szlovenszko

Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma.

sok címke

"Hősök" csarnoka: A. Nagy László

2007.09.05. 08:42 Sárvári János

A politikába nem csak érkeznek az új arcok, hanem néhányan szépen lassan ki is kopnak az "elitből". A. Nagy László mintaszerű életrajzzal tűnt fel az FMK, majd az MPP vezetőségében, de néhány botrány után szép csendben tűnik majd el a kulisszák mögött. Mint azt az egyre csökkenő preferenciaszavazati mutatják, nem is hiányzik majd senkinek.

A. Nagy pályafutása mintaszerűen kezdődött, hiszen a bölcsészkaron végzett az átkosban, majd végigjárta a polgári aktivista- szamárlétrát (diákszervezetek - kisebbségvédelem - politikus). Ki tudja, hogy pontosan miért is lett A. Nagy az MPP-vé alakult liberális FMK elnöke, a választást mindenesetre - az adott körülmények között - meg lehetett érteni. Íme itt van egy tehetséges, elkötelezett, értelmes politikával foglalkozni kívánó úriember, nosza, csináljunk belőle elnököt.
A három magyar párt összeolvadásával ugyan Nagy elvesztette az elnöki funkcióját, de legalább többet foglalkozhatott az emberi jogokkal, mint a parlamenti bizottság elnöke. A legnagyobb csendben, a nyilvánosság szemei elől elrejtve.

A politikus tulajdonképpen három dolognak köszönheti a "bukását" (sokkal helyesebb, ha a "nemsokára megy a darálóba" kifejezést alkalmazzuk):

- Az emberi jogok védelmezése nagyon szép dolog, csak éppen az MKP szavazótábora nem érezte ezt a szerető gondoskodást. Kétségtelen, hogy Kubában mindig nyár van, Fehéroroszországban pedig olcsó a vodka - Szlovákiában szintén akadna tennivaló éppen elég, ha valaki a felszínen tartaná a problémákat. Mondjuk az Emberjogi és nemzetiségi bizottság soros elnöke, aki ráadásul magyar.
- A. Nagy László neve pont egy éve merült fel egy tizennyolc millió koronás korrupciós üggyel kapcsolatban. A képviselő állítólag közvetítőként közreműködött a kenőpénz eljuttatásában a megfelelő kezekbe. Ki tudja, voltaképpen mi is történt, de előkerült egy telefonbeszélgetés hangfelvétele - ezen a szalagon A. Nagy többször is a "rossz időre" hivatkozva utasítja el, hogy találkozzon az egyik vádlottal. Beszélgetőtársa mindannyiszor megerősíti, hogy érti a finom utalást (kacsintásokat a magnószalag nem tud rögzíteni, sajnos). Mielőtt valaki utánanézne, Pozsonyban bizony egészen tűrhető idő volt akkoriban. A. Nagyot a Bugár-féle vezetés "példás büntetésben" részesítette - semmilyen tisztségért nem indulhatott a márciusi belső választásokon. Itt kell megjegyezni, hogy hősünk még mindig a parlamentben ténykedik.
- A harmadik komoly akadályozó ok a képviselő alkoholhoz fűződő meghitt kapcsolata, ami egyre inkább nyílt titoknak számít a párttagok körében. Furcsa belegondolni, hogy pont egy üveg jófajta házipálinka hozhatja egymáshoz közelebb a liberális Nagyot és a jobbszárny vezetőjét, Duray Miklóst...

Szólj hozzá!

Címkék: politika mkp

A bejegyzés trackback címe:

https://szlovenszko.blog.hu/api/trackback/id/tr59154530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása