A szlovenszkó eredetileg azzal a szándékkal jött létre, hogy tájékoztassa a (magyar) nagyközönséget a szlovák politikai események állásáról. Két éve alig létezett hasonló blog. Mára jócskán megváltozott a helyzet, többen és többfelé is írogatnak Szlovákiáról. Mivel a látogatók többsége magyar, talán érdemes egy külön bejegyzésben is összefoglalni, milyen weboldalakat érdemes felkeresni a témában. Túlzottan nagy utánajárást nem igényel a téma, mert a helyi blogoszféra keresztlinkeli egymást, de hátha valakit pont ez bír rá, hogy más véleményeket is olvasson. A blogok ábécésorrendben így következnek:
A hírlapíró és a halál
Talán a legrégebbi közéleti blog, már öt éve üzemel. Sokszor bennfentes és időnként mindennapi, "könnyedebb" témákat is felvet.
Felvidéki blog
A másik, mostanában nagyon aktív és jó témákkal foglalkozó szlovákiai magyar kezdeményezés a blog.hu-n. Erőteljes politikai és magyarságvédő felhang.
Komáromi blog
Bevallottan regionális, lokálpatrióta jellegű kezdeményezés a második legnagyobb magyar lélekszámú városból. A határon innen és túl is élvezhető.
Körkép
Többszerzős veterán oldal, ami a politikai elemzések mellett rengeteg közéleti jellegű témával is foglalkozik. Valószínűleg a legmegbízhatóbb gyakorisággal frissül.
Méla Béla blogja
A bumm.sk weboldal blogkülönítményének egyik szereplője, fesztelen hangvétellel és sok politikai elemzéssel.
Paraméteres blogok
Nagyon sokan írnak bejegyzéseket a Paraméter hírportál blogfelületére, a több tíz szerző egyaránt érinti a dunaszerdahelyi ügyeket, a könnyedebb és a súlyosabb témákat is.
Párkányer
Egy másik regionális blog, elsősorban Párkány és a tágabb régió eseményeivel illetve közgazdasági problémákkal foglalkozik.
Philosophus naplója
Eleinte politikai problémákkal, újonnan kicsit könnyedebb témákkal foglalkozó blog érdekes felvetésekkel.
Presstiges blogok
A bejegyzések vegyes jellege miatt az egyetemista lapként induló (?) Presstige blogjait is egyszerre érdemes megemlíteni. A bejegyzések között képek, versek és politikai témájú cikkek egyaránt akadnak.
Szabadon, mirólunk, webkettő
Erősen politikai töltetű blog gyakori szatirikus felhangú bejegyzésekkel és álhírekkel. Szintén a bummos blogok közé tartozik.
Tizedes
Erőteljesen szlovák belpolitikai, valamint szlovákiai magyar témákkal foglalkozó blog. Tudomásom szerint az egyetlen hasonló blog a blogspoton.
...az összefoglaló a saját ismereteimen alapul, de nagyon szívesen bővítem további weboldalakkal. Rosszindulatból nem hagytam ki semmit, feledékenységből vagy tájékozatlanságból szinte biztosan. Amennyiben létezik még hasonló kezdeményezés, azt kérném a kommentek közé és a bejegyzésben, valamint az oldaldobozokban is fel lesz tüntetve.
Élet a szlovenszkón túl
2009.05.25. 08:13 Sárvári János
5 komment
Címkék: közélet
A bejegyzés trackback címe:
https://szlovenszko.blog.hu/api/trackback/id/tr481139340
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
seboka 2009.05.25. 11:43:25
szerintem jo osszefoglalo, nalam is ezek vannak rss-en kovetve. a parametereseken kivuli listat a bumm.sk blogrolljaban lehet mostanaban jol kovetni.
fish 2009.05.25. 12:10:31
csak egy megjegyzést.
"Komáromi blog... a második legnagyobb magyar lélekszámú városból."
Tudtommal Komárom a legnagyobb.
Szerdahely: 2001-ben 23 519 lakosából 18 756 magyar
Komárom: 2001-ben 37 366 lakosából 22 452 magyar
Vagy van egy még nagyobb? :) Üdv.

JI · http://jalso.com 2009.05.25. 21:10:14
jo kis lista, de... en szemely szerint 1 dolgot hianyolok: magyarok altal irt szlovak nyelvu belpolitikai blogot/oldalt. Minden problemankkal a szlovakokkal kell majd zold agra vergodnunk a jovoben, es szlovak nyelven nincs az egesz szlovak interneten semmi, ami magyar nezopontbol magyarazna el a dolgokat.
Gondolom Ti is tudjatok mennyire nincsenek kepben a szlovakok mar olyan alapveto dolgokban se, hogy egyaltalan hogy a francba kerultunk ide mi magyarok szlovakiaba. Es foleg miert pattogunk ennyit, stb, stb ? Valami "szlovenszko" fele blog kellene, csak szlovakul... a parameteren lattam valami kezdemenyt, de az keves...

JI · http://jalso.com 2009.05.25. 21:15:12