Nagyon ritkán születik olyan bejegyzés, amit személyes érzelmek motiválnak. A mostani cikkecske apropója, hogy a magyar közvélemény (és sajnos a politikai elit) a félig-meddig megvalósított, majd népszavazáson elbukott "reform"-ot követően szemmel láthatóan nem érti a lényeget. A reform nem a vizitdíj, a tandíj, a rendszerből kieső húsz hatvanmilliárd forint, vagy az egészségbiztosítók által kizsigerelt anyóka.

Néhány kilométerrel feljebb az elmúlt öt évben több-kevesebb sikerrel végbevitték a kötelező változtatásokat leküzdve a mečiari örökséget. Szlovákia mindössze tíz év alatt a posztkommunista államok fekete bárányából sikerországgá vált. Tovább árnyalja a képet, hogy az óriási, több, mint tíz százalékos gazdasági növekedést egy mindössze három éves szakasz alapozta meg 2003 és 2005 között. Ebben az időszakban a kormány gyakorlatilag az összes fontosabb szektor átalakítására kísérletet tett.
A szlovák politikus nem jobb, mint a magyar. Sikkaszt, részegen vezet és hazudik, mint a vízfolyás. A reformok ügyét ugyanakkor szakemberekre bízza, nem szól bele a munkájukba és nem próbál lobbizni valamelyik érdekcsoport ügyében (vagy ha meg is próbálkozik vele, az orrára koppintanak).

A magyar "reformok" további furcsa tulajdonsága (fogadjuk el, hogy az egészségügyet és az oktatást ténylegesen megpróbálták megreformálni), hogy egyáltalán nincsenek összehangolva. Nem elég, hogy nem sikerül kommunikálni a a változások lényegét a közvélemény felé, de a pártokon belüli civakodások aláássák az intézkedések egységét és ideológiai koherenciáját. A szlovák reformokban egységes koncepció van. Gyakorlatilag egy nagy intézkedésről beszélünk, az egységes filozófia ágazatokon belüli lecsapódásával. Ha valaki ismeri egy reform játékszabályait, akkor bizony az összessel tisztában van.

I. Reform, nem változtatás - Nem három törvényszabályhoz kell hozzácsapni egy  speciális esetekben érvényes negyediket, hanem teljesen új szabályokat alkotunk a régiek helyett
II. Minimális szolidaritás - A rendszerben alig találunk szolidáris elemeket. Helyette az egyenlő bánásmód és a mindenkire érvényes egyenlő szabályok filozófiája lép életbe, ami független a vagyoni helyzettől.
III. Egyszerűség - Közérthető megfogalmazás, a hatás és a következmények egyértelmű levezetése.
IV. Nincs kivétel - A kivétel megöli a reformot. Ha életbe lép egy intézkedés, megszűnik az összes korábban adott kivétel, korlátozás, megszüntetve ezzel a mutyizás legapróbb lehetőségét is.
V. Kölcsönösség és lavina-effektus - Mindegyik kis reform sikere erősíti a másikat a kölcsönösség jegyében. Tíz szabályt majdnem annyira könnyű megváltoztatni, mint egyet, ha megvan a közegben a szükséges politikai akarat.
VI. A következmények beható ismerete - Szakemberek bevonása a folyamatba és az összes várható következmény mérlegelése - a közvetlen pénzügyi következmények sokszor jóval kevésbé fontosak, mint a társadalmi hatás.

A fenti pontokból egyértelműen látszik, hogy a szlovák reform csőliberális. Érdekesség, hogy a konzervatív-liberális kormány közreműködésével sikerült megvalósítani - lám, létezik ilyen is. További unikum, hogy az alapkoncepció már a 2002-es választások előtt készen volt, a régi-új kormány pedig azonnal belevetette magát a munkába. Tette ezt mindezt abban a tudatban, hogy az eredményekre legfeljebb két-három év múlva lehet számítani. Ironikus, hogy a nagy lendületben egy kísérlet elvérzett a parlamentben, az oktatási reform. Pontosan a tandíj kérdésén - a többi intézkedés hatását látjuk az ország egyedülálló gazdasági mutatóin.

Ennyire egyszerű az egész. Tényleg.


A jövőben kicsit részletesebb, objektívabbnak szánt írások jönnek az egyes ágazati reformokról. Kezdetnek itt van ez:
 http://szlovenszko.blog.hu/2008/02/13/reform_szlovak_modra