Felvidék egy furcsa hely, tele furcsa emberekkel... beleértve a politikai nézeteiket is. Míg Erdélyben a félreesőbb falvakban megbicskázzák az embert, ha románul kér pálinkát, Szlovákiában még a legmagyarabb falvakban is legfeljebb néhány csúnya tekintetettel jutalmazzák a hitszegést.
Nemzeti jobb a magyarországi klasszikus értelemben nem létezik - jobban mondva nagyon kevesen vannak a szélsőséges érzelmű fiatalok. A leépülés jele például, hogy a kevés számú hatvannégy vármegyés összeveszett egymással és a magyarországiakkal is, a nemzeti zászlólengetős eseményekre pedig hagyományosan délről importálják a tömeget (Azt, hogy zászlólengetős eseményeket rendezni jó, vagy rossz, most ne tárgyaljuk inkább - maradjunk annyiban, hogy akciója válogatja).
Nem meglepő, hogy a csekély érdeklődés miatt a politikában sem képviseltette magát túlzott erőkkel a jobbos szárny. Az Együttélés egykori "nemzeti" aktivistái Duray és Duka- Zólyomi kivételével eltűntek a süllyesztőben, az új generáció fiataljai meg a politikusi túltengés miatt nem tudtak bejutni a parlament padsoraiba.
Azért ne gondoljuk, hogy a nemzeti oldalnak végleg kicsengetett. Duray segítségére igenis nagy szükség volt ahhoz, hogy megbuktassák Bugár Bélát, a hatalomváltás után pedig egyre több és több jobbos jelenhet meg a magasabb szintű pártszervekben is.
Az MKP jobbszárnyát meglátásom szerint egyelőre négy részre oszthatjuk:
A régi motorosok: Duray és a rendszerváltás után hozzá csapódó politikusok szűk csoportja. Már csak életkoruk miatt is szépen lassan lecseng az idejük, de a nemzeti eszméket teljes meggyőződésből hirdetik. Elkerülhetetlen távozásuk előtt itt lenne az utolsó esély egy zsírosabb... politikai és gazdasági jellegű akció keresztülvitelére. Pechjükre az MKP pont nincs kormányon.
A látszatjobbosok: Az Együttélésbe csapódók másik nagy csoportja, jobbára kommunista múlttal (Duray sikeresen beolvasztotta pártjába az átkos időszak hivatalos kultúrszervezete, a Csemadok aktivistáit is). A korosodó látszatjobbosok politikai hitvallása látványosan képlékeny, de mivel jövőjük nincs, a jelenük pedig senkit sem érdekel, szépen lassan kikopnak a politikából. Most épp megéri nemzetinek lenni az MKP-ban.
A fiatal csatlósok: A Duray- bagázs mellett kinevelkedett második hullám. Különféle ifjúsági szervezetekből jöttek (ezeket jobbára saját maguk is alapították), életkoruk és politikai tapasztalatuk alapján ők alkothatják a jövő felvidéki jobboldalának derékhadát. Túlzott szakmaiságot nem kell tőlük várni, túlélésből és helyezkedésből viszont jelesre vizsgáztak. A fiatal csatlósok tipikus tagja egyébként nem feltétlenül gondolkozik úgy, mint egy jobboldali, de minden kapcsolata a brancs tagjaihoz fűzi.
Ideológusok: Hitvallást és politikai nézeteket tekintve ez a csoport áll a legközelebb a klasszikus értelemben vett magyarországi (szélső?)jobbhoz. Ünnepnapokon megfogják a zászlót és megemlékezéseket tartanak, de legfeljebb csak helyi szinten kerülnek közel a húsosfazékhoz -a magaspolitika nem az elvekről szól. Az ideológusok hosszú távon pont a következetességük és a széles körökben vett szalonképtelenségük miatt nem tudnak feljebb jutni a szamárlétrán.
Nemzeti jobb a magyarországi klasszikus értelemben nem létezik - jobban mondva nagyon kevesen vannak a szélsőséges érzelmű fiatalok. A leépülés jele például, hogy a kevés számú hatvannégy vármegyés összeveszett egymással és a magyarországiakkal is, a nemzeti zászlólengetős eseményekre pedig hagyományosan délről importálják a tömeget (Azt, hogy zászlólengetős eseményeket rendezni jó, vagy rossz, most ne tárgyaljuk inkább - maradjunk annyiban, hogy akciója válogatja).
Nem meglepő, hogy a csekély érdeklődés miatt a politikában sem képviseltette magát túlzott erőkkel a jobbos szárny. Az Együttélés egykori "nemzeti" aktivistái Duray és Duka- Zólyomi kivételével eltűntek a süllyesztőben, az új generáció fiataljai meg a politikusi túltengés miatt nem tudtak bejutni a parlament padsoraiba.Azért ne gondoljuk, hogy a nemzeti oldalnak végleg kicsengetett. Duray segítségére igenis nagy szükség volt ahhoz, hogy megbuktassák Bugár Bélát, a hatalomváltás után pedig egyre több és több jobbos jelenhet meg a magasabb szintű pártszervekben is.
Az MKP jobbszárnyát meglátásom szerint egyelőre négy részre oszthatjuk:
A régi motorosok: Duray és a rendszerváltás után hozzá csapódó politikusok szűk csoportja. Már csak életkoruk miatt is szépen lassan lecseng az idejük, de a nemzeti eszméket teljes meggyőződésből hirdetik. Elkerülhetetlen távozásuk előtt itt lenne az utolsó esély egy zsírosabb... politikai és gazdasági jellegű akció keresztülvitelére. Pechjükre az MKP pont nincs kormányon.
A látszatjobbosok: Az Együttélésbe csapódók másik nagy csoportja, jobbára kommunista múlttal (Duray sikeresen beolvasztotta pártjába az átkos időszak hivatalos kultúrszervezete, a Csemadok aktivistáit is). A korosodó látszatjobbosok politikai hitvallása látványosan képlékeny, de mivel jövőjük nincs, a jelenük pedig senkit sem érdekel, szépen lassan kikopnak a politikából. Most épp megéri nemzetinek lenni az MKP-ban.
A fiatal csatlósok: A Duray- bagázs mellett kinevelkedett második hullám. Különféle ifjúsági szervezetekből jöttek (ezeket jobbára saját maguk is alapították), életkoruk és politikai tapasztalatuk alapján ők alkothatják a jövő felvidéki jobboldalának derékhadát. Túlzott szakmaiságot nem kell tőlük várni, túlélésből és helyezkedésből viszont jelesre vizsgáztak. A fiatal csatlósok tipikus tagja egyébként nem feltétlenül gondolkozik úgy, mint egy jobboldali, de minden kapcsolata a brancs tagjaihoz fűzi.
Ideológusok: Hitvallást és politikai nézeteket tekintve ez a csoport áll a legközelebb a klasszikus értelemben vett magyarországi (szélső?)jobbhoz. Ünnepnapokon megfogják a zászlót és megemlékezéseket tartanak, de legfeljebb csak helyi szinten kerülnek közel a húsosfazékhoz -a magaspolitika nem az elvekről szól. Az ideológusok hosszú távon pont a következetességük és a széles körökben vett szalonképtelenségük miatt nem tudnak feljebb jutni a szamárlétrán.
