Reformlázban ég a magyar parlament, érdemes tehát nagyvonalakban ismertetni, miként sikerült a négy évvel korábbi szlovák egészségügyi reformkísérlet. A múltidézés azért is tanulságos, mert a szlovák verzió sok elemében hasonlít a magyarra.
Az egészségügy egy külön világ benne rengeteg, a kommunizmusból visszamaradt mechanizmussal. Érthető, hogy a legtöbb kormány nem is mert mit kezdeni az óriási adósságokat felhalmozó ágazattal - az első tíz évben a Tátra alatt legfeljebb az orvosok és nővérek érdekvédelmi szervezetei tiltakoztak az áldatlan állapotok ellen, az egészségügyi miniszter pedig tehetetlenül széttárta a kezét. Hiába, nehéz egy ilyen rendszert az alapjaiban megváltoztatni.

A második Dzurinda-kormányba meglepően sok kezdeményezőkészség szorult és az adó-, valamint a nyugdíjrendszer reformja mellett az egészségügynek is nekiestek. Csak éppen ebbe az egy területbe beletörött a bicskájuk. A szlovák nép alapjában véve jámboran tűri a megpróbáltatásokat, de nehezen viseli, ha rendszeresen húsz koronát kell fizetnie egy orvosi rendelőben. Pszichológia mindenek felett. Rudolf Zajac miniszter 2004-től kezdve stabilan vezette a legnépszerűtlenebb kormánytagok listáját, a nép máig nem bocsátotta meg neki a kísérletezgetést.

A reform egy hat törvénytervezetből álló csomagot foglalt magába, melyet a szlovák politikai hagyományoknak megfelelően egy csapat lefizetett ex-ellenzéki képviselő segítségével sikerült megszavaztatni. A törvényeket azóta számtalanszor módosították már a politikai széljárás vagy a józan ész függvényében.

A reformok alapvető hozadéka, hogy behozták a kapitalista versenyszellemet az egészségügybe. Zajac elmélete szerint az egymással versengő kórházak és egészségbiztosítók rendszere garantálja a minőséget és egyben az egészségügyi intézmények pénzügyi problémáit is megoldja (jó szolgáltatásokért jó pénzt kapnak majd, a kliensek pedig elégedettek lesznek a színvonallal). A minisztérium mindezt a következő eszközökkel akarta elérni:
- A piacra beengedték a magánbiztosítókat, az állami biztosítókat pedig részvénytársaságokká alakították át. A magánbiztosító gyakorlatilag a kliensei ellátását "intézi".
- A kötelező egészségbiztosítást mindenki fizeti, létrejön ezáltal egy mindenki számára ingyenesen elérhető gyógyszeres alapcsomag. Az alapcsomagba általában a leggagyibb termékek tartoznak, de alanyi jogon járnak minden betegnek (receptre, természetesen). A további gyógyszerek, kezelések ára kliens- és biztosítófüggő.
- A kórházak egyetlen egészségügyi szolgáltatása maga a kezelés. Minden egyébért fizetni kell (akár az egészségbiztosítóval megosztva) - nem sürgős esetekben való mentőhívás, ellátás, étkezés, recept kiírása, egyebek.
- Az új egészségbiztosítók működését szigorú szabályok korlátozzák és egy speciálisan erre a célra létrehozott szervezet felügyeli.

Látszik tehát, hogy a tárca egy világos(nak vélt) koncepció alapján váltott, a kommunikációval szintén nem volt gond. A magánbiztosítók komolyabb zökkenők nélkül beépültek a rendszerbe, az utcákat nem lepték el az orvosi kivizsgálásra be nem jutott betegek. Egy reform esetében azonban mindez messze nem elég
.
Három évvel később ki lehet jelenteni, hogy az újítások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket - a szolgáltatások színvonala nem javult jelentősen, a kórházak továbbra is létfenntartási gondokkal küszködnek, a gyűlölt illetékeket pedig az első intézkedései egyikében szüntette be az új kormány.
Apró, biztató jelek persze vannak. A szlovák kórházak igazgatóinak némelyikében végre megjelent a menedzsermentalitás, ésszerűsödtek a legtöbb intézmény gazdasági mutatói. Paradox módon a rendszer legnagyobb gyengesége is a kórházak kezelésében rejlik - látszik ugyanis, hogy néhány, a peremvidékre szorult, mégis regionális jelentőségű intézmény képtelen gazdaságosan működni. A kis, vidéki kórházak egyelőre még léteznek, az adósságspirálok miatt azonban hamarosan bezárhatják a kapukat. Mivel ezek az intézmények sokszor az egyetlen alternatívát jelentik a régiónak, a megszűnésük akár fatális következményekkel is járhat - a rendszerbe tehát okvetlenül integrálni kell a szolidaritást.

Összességében a szlovák egészségügyi reformnak megvoltak a maga pozitívumai és árnyoldalai, de semmiképp sem eredményeztek látványos sikert. A reformok járulékos hatásai - főként a vizitdíj - különösen sokat rontanak az intézkedések megítélésén. Ha mindez egy elismert szlovák kormány hitelét ásta alá, el lehet képzelni, mi fog történni Magyarországon.