legfontosabb tisztségébe, a MOL-csoport felügyelete alá tartozó Slovnaft vezérigazgatói székébe. Az utóbbi vállalat irányításában máig oroszlánrészt vállal, ezzel a céggel kötik össze haragosai a mai napig is.

Amennyiben valaki kutakodik a Cégbíróság nyilvántartásában, további ismert neveket talál. Világinak egykor köze volt, vagy máig köze van a dunaszerdahelyi focicsapathoz, a Medmilk tejtermékgyártóhoz, érdekkörébe tartozik, tartozott az Orange Slovensko mobilszolgáltató, az Unicredit Bank, hotelek és termálparkok. A vállalkozó magánvagyona a legmérsékeltebb feltételezések szerint is jócskán meghaladja az egy milliárd koronát (mintegy tíz milliárd forint). A lista még hosszabb is lehetne, gyanítják, a teljes Világi-birodalom egy része eleve a vállalkozóhoz közeli személyek, üzlettársak, csendestársak személyéhez köthető. Egy újságírónak egyszerre lenne hálás és hálátlan feladat a legapróbb részletekig feltérképezni az ügyvéd üzleti kapcsolatainak hálózatát.
 
A legfontosabb és legizgalmasabb kérdés – a hirtelen vagyonosodás módja – sajnos máig tisztázatlan, a legtöbb érintett jól felfogott érdekéből nem forszírozza azt a kérdést, milyen úton keletkezhetett a vállalkozó első, tizedik, vagy éppen századik milliója. Szlovákia csőd szélére sodródó, majd állami részvétellel megmentett vállalatain többen is meggazdagodtak (az adófizetők pénzéből), akik megfelelő kapcsolatokkal és ismeretségekkel rendelkeztek a politikában és az üzleti életben. Ami tény: Világi Oszkár neve hivatalosan soha nem merült fel egyetlen nyilvánosságra került kétes gazdasági üggyel kapcsolatban sem.


(folytatjuk)

 

 

2 komment

Címkék: világi

A bejegyzés trackback címe:

https://szlovenszko.blog.hu/api/trackback/id/tr951245034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2009.07.14. 10:16:35

Egyre jobb! Munkamódszereiről magam is tudnák mesélni. Talán majd egyszer...

Méla Béla 2009.07.14. 20:20:58

Tetszik, hogy végre valaki nem csak közhelyek szintjén foglalkozik egy meghatározó személyiséggel.

Hiánypótló írás.
süti beállítások módosítása