Nagy Mihály tragédiája abból adódott, hogy a vidéki Alsófelsődön született, érdekelte a politika, ráadásul egy szingaléz családban látta meg a napvilágot – utóbbi tulajdonságot meglehetősen kevésre becsülik a bataták országának déli részén. Mihály minden probléma nélkül elvégezte a szakközépiskolát, munkába állt a falujában, hamarosan pedig beadta tagfelvételi kérelmét a Szingaléz Koalíciós Pártba.
Nem nagyon volt választása – a bataták választói jobbára utálták a szingalézeket, a kisebbség pártjai meg pár éve összeolvadtak. Ez utóbbit a helyi alapszervezetek nem élték meg nagy tragédiaként, hiszen a Szingalézek Templomba Mozgalmat csak egy összetartó kocsmatársaság képviselte, a Progresszív Szingalézek pedig rejtélyes módon gazdag vállalkozókká váltak időközben.
Politikailag aktív maradt ugyanakkor a korábbi Szingalézekért mozgalom magva, élén Kerekes Róberttel. Róbert, aki a kommunizmusban még a Baszidok, a Batatai Szingaléz Dolgozók Közösségének helyi elnökeként működött, a falu örökös polgármestere, újabban pedig megyei képviselő is volt egyben. Rossz nyelvek ugyan sugdolóztak róla, hogy a Progresszív Szingalézek csak Kerekesnek köszönhetően privatizálták a közeli foszforbányát, de a polgármester népszerűségét komolyabban nem ingatta meg az incidens. Róbert négy év múlva is meggyőző fölénnyel győzött egy batata és egy független szingaléz jelölt ellen a helyhatósági választásokon.
A párt helyi alapszervezete tíz tagot számlált, kisebb létszám fenntartásához már járási engedélyre lett volna szükség. A valóságban az alacsony létszám nem jelentett problémát, a tagok között ugyanis olyan prominens személyiségek képviseltették magukat, mint Kerekes Tibor (Róbert testvére), Závada János (a véletlen folytán Róbert sógora), valamint Petry Bálint (a polgármester legjobb gyermekkori barátja). A nemek arányának javítása végett még az alapításkor bekerült a társaságba Rózsa (született Kerekes) Jolán. Új tag felvételére csak egyszer került sor az utóbbi öt évben – mikor az öreg Petry bácsi meghalt, a középiskolából kis híján kibukott Rózsa Tomika (rejtélyes módon a foszforbánya igazgatóhelyettese) lépett a helyébe. Az alapszervezet így egy bravúros huszárvágással a fiatalítási kérdésre is pontot tett.
Mihály tagfelvételi kérelmét elutasították – előélete ismeretében ez nem is csoda. Hősünkről a falujában már korábban elterjedt, hogy problémás személyiség - a középiskolában például ő kezelte az osztálypénztárat, egyszer pedig hirtelen felbuzdulásból aláírásgyűjtő mozgalmat indított az iraki háború ellen. Az alapszervezet tagjai – nagyon helyesen – úgy ítélték meg, hogy egy hasonló bajkeverő nagy veszélyt jelent a Párt egységére, ha Mihály megjelenik a taggyűléseken, és betekint a zárszámadásba, vagy éppen ellenőrzi a választási ígéretek teljesítését.
Mihály politikai karrierje gyors és szomorú véget ért. A következő választásokon már az egyik batata párt színeiben indult, de nem vitte sokra, a derék szingalézok nem szavaztak az árulóra. Elkeseredésében hátat fordított a politikának és megfogadta, hogy urnát legközelebb csak a halála napján fog látni.
