Közép- Európa nemzeteinél minden adott ahhoz, hogy szépen lassan kialakuljon bennük a frusztráció. Kevesen vannak, alig láthatóak a világban, egy átlagos földlakó pedig jó esetben be tudja azonosítani a szűkebb régiót ("ott kommunizmus volt, ugye?"), az országot ("igen, mikor elugrottam Magyarországra, jártam Bukaresten"), jobb esetben pedig néhány helyi jellegzetességet is ismer ("tsikoschgulasch").
Szlovákia ebből a szempontból jóval rosszabbul áll egy átlagos közép- európai országnál. Történelme nincs nagyon, világpolitikai súlya pedig Egyenlítői Guineával vetekedik. Van tehát ok a frusztrációra elég, csak éppen kicsit másként deformálódott a nemzeti lelkület, mint Magyarországon.
Szlovákia soha nem akart nagy lenni. éppen ezért a nagy nemzeti legendákban sem szerepel a fél világot uraló birodalom (a görcsös ragaszkodást a Nagymorva birodalomhoz hagyjuk, ezt az államot - a nevéből is adódóan - nem érzi magáénak a rendes honpolgár).
Továbbgondolva a problémát, Szlovákia előtt mindig egy nagy dilemma állt: létezni, vagy nem létezni. Az ország korábban csak egyszer - a fasizmus idején - volt önálló, amúgy pedig vagy a csehek, vagy a magyarok számítottak az alfanemzetnek országon belül. A szlovák nacionalizmusra és a nemzeti gondolkodásra az örökös háttérbeszorítottság volt a legnagyobb hatással. Szlovákia célja a láthatóvá válás, legfőbb félelme pedig az, hogy ismét elveszíti az önállóságát.
Részben ezzel magyarázhatjuk, miért fél annyira a szlovák többség a meglehetősen nagyszámú (tíz százaléknyi) magyar kisebbségtől és hogy miért utasítják el annyira görcsösen az autonómia gondolatát. Ez a fogalom a számukra már egyenlő az országellenes szabotázzsal. A két legnagyobb ellenség nyilvánvaló - a csehek és a magyarok, a két korábbi "megszálló", a fennhéjazó, lenéző hódítók. Egy kicsit kézenfekvőbb analógiát használva a csehek és a magyarok szlovákia zsidói.
Érdekes ugyanakkor belegondolni, hogy a magyar és a cseh nacionalisták nem nagyon veszik fel a kesztyűt. Szlovákia továbbra is csak egy kis országocska marad valahol északon (keleten), a méltó ellenfelek pedig továbbra is a románok (németek) maradnak. Ennek az országnak még ellenfélként sincs nagyon rangja - nem egy erőkategória.
Mi öregbíti Szlovákia hírnevét a világban? Nem sok dolog - ott van a brindza, a Jánošík, a gonosz Mečiar, a hokiválogatott meg a Tátra. Nyugati pénztárcához olcsó sörözők és szép lányok várják az angol turistákat. Hosszú távon nem valami vonzó lehetőségek, Szlovákia egy darabig továbbra is Szlovénia marad a közepesen tájékozott nyugatiak szemében.
Szlovákia ebből a szempontból jóval rosszabbul áll egy átlagos közép- európai országnál. Történelme nincs nagyon, világpolitikai súlya pedig Egyenlítői Guineával vetekedik. Van tehát ok a frusztrációra elég, csak éppen kicsit másként deformálódott a nemzeti lelkület, mint Magyarországon.
Szlovákia soha nem akart nagy lenni. éppen ezért a nagy nemzeti legendákban sem szerepel a fél világot uraló birodalom (a görcsös ragaszkodást a Nagymorva birodalomhoz hagyjuk, ezt az államot - a nevéből is adódóan - nem érzi magáénak a rendes honpolgár). Továbbgondolva a problémát, Szlovákia előtt mindig egy nagy dilemma állt: létezni, vagy nem létezni. Az ország korábban csak egyszer - a fasizmus idején - volt önálló, amúgy pedig vagy a csehek, vagy a magyarok számítottak az alfanemzetnek országon belül. A szlovák nacionalizmusra és a nemzeti gondolkodásra az örökös háttérbeszorítottság volt a legnagyobb hatással. Szlovákia célja a láthatóvá válás, legfőbb félelme pedig az, hogy ismét elveszíti az önállóságát.
Részben ezzel magyarázhatjuk, miért fél annyira a szlovák többség a meglehetősen nagyszámú (tíz százaléknyi) magyar kisebbségtől és hogy miért utasítják el annyira görcsösen az autonómia gondolatát. Ez a fogalom a számukra már egyenlő az országellenes szabotázzsal. A két legnagyobb ellenség nyilvánvaló - a csehek és a magyarok, a két korábbi "megszálló", a fennhéjazó, lenéző hódítók. Egy kicsit kézenfekvőbb analógiát használva a csehek és a magyarok szlovákia zsidói.
Érdekes ugyanakkor belegondolni, hogy a magyar és a cseh nacionalisták nem nagyon veszik fel a kesztyűt. Szlovákia továbbra is csak egy kis országocska marad valahol északon (keleten), a méltó ellenfelek pedig továbbra is a románok (németek) maradnak. Ennek az országnak még ellenfélként sincs nagyon rangja - nem egy erőkategória.
Mi öregbíti Szlovákia hírnevét a világban? Nem sok dolog - ott van a brindza, a Jánošík, a gonosz Mečiar, a hokiválogatott meg a Tátra. Nyugati pénztárcához olcsó sörözők és szép lányok várják az angol turistákat. Hosszú távon nem valami vonzó lehetőségek, Szlovákia egy darabig továbbra is Szlovénia marad a közepesen tájékozott nyugatiak szemében.
