szlovenszko

Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma.

sok címke

"Hősök" csarnoka: Horváth György

2007.10.19. 08:07 Sárvári János

Az egyszerű honpolgárnak fogalma sincs arról, hogy ki is az a Horváth György. Egy közepesen informált szlovákiai magyar úgyszintén nincs tiszában azzal, hogy ki lehet ez az illető. Pár nappal ezelőtt csak a legfanatikusabb jogászok és politikai elemzők tudták, hogy Mészáros Lajoson kívül még egy magyar tagja van az Alkotmánybíróságnak - meg persze a nemesócsai, a vágfüzesi, a marcelházi és a komáromi kebelbarátok, cégtársak.

Horváth Györgynek sikerült elkövetnie azt a bravúrt, hogy jogerős bírósági ítélettel a háta mögött delegálták az Alkotmánybíróságba és ez az apróság senkit sem zavart hat éven keresztül. Hősünk 1996-ban adócsalás miatt kapott feltételes börtönbüntetést - pár évvel korábban ugyanis "elfelejtett" adózni nyolc, külföldről behozott kocsi után. Három évvel később elévült a bűncselekmény, újabb három évre rá pedig az MKP (közelebbről Kvarda József - na ő is megér majd egy bejegyzést) javasolta a legmagasabb bírói tisztségbe. A parlament megszavazta a jelölést, a köztársasági elnök pedig zökkenők nélkül aláírta a kinevezését. Ez a gyönyörű teljesítmény megér egy szimbolikus főhajtást.

Horváth életművéről azonnal pletykák kezdtek terjengeni az interneten, rebesgetik például, hogy nagyon jóban volt egykor a jelenlegi államfővel, Ivan Gašparovič-csal. Az érintett bíró összeesküvésre gyanakszik és természetesen semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy került oda, ahova. Jó tudni, hogy a legfelsőbb szinten ilyen emberek határoznak a sorsunkról.

* - A képet a sme.sk-ról hoztam, Horváthot tényleg az égvilágon senki nem ismeri. Aki igen, az tegye fel a kezét és meséljen...

2 komment

Címkék: politika közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://szlovenszko.blog.hu/api/trackback/id/tr29200370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hattyú 2007.10.19. 08:27:48

hmm, a Slovnaft jelenlegi vezetőjéről mikor fogsz írni? :) Szerintem talán ő is megérne egy ilyen kis írást. Horváthoz annyi, hogy szerintem ez Szlovákiában egy átlagos karrier, hozzáteszem: SAJNOS... :(

Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2007.11.02. 09:58:16

Van még néhány hálás téma. A fehérgallérosok, az SNS ökörségei, a magyarok helyi diszkriminációja... idővel mindenre sor kerül majd. Vagy rám :)
süti beállítások módosítása