szlovenszko

Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma.

sok címke

Veszedelmes iszonyok

2008.09.18. 08:03 Sárvári János

Angyal Béla, a Közbeszerzési Hivatal vezetőjének leváltását követeli a két szlovák ellenzéki párt - a KDH és az SDKÚ. Az eset érdekessége, hogy Angyal a szintén ellenzéki magyar MKP jelöltje, tehát egymás közötti megegyezés kérdése az egész procedúra. A tisztviselő állítólag a kormánykoalíció üzleteihez falaz. Az őt kinevező párt szerint nem, a szlovák ellenzék szerint igen, ebbe most ne menjünk bele. Ha belegondolunk, hogy a politikában is létezik egyfajta “a saját emberünket nem bántjuk” szabály, akkor a szlovák fél üzenete egyértelmű.

“Te nem vagy a szövetségesem”

 Az ellenzéki pártok látványosan utálják egymást, illetve, ha egészen pontosan akarunk fogalmazni, a szlovák pártok utálják az MKP-t. A kölcsönös kapcsolatokban bekövetkező törés ideje a Lisszaboni szerződés körüli hercehurcára vezethető vissza. Az európai dokumentum ratifikálásához alkotmányos többségre lett volna szükség, ami a jelenlegi koalíciónak nincs. Robert Fico tehát, miniszterelnöki karrierje során először egyezkedni kényszerült az ellenzékkel.

Éppenséggel volt kéznél egy probléma, az akkor készülőfélben levő sajtótörvény, aminek nem igazán örült senki sem az ellenzékből. A törvény ugyanis érthetetlenül kiszélesítette az állítólagos sértettek válaszadási jogát és szankcionálta a “hamis” információk közlését. Az ellenzék a szerződés ratifikálásáról szóló szavazást bojkottálta. Második próbálkozásra aztán érdekes dolgok történtek, az MKP a szavazás előtt nem sokkal megváltoztatta álláspontját és az iskolaügyi törvényben tervezett magyarellenes módosítások törléséért cserébe mégis megszavazta a törvényt. Ezt követte a szlovák hadüzenet, a két másik párt kizárta az MKP-t az ellenzéki egyeztetésekről, megvádolta a kormánnyal való kollaborációval és azóta sem mutat hajlandóságot az érdemi párbeszédre.

Apró adalék, hogy ugyanezek a pártok hónapokkal korábban kéjjel szavazták meg a benesi dekrétumok sérthetetlenségéről szóló nacionalista agyszüleményt az MKP és a normális értelmiség tiltakozása ellenére.

 Az ellenzéki pártoknak láthatóan fogalmuk sincs róla, hogy kivel képzelnének el egy “kormányzást”. Ha óriási optimizmussal feltételeznénk, hogy az erőviszonyok nem változtak meg az előző választások óta ( nagyon megváltoztak), akkor is három pártra lenne szükség a kormányalakításhoz. A lehetséges alternatívák mindegyikétől kirázza az embert a hideg.

 Négy éve kinevették volna azt, aki a Ján Slota-féle SNS koalícióját jósolja meg a két jobboldali párttal. Mára biztosra vált, hogy ennek csak és kizárólag erkölcsi akadálya van, a némi tartással még bíró jobboldali képviselők gyomra nehezen venné be a szalonképtelen elnököt. A pártot már gond nélkül, hiszen az SNS-nek programja mint olyan nincs. A magyarellenes kijelentésekre még csak tessék-lássék sem háborodott fel senki a jobboldalról, sőt, a kereszténydemokraták néhány iniciatívát még támogatnak is.

Spekuláció szintjén valósnak tűnhet a Vladimír Mečiarhoz való közeledés is. A HZDS a legnagyobb rosszból előbb kisebbik rosszá vált, a volt boxoló mára kimondottan szalonképesnek számít a rövidebb memóriával de annál több pragmatizmussal rendelkező politikusok számára. Mečiar tud mosolyogni, már nem üvöltözik annyit, elkoptak a fanatikus támogatói, és ami még fontosabb, szívből utálja az őt többször is nyilvánosan megalázó Ficót.

Nem elképzelhetetlen az sem, hogy a két párt látszategysége végleg felbomlik és egyikük a Smerrel szeretne inkább közösködni. Erre leginkább a KDH-nak van esélye, az előző választások után például meglepően gyorsan rájöttek arra, hogy a kereszténydemokrata és a “szocialista” értékrend nem sokban különbözik egymástól (akkor érdekes módon az MKP-KDH-Smer koalíciónak adták a legtöbb esélyt a szakemberek). Ha ezek a morális gátak felszakadnak, akkor senkinek sincs semmi joga számon kérni az MKP törleszkedését a koalícióhoz.

A szlovák ellenzéknek, legyen szó bármelyik pártról a három közül most éppen nincs barátja, sem ellensége. Igazából tervei és jövőképe sem.

2 komment

Címkék: politika mkp

Válság

2008.09.11. 08:19 Sárvári János

Dübörög a gazdaság. Mégis, az elmúlt pár hónap (...év?) egyfajta általános válság jegyében telt Szlovákiában, bármennyire furcsa is ezt kijelenteni. Értelmi és érzelmi válságban van a politikai és a közéleti elit, a média, valamint a szlovákiai magyarság is.

A kommunizmus bukása után sosem látott átrendeződés zajlott le a társadalom minden szintjén. A régi káderek – kevés kivétellel – eltűntek, az új, törekvő fiatalok pedig végre funkcióhoz jutottak. Az új csoportok között idővel kialakultak és megszilárdultak a korábban nem létező kölcsönös kapcsolatok. Húsz évvel a rendszerváltás után megteltek a kiadó posztok, a nyolc éves jobboldali-liberális kormányzás ideje alatt pedig végleg megszilárdultak a kapcsolatok. A Smer kormányra lépése merőben új helyzetet teremtett. Mint az kiderült, a régi konfliktusok nem merültek feledésbe, közben pedig újabb és újabb árkok nyílnak meg a társadalomban és a politikában is.

Válságban van a szlovákiai ellenzék. A nyolc éven át kormányzó elit elvesztette a lába alól a talajt és nem képes személyes konzekvenciákat levonni a kudarcból. Az összefogás és a közös fellépés helyett megszűnt a jobboldali pártok személyes egysége, ideológiújukban újfent megjelent a nacionalizmus. Az ellenzéki pártok a kormány helyett egymással küzdenek.

Válságban van a sajtó. A gazdasági eredmények szárnyalnak, morálisan a kormány viszont a béka segge alatt van. Mégsincs olyan ellenzéki álláspont, ideológia, amivel azonosulni lehetne. A reakcióként cikkek és reakciók egyre kevésbé szakmaibbak és egyre inkább személyeskedőek. A közhangulat miatt a higgadt, tényszerű érvelés helyett uralkodóvá vált a vulgaritás és az érzelmeskedés, ez hosszú távon szintén a nacionalizmust és a kocsmapolitikát erősíti.

Válságban van ugyanakkor a szlovákiai magyarság is, a politikusoktól kezdve egészen a társadalomig. Az MKP domináns személyiségei minden energiáját a kölcsönös pozícióharc és a személyeskedés köti le. Soha nem jön már vissza a tíz évvel ezelőtti látszategység, még a közös magyar érdekek képviselete terén is egyre nehezebb közös álláspontra jutni. A politizáló fiatalok nem önálló nézeteket képviselnek, hanem szektásodnak, ugyanez igaz a véleményformáló mikroközösségekre is.

Az általános válságból egyedül a nacionalista és autoriter hajlamokkal megáldott kormány profitál. Így lépünk be a következő parlamenti ciklusba.

5 komment

Címkék: közélet szlovák valóság magyar nyomorúság

A jövőről

2008.08.06. 08:45 Sárvári János

Nemrég olvastam Hírlapíró bejegyzését a szlovákiai magyar blogokról (itt), köszönöm a kedves szavakat. A szlovenszkó különféle okok miatt szünetel, de nem még nem szűnt meg.

Egyfajta oknak számít, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt nagyon kevés időm jutott rendszeresen írni. Félkész cikkek vannak, rossznak vélt írásokat pedig nem adok közre.

További ok, hogy tágabb és szűkebb környezetemben is tapasztalható egyfajta boszorkányvadászat a személyemmel kapcsolatban. Pedig a vélemény fontos, nem az ember.  Idáig persze fel kell nőni.

Harmadik okként pedig a reménytelenséget tudnám megadni, ami mostanában az egész szlovákiai magyar (sőt, a szlovák...) politikai életet körülveszi. Apró klikkek esnek egymásnak kicsinyes problémák miatt és elsikkad a politika lényege. Korábban nem így volt.

 

A szlovenszkó alszik. Persze lehet, hogy nemsokára felébred.

3 komment

"Valami őszinte menedzserféle"

2008.05.06. 08:33 Sárvári János

Történelmi pillanathoz érkezett a párt: Simon Zsolt személyében meglehet az MKP első hivatalos mártírja. A volt mezőgazdasági minisztert az MKP legújabb manőverei után rájött őszinteségi roham miatt rúghatják ki. Maga a történet szövevényes és hosszú - dióhéjban annyit érdemes megemlíteni, hogy a magyarok hirtelen cserben hagyták korábbi szövetségeseiket és megszavazták a Lisszaboni szerződés ratifikációját. Mindezt cserébe az oktatási törvény kozmetikázásáért és egy millió koronáért, amit Csáky Pál harcolt ki egy kiadónak. A tranzakció szépséghibája, hogy az MKP elnöke ezt továbbra is vehemensen tagadja, míg ellenfele szerint nem lehet ilyen olcsó dolgokkal elkendőzni az igazságot.
Eddig tiszta sor. Csakhogy Simon már pár hónapja rázza a pofonfát.

Korábban már volt szó a politikusról ITT és ITT. A korábbi megállapításokat annyival lehet még megfejelni, hogy Simon tipikus menedzserpolitikusi karriert futott volna be, ha hagyják. Sajnos közbeszóltak a körülmények, a pártfogók félúton lemorzsolódtak, maradt a lassú, gyötrelmes agónia, aminek úgy igazából senki sem látja hasznát.

A mezei politikusok a pártstruktúra szamárlétráján törnek felfelé, általában valamilyen ideológiához kapcsolódva. A Menedzserekkel kicsit más a helyzet (lásd még Gyurcsány, Kóka). Az efféle politikusnak jól menő vállalkozása van és kiismeri magát a kapitalizmus és egy tetszőleges iparág rejtelmeiben. A párthoz csak kevésbé kötődik, általában szakértői szerepben, kívülről csöppen bele a politikába. A Menedzser szerepe akkor jön el, mikor bekövetkezik a Válság, ez a folyamat azt jelenti, hogy a párt távol kerül a húsosfazéktól és csökkennek a preferenciái. Ilyenkor jól jön az elnökváltás, a racionális szemléletmód előtérbe kerülése.

Ami Simon pályafutását illeti, a karrierje tipikusan Menedzserre utalt. Volt egy jól működő mezőgazdasági cége, bársonyszékbe került, észrevétlenül párttag lett, majd pedig mint Bugár Béla utódjáról kezdtek el róla susogni. Aztán jött a törés - Bugár megbukott és az ellentábor képviselői kerültek a pontokat érő helyekre. Még rosszabb hír lehetett Simonnak, hogy a Válság is késlekedett. Zuhanó preferenciákról csak átmenetileg lehetett beszélni, a párt komoly morális válságba sem került (ezt betudhatjuk a képviselők gerinctelenségének is, Simon szempontjából mindez irrelevans).

A rögtönzött B-terv már kevesebb sikert hozott. Simon a Menedzseri szerepkört lecserélve a nép őszinte gyermekére váltott. Ő az, aki megmondja az igazságot akkor, amikor a párt vezetői hallgatnak. Folyamatosan és minden témában. Ezzel a pózzal mindössze az a gond, hogy egy nyilvánvalóan kötődésű vállalkozóról már senki sem hiszi el, hogy igazat mond. Még akkor sem, ha tényleg. Fekete fellegek gyülekeznek a távolban, a jósgömbben felsejlik egy MOL-os állás vagy egy MPP-szerű magyar törpepárt elnöki tisztsége.

(illusztráció: kenaderson.net)

1 komment

Címkék: politika simon

Kormány_csinál_reform

2008.03.13. 08:27 Sárvári János

Nagyon ritkán születik olyan bejegyzés, amit személyes érzelmek motiválnak. A mostani cikkecske apropója, hogy a magyar közvélemény (és sajnos a politikai elit) a félig-meddig megvalósított, majd népszavazáson elbukott "reform"-ot követően szemmel láthatóan nem érti a lényeget. A reform nem a vizitdíj, a tandíj, a rendszerből kieső húsz hatvanmilliárd forint, vagy az egészségbiztosítók által kizsigerelt anyóka.

Néhány kilométerrel feljebb az elmúlt öt évben több-kevesebb sikerrel végbevitték a kötelező változtatásokat leküzdve a mečiari örökséget. Szlovákia mindössze tíz év alatt a posztkommunista államok fekete bárányából sikerországgá vált. Tovább árnyalja a képet, hogy az óriási, több, mint tíz százalékos gazdasági növekedést egy mindössze három éves szakasz alapozta meg 2003 és 2005 között. Ebben az időszakban a kormány gyakorlatilag az összes fontosabb szektor átalakítására kísérletet tett.
A szlovák politikus nem jobb, mint a magyar. Sikkaszt, részegen vezet és hazudik, mint a vízfolyás. A reformok ügyét ugyanakkor szakemberekre bízza, nem szól bele a munkájukba és nem próbál lobbizni valamelyik érdekcsoport ügyében (vagy ha meg is próbálkozik vele, az orrára koppintanak).

A magyar "reformok" további furcsa tulajdonsága (fogadjuk el, hogy az egészségügyet és az oktatást ténylegesen megpróbálták megreformálni), hogy egyáltalán nincsenek összehangolva. Nem elég, hogy nem sikerül kommunikálni a a változások lényegét a közvélemény felé, de a pártokon belüli civakodások aláássák az intézkedések egységét és ideológiai koherenciáját. A szlovák reformokban egységes koncepció van. Gyakorlatilag egy nagy intézkedésről beszélünk, az egységes filozófia ágazatokon belüli lecsapódásával. Ha valaki ismeri egy reform játékszabályait, akkor bizony az összessel tisztában van.

I. Reform, nem változtatás - Nem három törvényszabályhoz kell hozzácsapni egy  speciális esetekben érvényes negyediket, hanem teljesen új szabályokat alkotunk a régiek helyett
II. Minimális szolidaritás - A rendszerben alig találunk szolidáris elemeket. Helyette az egyenlő bánásmód és a mindenkire érvényes egyenlő szabályok filozófiája lép életbe, ami független a vagyoni helyzettől.
III. Egyszerűség - Közérthető megfogalmazás, a hatás és a következmények egyértelmű levezetése.
IV. Nincs kivétel - A kivétel megöli a reformot. Ha életbe lép egy intézkedés, megszűnik az összes korábban adott kivétel, korlátozás, megszüntetve ezzel a mutyizás legapróbb lehetőségét is.
V. Kölcsönösség és lavina-effektus - Mindegyik kis reform sikere erősíti a másikat a kölcsönösség jegyében. Tíz szabályt majdnem annyira könnyű megváltoztatni, mint egyet, ha megvan a közegben a szükséges politikai akarat.
VI. A következmények beható ismerete - Szakemberek bevonása a folyamatba és az összes várható következmény mérlegelése - a közvetlen pénzügyi következmények sokszor jóval kevésbé fontosak, mint a társadalmi hatás.

A fenti pontokból egyértelműen látszik, hogy a szlovák reform csőliberális. Érdekesség, hogy a konzervatív-liberális kormány közreműködésével sikerült megvalósítani - lám, létezik ilyen is. További unikum, hogy az alapkoncepció már a 2002-es választások előtt készen volt, a régi-új kormány pedig azonnal belevetette magát a munkába. Tette ezt mindezt abban a tudatban, hogy az eredményekre legfeljebb két-három év múlva lehet számítani. Ironikus, hogy a nagy lendületben egy kísérlet elvérzett a parlamentben, az oktatási reform. Pontosan a tandíj kérdésén - a többi intézkedés hatását látjuk az ország egyedülálló gazdasági mutatóin.

Ennyire egyszerű az egész. Tényleg.


A jövőben kicsit részletesebb, objektívabbnak szánt írások jönnek az egyes ágazati reformokról. Kezdetnek itt van ez:
 http://szlovenszko.blog.hu/2008/02/13/reform_szlovak_modra

75 komment

Címkék: gazdaság

Az ellenzék vége?

2008.02.22. 08:18 Sárvári János

Két nap kellett ahhoz, hogy villámgyorsan átrendeződjenek a szlovák politikai erőviszonyok. Senki sem gondolta volna ugyanakkor, hogy a változások a két szlovák ellenzéki pártot, a KDH-t és az SDKÚ-t fogják érinteni. A kereszténydemokraták négy képviselője egyszerűen beadta a felmondását és kilépett a pártból, míg az SDKÚ fejének, Dzurindának először gyűlt meg komolyabban is a baja a belső ellenzékkel.

Nézzük meg kicsit részletesebben az első eseményt, ami különösen azért lehet megdöbbentő, mert a KDH hagyományosan a legstabilabb pártok közé tartozik. A szlovák politikában nagy divatja van a parlamenti képviselők pálfordulásainak, több honatya is átigazol szezon közben a a függetlenek közé vagy egy másik párt színeibe. A kereszténydemokratáknál erre utoljára tizenhat éve volt precedens, még akkor sem sikerült kidobniuk maguk közül egy képviselőt, mikor erre kimondott igény lépett fel (Gabura-ügy). A sikertelen választások után két ellentábor alakult ki - a mérsékelt és ideológiailag is meglehetősen sokszínű Hrušovský- féle szárny, valamint a volt belügyminiszter, Vladimír Palko köré tömörülő egylet. Palko az egész pártot egy kicsit nacionalistább, mégis jobboldalibb ideológiával együtt képzelte volna el, ennek a jegyében rá is támadt a magyarokra és Ficóra, meglepően kis stratégiai érzékről téve tanulságot. Az elnökválasztások után aztán maradt minden a régiben, Hrušovský megtarthatta a funkcióját a helyi alapszervezetek támogatásának köszönhetően. Szemléletváltás tehát nem történt, a pártvezetésben levő feszültségek viszont tovább fokozódtak. A négy kilépő (Palko, Mikloško, Bauer, Minárik) céljai ismeretlenek, de nem lesz könnyű dolguk. A KDH szavazóbázisa két pártot nem tud eltartani, a jelenlegi elnökség pedig helyi szinten nagyon erős.

Nem számít kisebb meglepetésnek a kétszeres exkormányfő, Mikuláš Dzurinda pozícióinak megrendülése sem az SDKÚ-ban. Dzurinda pozíciója tulajdonképpen az elbukott választások után sem forgott veszélyben, legfőbb lehetséges riválisát, Iveta Radičovát pedig jó érzékkel terelte rá az államfőség felé vezető rögös útra a párton belüli karrier helyett. Az SDKÚ-n belüli látszatbéke két nap alatt lett a semmivé. Először a párt egyik befolyásos szponzora támadt rá a volt miniszterelnökre annak kapcsán, hogy regionális szinten a párt irányításával lopják szét a földeket Trencséntyeplic környékén. Nem sokkal később már jelentkezett is egy párton belüli kritikus, méghozzá Juraj Liška, a volt hadügyminiszter személyében. Liška szerint nagyon is nincs rendjén, hogy a még mindig nagyon népszerűtlen Dzurinda vezeti a pártot és megérett az idő a váltásra, ráadásul az ellenzék stratégiájával is komoly gondok vannak. A nemzet kedvenc biciklistája védekezik, ahogy az erejéből csak kitelik, de könnyen lehet, hogy hamarosan a pártszervek elé kerül az elnökválasztás témája - és most először nem Dzurinda lesz az esélyes, hanem valaki más.

Eléggé meglepő tehát, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi konfliktus került a felszínre az ellenzék körében, de a jelenségnek megvan a magyarázata.
A gondok gyökere abban rejlik, hogy az ellenzéki pártok képtelenek voltak a megújulásra és az arculatváltásra a választási vereségek után. Az MKP az egyetlen párt, ahol személyes következményei voltak a kudarcnak, Hrušovský és Dzurinda viszont az ő nyakukba is varrható bukás után is a tisztségében maradt. Mindennek köszönhetően az ellenzéki pártok nem tudták kihasználni a Fico-kormány ballépéseit, nem tudtak elfogadható alternatívát állítani a szavazók elé.
Különösen rizikósnak tűnt ebben a helyzetben egységesen fellépni a sajtótörvény ellen, méghozzá a Lisszaboni szerződés ratifikációjának szabotálásával. Egy ilyen művelethez egységes frakciókra van szükség, hiszen egy népszerű és hasznos tervezet ellen kell szavazni. Kiderült, hogy az ellenzéki pártok alaposan megszenvedik ennek a lépésnek a következményeit - éppen erre a szavazásra hivatkozva kezdte ismét kritizálni az MKP-t Simon Zsolt, de az SDKÚ-n belüli válságnak is névleg ez a fő oka. Az ellenzéknek minél hamarabb át kell esnie a belső megtisztulás folyamatán és a legegyszerűbb az lenne, ha Dzurinda és Hrušovský önszántából adná fel a funkcióját. Első esetben ennek kicsi a valószínűsége, a másodikban pedig gyakorlatilag nulla. Kíváncsian nézünk az események elébe.

2 komment

Címkék: politika kdh sdku dzurinda

Reform szlovák módra

2008.02.13. 08:26 Sárvári János

Reformlázban ég a magyar parlament, érdemes tehát nagyvonalakban ismertetni, miként sikerült a négy évvel korábbi szlovák egészségügyi reformkísérlet. A múltidézés azért is tanulságos, mert a szlovák verzió sok elemében hasonlít a magyarra.
Az egészségügy egy külön világ benne rengeteg, a kommunizmusból visszamaradt mechanizmussal. Érthető, hogy a legtöbb kormány nem is mert mit kezdeni az óriási adósságokat felhalmozó ágazattal - az első tíz évben a Tátra alatt legfeljebb az orvosok és nővérek érdekvédelmi szervezetei tiltakoztak az áldatlan állapotok ellen, az egészségügyi miniszter pedig tehetetlenül széttárta a kezét. Hiába, nehéz egy ilyen rendszert az alapjaiban megváltoztatni.

A második Dzurinda-kormányba meglepően sok kezdeményezőkészség szorult és az adó-, valamint a nyugdíjrendszer reformja mellett az egészségügynek is nekiestek. Csak éppen ebbe az egy területbe beletörött a bicskájuk. A szlovák nép alapjában véve jámboran tűri a megpróbáltatásokat, de nehezen viseli, ha rendszeresen húsz koronát kell fizetnie egy orvosi rendelőben. Pszichológia mindenek felett. Rudolf Zajac miniszter 2004-től kezdve stabilan vezette a legnépszerűtlenebb kormánytagok listáját, a nép máig nem bocsátotta meg neki a kísérletezgetést.

A reform egy hat törvénytervezetből álló csomagot foglalt magába, melyet a szlovák politikai hagyományoknak megfelelően egy csapat lefizetett ex-ellenzéki képviselő segítségével sikerült megszavaztatni. A törvényeket azóta számtalanszor módosították már a politikai széljárás vagy a józan ész függvényében.

A reformok alapvető hozadéka, hogy behozták a kapitalista versenyszellemet az egészségügybe. Zajac elmélete szerint az egymással versengő kórházak és egészségbiztosítók rendszere garantálja a minőséget és egyben az egészségügyi intézmények pénzügyi problémáit is megoldja (jó szolgáltatásokért jó pénzt kapnak majd, a kliensek pedig elégedettek lesznek a színvonallal). A minisztérium mindezt a következő eszközökkel akarta elérni:
- A piacra beengedték a magánbiztosítókat, az állami biztosítókat pedig részvénytársaságokká alakították át. A magánbiztosító gyakorlatilag a kliensei ellátását "intézi".
- A kötelező egészségbiztosítást mindenki fizeti, létrejön ezáltal egy mindenki számára ingyenesen elérhető gyógyszeres alapcsomag. Az alapcsomagba általában a leggagyibb termékek tartoznak, de alanyi jogon járnak minden betegnek (receptre, természetesen). A további gyógyszerek, kezelések ára kliens- és biztosítófüggő.
- A kórházak egyetlen egészségügyi szolgáltatása maga a kezelés. Minden egyébért fizetni kell (akár az egészségbiztosítóval megosztva) - nem sürgős esetekben való mentőhívás, ellátás, étkezés, recept kiírása, egyebek.
- Az új egészségbiztosítók működését szigorú szabályok korlátozzák és egy speciálisan erre a célra létrehozott szervezet felügyeli.

Látszik tehát, hogy a tárca egy világos(nak vélt) koncepció alapján váltott, a kommunikációval szintén nem volt gond. A magánbiztosítók komolyabb zökkenők nélkül beépültek a rendszerbe, az utcákat nem lepték el az orvosi kivizsgálásra be nem jutott betegek. Egy reform esetében azonban mindez messze nem elég
.
Három évvel később ki lehet jelenteni, hogy az újítások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket - a szolgáltatások színvonala nem javult jelentősen, a kórházak továbbra is létfenntartási gondokkal küszködnek, a gyűlölt illetékeket pedig az első intézkedései egyikében szüntette be az új kormány.
Apró, biztató jelek persze vannak. A szlovák kórházak igazgatóinak némelyikében végre megjelent a menedzsermentalitás, ésszerűsödtek a legtöbb intézmény gazdasági mutatói. Paradox módon a rendszer legnagyobb gyengesége is a kórházak kezelésében rejlik - látszik ugyanis, hogy néhány, a peremvidékre szorult, mégis regionális jelentőségű intézmény képtelen gazdaságosan működni. A kis, vidéki kórházak egyelőre még léteznek, az adósságspirálok miatt azonban hamarosan bezárhatják a kapukat. Mivel ezek az intézmények sokszor az egyetlen alternatívát jelentik a régiónak, a megszűnésük akár fatális következményekkel is járhat - a rendszerbe tehát okvetlenül integrálni kell a szolidaritást.

Összességében a szlovák egészségügyi reformnak megvoltak a maga pozitívumai és árnyoldalai, de semmiképp sem eredményeztek látványos sikert. A reformok járulékos hatásai - főként a vizitdíj - különösen sokat rontanak az intézkedések megítélésén. Ha mindez egy elismert szlovák kormány hitelét ásta alá, el lehet képzelni, mi fog történni Magyarországon.

10 komment · 2 trackback

Címkék: politika

Meccsre fel!

2008.02.05. 08:37 Sárvári János

Érthetetlen okokból Szlovákiában és Magyarországon is nagy divat elhúzni a téli felkészülés idejét, a helyi sztárok csak két hónap alatt tudnak ismét formába lendülni a gyilkos őszi szezon megerőltető meccsei után. A szlovák gárdák többször is találkoztak a magyarokkal a télen, szerdán a két válogatott is megmérkőzik egymással Cipruson.

A nyilvánosság előtt egy kicsit rejtve maradt ugyanakkor a Fradisták és a pozsonyi ultrák közös országimázs-építő akciója Dunaszerdahelyen. A két csapat mérkőzése abbamaradt, miután a zöld-fehér szurkolók bevándoroltak a pályára. Egy, az internetre felkerült videó szerint tényleg puskaporos hangulat volt a lelátón, rendőri beavatkozásra végül nem került sor. Barátságos meccsekre egyébként sem szokás kivezényelni a gumibotos béketeremtőket a fradi-keménymag szerencséjére.


Hasonló esetben a karhatalom a másik oldalra áll, ahogy azt szomorú emlékű pozsonyi 1992-es BEK-selejtező is bizonyítja. A rohamrendőrök akkor nekiestek a szurkolóknak és nem válogatták meg, hogy hova ütnek. Személyes visszaemlékezés helyett álljon itt egy korabeli riport.



Ami a válogatott meccset illeti, Cipruson csak akkor lenne verekedés, ha az egyik csapat török zászlókat lengetne kilencven percig a pár száz fős közönségnek. A szlovák csapatot jónéhány olyan játékos erősíti, akikre érdemes lesz odafigyelni. A Liverpool történetének legdrágább védője, a magyar kommentátorok rémálma Martin Škrtel (ejtsd nagyjából: Skrütyel) ott van a keretben. Védőtársa, a szintén nagydarab fiatal Michalík Boltonban játszik.
A középpályán Marek Hamšík számít a legnagyobb névnek, a középpályást a pletykák szerint húsz millióért vitte volna Nápolyból Abramovics. A csatársorban a Bundesliga egyik nagy felfedezettje, a bochumi Šesták, aki eddig nyolc gólt és hét gólpasszt szorgoskodott össze. Lehet elkezdeni tippelgetni.

2 komment

Címkék: foci

Elválaszt és összeköt

2008.01.11. 08:18 Sárvári János

Előlegben: a cikk részben Ján Slota legújabb akciójának apropóján írodott, de még a kezdetekkor megfogadtam, hogy egy szót sem szólok egy bizonyos értelmi szint alatt álló politikusokról. Most sem fogok.

Két nép akkor tud a legkönnyebben egymásnak esni, ha szent meggyőződésük, hogy kölcsönös lopás esete forog fenn. Mit is vettek el a szlovákok a magyaroktól? Igen, magát Szlovákiát. Zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes táját. Mindennek a tetejébe még a címert is, benne a kettős kereszttel. Furcsa belegondolni, de fordítva is érvényes ez a fajta megközelítés. A meggyőződéses szlovák nacionalista szerint a kettős keresztet igenis a magyarok lopták el, méghozzá az ősi, keresztény szlovákoktól, akik békésen tengették egyhangú életüket amíg nem jöttek a ferde szemű ázsiai lovasok és... A többit ki lehet találni.
A magyar nemzetvédőket úgyszintén nem kell félteni, hiszen a közálláspont szintén egy gonoszkodó sztereotípiára épül. Eszerint a szlovákok tíz éve (engedékenyebbek szerint hatvan éve, a fasiszta bábállam megalakulásakor) kisajátítottak maguknak egy szimbólumot, amihez voltaképpen semmi közük.
Az elszállt eszmefuttatásokat ugyan szórakoztató követni, de időnként nem árt tisztázni a  nemzeti jelképek igazi eredetét. A történetben lopásról nem esik szó, ezen csak a reménytelen romantikusok lovagolnak.
Először is: a szlovák és a magyar címer nem ugyanolyan, "csak" ugyanazt ábrázolják benne a heraldikai játékszabályokat betartva. Adva van egy fehér kettős kereszt, méghozzá egy hármashalmon (A hármashalom valódi jelentését nem sikerült még tisztázni de ez most nem érdekes. Senki sem állít ünnepi dombokat, mert nem az a kimondottan dekoratív jelenség).

A kettős kereszt - minő meglepetés, kereszt - egy keresztény államból származik, de az nem Magyarország, nem is a Nagymorva Nagyszlovák Birodalom, hanem Bizánc. A szimbólumot még Nagy Konstantin idején kezdték el használni, hogy pontosan mit is jelképez, az rejtély. Egyes teológusok szerint az alsó kereszt a szenvedést és a halált, a felső pedig az újjászületést és a megújulást szimbolizálja. Földhöz ragadt realisták úgy gondolják, hogy a bizánci császár egyszerűen csak imidzset újított, hogy bemutasson a nyugatnak.
Ami tény, hogy ez a Bizánc indította útnak a két legendássá (és szentté) vált hittérítőt Cirillt és Metódot a Kárpát- medencébe a kilencedik században. A környéken akkoriban egymás sarkát taposták a misszionáriusok, két vallásra is elegendő térítendő lélek lakta be a térséget.
A történészek a misszióval kapcsolatban két alapvető dolgon veszekednek egymás között: hogy a két térítő el-e jutott végül a Nagymorva Birodalomba, illetve hogy vittek-e magukkal kettős keresztet. A hivatalos álláspont szerint egyik állítást sem lehet bizonyítani, ami persze nem gátolta meg a romantikus festőket abban, hogy két kedves szakállas öregembert fessenek a képeikre a kezükben egy nagy kettős kereszttel. Mivel a szlovák nemzetébredés épphogy ezidőtájt ment végbe, a kereszt kisvártatva megjelent a magyar forradalom ellen vezetett szlovák szabadcsapatok jelképei között is, innen pedig egyenes út vezet a nemzeti szimbólummá válásig.
A kettős kereszt magyarországi diadalmenete más forgatókönyv szerint zajlott. A történészileg bizonyítható tények szerint III. Béla hozta be a jelképet az országra. A szimbólum rákerült a királyi pecsétre és a pénzérmékre is, vélhetően a szokásos nagyhatalmi szkandermérkőzés részeként - Béla így akarta bebizonyítani, hogy királyként is egyenrangú a keleti Nagy Testvérrel. A kettős kereszt ettől az időszaktól fogva fel- feltűnt a hatalmi jelképek között előbb szórványosan, később már kötelező jelleggel.
Summa summárum, logikus oka van rá mind a két országnak, hogy a szakrális jelkép bekerüljön a hivatalos címerbe. Mégis, sokkal könnyebb és érthetőbb magyarázat az, hogy a szomszédoktól szerezték be.

111 komment

Címkék: történelem szlovák magyar

A média meghódítása

2008.01.08. 11:48 Sárvári János

Hirtelen nem is tudom, hogy értékeljem vagy elítéljem a szlovák kormány álláspontját a médiával kapcsolatban. Gyakorlatilag az fog történni a következő hónapokban, hogy nyíltan kisajátítják a közszolgálati tévét és a rádiót. Más posztkommunista kormányok is meghúzták ugyanezt a lépést,  csak éppen fű alatt, szégyenkezve, a demokrácia látszatát fenntartva. Robert Fico szakított ezzel a módszerrel, ő éppenséggel nyers erővel éri el a célját. A kormányfő álmainak netovábbja a közszolgálati médiából gyártani egy "objektív, korrektül tájékoztató" gépezetet létrehozni - pont ezért szeretne kormányjelölteket ültetni a felügyelőtanácsok székeibe. Az egyetlen aprócska gond azzal van, hogy a törvények kizárják a közszolgálati média és a kormány közötti bármilyen összefonódást.

Fico fő indoka, hogy a honi újságok egész egyszerűen nem tájékoztatnak a kormány eredményeiről, híján vannak az objektivitásnak, szándékosan kiforgatják a szavait. Nos, ennek az oka leginkább az, hogy a kormányfőben egy zsebdiktátor veszett el. Fico már jópár éve háborúzik az összes nagyobb sajtótermékkel és egész egyszerűen képtelen a normális párbeszédre.
A kormányfő stratégiája vérlázítóan egyszerű: ellenféllel erőpozícióból vitába nem bonyolódni, a kritikákra viszonttámadással válaszolni, a kérdezőt hiteltelenné tenni, a kérdést pedig ignorálni és elhallgatni. Szemezgetésképpen jöjjön néhány a kormány húzásaiból az utóbbi időszakban:
- A Smer választási győzelme idején az újságírókat egész egyszerűen kizárták a pártközpontból, hogy "visszaadják azt, amit korábban a médiától kaptak". Ekkor már lehetett sejteni, hogy rossz idők jönnek.
- Robert Fico miniszterelnökké való kinevezése óta nem volt hajlandó megjelenni a politikai vitaműsorokban. Állítása szerint az ellenzéknek nincs morális joga őt kritizálni.
- Cserébe ugyanakkor kibokszolta, hogy szombatonként személyesen magyarázhatja el a Szlovák Rádióban, mi jót is cselekszik a néppel.
- A kormányfő egyik híres magánszáma, mikor a nyugdíjpénztárak kritikájára válaszul sajtókonferencián tette közzé az intézmények vezetőinek fizetésére vonatkozó adatokat (!), majd kijelentette, hogy ezek után az őt ért kritikának nincs helye.
- A sajtótájékoztatókat egyébként is szereti a kormány, hiszen a belügyminiszter és a rendőrfőnök ugyanilyen bombasztikus körítéssel "leplezte le" Malina Hedviget.
- A kormányfői iroda az érvényes szabályozások ellenére az év elejétől nem hajlandó semmiféle adatot sem szolgáltatni a liberális SME napilapnak.

A listát kisebb stiklikkel tovább lehetne folytatni, de ebből is látszik, hogy valóban háború dúl a kormány és a média között. Fico - lojális médiaszereplők híján - ebben a küzdelemben nem számíthat sok támogatásra. Mint azt a kormány lépései mutatják, már nem sokáig.

A közeljövőben egy áttekintő bejegyzés jön a legismertebb és legbefolyásosabb szlovák újságokról, valamint az ideológiai hátterükről.

4 komment

Címkék: politika fico smer szlovák valóság

Nevem Szlovákia, tizenöt éves.

2008.01.02. 08:37 Sárvári János

Mozgalmas év volt a tavalyi Szlovákia szempontjából. Voltak viták, majdnem kormányválság, állandó színház a parlamentben és azon kívül is szép számmal. Célpont a magyar kisebbség, a kevésbé hazafias szlovákok, a kapitalista karvalytőke megannyi reprezentánsa, házon belül pedig a jó és a kevésbé jó felvidéki magyarok.
Szlovákia végérvényesen belépett a kamaszkorba, nem csoda hát, hogy vannak ennek az állapotnak velejárói (identitászavar, önértékelési gondok, gyakori maszturbációra való hajlam). Tovább árnyalja a képet, hogy bizony mi is részesei lettünk a schengeni zónának, ezúttal már lassítás nélkül lehet áthajtani a határon. Decembertől fogva már csak egy bódénál kell megállni, az pedig valamelyik pénzváltó. Pár év múlva már ez sem lesz szempont, a délről Szlovákiába tévedő idegeneknek legfeljebb a Tátra lábánál fog feltűnni, hogy más országba kerültek.

Az év kulcsfontosságú fogalmai a hazafiság, a bizonyításkényszer és az alternatív valóság. Nem véletlen, hogy a Fico-kormány egyre erősebben sulykolja az egészséges (?) nemzettudat fontosságát és ennek hiányával vádolja a politikai ellenfeleit. Erőfitogtatás. Legutóbb - tegnap - a szlovák újságírók kapták meg a miniszterelnök kritikáját, szerinte ugyanis aki nem néz el a tizenöt éves születésnapi bulira, az nem is igazi hazafi. Így válik szépen lassan uralkodóvá az egész társadalmon a görcsös bizonyításkényszer, méghozzá a közvélemény előtt. Ismét bizonyítani kell tettekkel, hogy eléggé hazafiak, népbarátok, igazi szakértők vagyunk.
Az alternatív valóságok létezése pedig eddig egyfajta magyar sajátosság volt. A kormány próbálja meg most létrehozni az alternatív szlovák elitet, méghozzá minden téren - személyiségek, elvek, szervezetek. Szépen lassan ki fog majd alakulni az ellentábor, a válasz a jelenlegi "liberális" véleményformáló szereplők túlsúlyára. Mindössze idő és pénz kérdése, amerikai dollárból és euróból pedig leginkább a kormányon keresztül csordogál az adomány.

Igaz magyar hazafiaknak is akad téma elég, lehet elkezdeni félteni a magyar iskolákat és a civil szervezeteket. Csak idén dől el, hogy miként is alakul a magyar rádió sorsa, hogy szlovákul kell-e majd bemagolni a helyiség helységneveket. Az sem utolsó kérdés, hogy mi történik a szlovákiai magyar elittel. Vajon végleg kettészakad az értelmisék és begubózik az együttműködés vagy az elzárkózás frázisainak ismételgetésébe? Vajon teljesen elveszik a párbeszédre való hajlam félúton a kölcsönös személyeskedések között? Új évvel új kihívások jönnek. A kamaszkor kezdete is csak egy újabb lépcső a felnőtté váláshoz.

17 komment

Címkék: közélet szlovák valóság

Ünnepek előtt

2007.12.21. 08:27 Sárvári János

Tetszhalott állapotba süllyedt ez a blog egy hónapja, sajnos elsősorban az akarat hiányzik. Idő és érdekes téma még csak-csak akadna, elszántság pedig nincs. Talán karácsony után sikerül ismét rendszeressé tenni a bloggolást, bár valószínűleg váltás lesz a koncepcióban. Napról napra bejegyzéseket írni komoly energiát igényel, a kevesebb témát viszont illene egy kicsit jobban is kibontani. Az is lehet, persze, hogy mindebből semmi sem valósul meg (a témák számának csökkenését kivéve). Megnyugtat ugyanakkor, hogy még mindig jobbak lesznek a mutatóim, mint a Fico-kormány ígéret - teljesítmény aránya.

Kapcsolódó aggasztó jelenség, hogy a nyáron kezdődött blogmánia fél évvel később kifulladt. Az ígéretesen induló, szintén enyhén anonim szlovákia blog törlődött (lebukás?), a felvidékblog utolsó bejegyzése október végi. A többi link még megvan, ki tudja meddig. Megérné folytatni mindkettőt, mert komoly események történnek errefelé és korántsincs minden rendben. Öröm az ürömben, hogy az index mindeközben egyre többet foglalkozik a "szlovák csodával", aktuális információért tehát szerencsére van hová fordulni.

Jelentkezés - ha minden jól megy - az új évben és többször.

2 komment

Címkék: szubjektív

Kormányválság-zanza

2007.12.04. 08:24 Sárvári János

Elsősorban magammal toltam ki, de egyszerűen nem volt lélekerőm a billentyűzethez ülni a múlt héten - pont azokban a napokban, mikor kis híján megbukott a szlovák kormány és bőven lett volna miről írni. Nagyon röviden illik összefoglalni a kulcsfontosságú eseményeket, hogy aztán a következő bejegyzések időben is kicsit közelítsenek az aktuális eseményekhez. A szlovák politika ugyanis forrong, ráadásul a változatosság kedvéért ezúttal nem a magyaroknak, hanem egymásnak estek a mélyen tisztelt politikusok.

Bevezető

Az egész kis minikrízis nem történt volna meg, ha novemberben nyilvánosságra nem hozzák, hogy Miroslav Jureňa (HZDS-es) mezőgazdasági miniszter hathatós segítségével milliárdos értékű tátrai telkekhez jutott néhány pártközeli vállalkozó. Robert Fico, a terminátort és Jánosíkot egyaránt szívesen játszó miniszterelnök azonnal felelősségre vonta miniszterét, aki leginkább az osztogatásban nagy szerepet játszó Földalap Smer-delegálta tagjait hibáztatta. Az ügyért közvetlenül felelős személy önként távozott a posztjáról, Fico egy hétre rá - november 23.-án - leváltotta a minisztert. A sértődött Jureňa egy istállóban tartott sajtókonferencián verte ki a balhét (szó szerint, lásd az előző post videóját).

A háború

A HZDS miniszterét tehát tulajdonképpen a kormánypárt akarata ellenére váltották le. A sértődékeny és szintén diktátori hajlamokkal rendelkező Vladimí Mečiar pártjának pedig szinte azonnal lehetősége nyílt a látványos bosszúra. A következő napokban került a parlament elé a Pavol Paška smeres házelnök leváltására irányuló javaslat (az ok szintén megért volna egy külön bejegyzést, Paška ugyanis önkényesen megváltoztatott egy, a parlament által megszavazott törvényjavaslatot és így nyújtotta be azt az államfőnek). Fico a biztonság kedvéért megfenyegette a partnerét, hogy bukik a kormány, ha netalán mégis meg merészelnék szavazni a javaslatot. Mečiar ugyanakkor nem szereti a fenyegetéseket, legalábbis ha ő a szenvedő alany. Miközben kinevezték az új mezőgazdasági minisztert (Zdenka Kramplová személyében, aki mellékesen a hírhedt Mečiar-kormány utolsó két évének külügyminisztere volt), Paška a helyén maradt - a HZDS nem szavazott. A távozó, sértődött Jureňa ugyanakkor a kelleténél jóval több hidat is felégetett maga mögött, a riporterek előtt húzott ugyanis elő néhány, Ficóra kellemetlen korrupciószagú ügyet. Mečiarnak így a soron következő koalíciós ülésen is végig kellett hallgatnia a miniszterelnök menetrendszerű alázását. Nem is ment neki sokáig, pár perccel az ülés kezdete után kisétált a teremből, a meglepett riportereknek pedig elmondta, hogy itt a válság. Fico nem sokkal később ugyanebben a szellemben nyilatkozott - hivatalosan pedig senki nem erősítette meg, hogy a HZDS távozna. A mérvadó újságok mindenesetre azonnal a megoldáson kezdtek el spekulálni, amiből több is kézenfekvő volt - kisebbségi kormány (a KDH csendes támogatásával), idő előtti választások, vagy a válság gyors elsimítása a két lobbanékony elnök között.

Befejezés:
Végül az utóbbi forgatókönyv valósult meg, a botrány vesztese egyértelműen Mečiar. A volt kormányfő némileg hidegebb fejjel gondolta át az egészet és belátta, hogy neki csak vesztenivalója van - pártjának a támogatottsága nagyot zuhant az utóbbi hónapokban (pont a Smer szerezte meg a szavazóit), egyedül arra van esély, hogy kevesebb feltűnéssel még néhány milliót megpróbáljon lenyúlni a megfelelő helyekről. A párt biztosan támogatja a költségvetést, valamint az euró bevezetése körüli mizériában is tevékenykedik majd. Utána állítólag újból elgondolkodnak a kilépésen. A nyilvánosság számára pedig máris itt van egy újabb szaftos kis konc, Fico állítólagos telekmanipulációi.

1 komment

Címkék: politika meciar fico smer szlovák valóság hzds

Marhulás

2007.11.26. 08:37 Sárvári János

Várakozásaimmal ellentétben mégsem csitultak el a földfusizással kapcsolatos botrány hullámai, Robert Fico végül leváltotta Miroslav Jureňa mezőgazdasági minisztert. De hogyan... A HZDS (Jureňa pártja) és a kormányfő összekülönbözött, a kormányfő határozott fellépésének viszont lesz még következménye. Egy bosszúvágyó koalíciós partnerrel kormányozni bizony egy smeres miniszter számára sem életbiztosítás.

Jureňa egyébként rengeteg vidám pillanatról gondoskodott a tévézők és netezők számára, a bejelentésre ugyanis stílszerűen egy istállóban tartott sajtókonferenciával válaszolt - üvöltözött, vádolt és asztalt vert. A rövid, két perces kis összefoglaló szlovák tudás nélkül is élvezhető.




UPDATE:
Az egész témát az előzményekkel együtt szépen részletesen kivesézték itt:

A miniszter megy?

A miniszter tényleg megy?

A miniszter megy!
A miniszter beszél

1 komment

Címkék: korrupció szlovák valóság hzds

Pártszakadás, földindulás

2007.11.22. 08:18 Sárvári János

Az utóbbi két hétben egyre gyakrabban olvasom a romániai magyar blogokat, a küszöbön kopogtatnak ugyanis az európai parlamenti választások. Egyfajta bónuszként a romániai magyar párt is darabokra szakadt (egy másik felfogás szerint nem is), az egyes közszereplők pedig épp az aktuális helyzethez mérten keresik a saját boldogulásukat a politika zavaros vizeiben.

Ha már egyszer megemítjük keleti sorstársainkat, nem lehet elsiklani afelett sem, hogy a romániai magyar intellektuális közeg él. Sőt, virul, ha úgy tetszik. A blog- és az internetes kultúrát tekintve az anyaországgal vetekedik a publikációk minősége. Olyan finomságok kerülnek többek között a közönség színe elé, mint a valóban használható internetes könyvtár, vagy éppen a negatív kampányt figyelő félig-meddig hírportálos önszorgalmi kezdeményezés.

A szokásos siránkozás után jöjjön maga a politika. Romániában gyakorlatilag a rendszerváltás óta működik egy egységes magyar párt. Az RMDSZ az utóbbi pár évben az MKP-hoz hasonlóan megjárta a kormánytagság bugyrait köreit, majd kiéleződtek az ellentétek a domináns politikusok között és megroggyant a csapategység. A törés okát - milyen meglepő és ismerős - az ideológiai nézetkülönbségek és a személyes sértettség sajátos keverékében kell keresni.

A romániai magyar politika helyzete más szempontból is rokonságot mutat a szlovákiai szcénával. Az RMDSZ csakis önmagában, egyetlen kisebbségi magyar pártként lehetne sikeres a választási küszöb és a magyar kisebbség létszámának aránya miatt. Két párt léte hiába felelne meg jobban a nézeteiben nem egységes magyar kisebbségnek, egynél több politikai formáció nem képes elegendő választót mozgósítani a parlamentbe kerüléshez.

Ironikus ugyanakkor, hogy ideológiai szinten teljesen ellentétes helyzetet eredményeztek a konfliktusok. Az MKP-ban az elégedetlenek jobboldali szárnya végül "palotaforradalmat csinált" és átvette a hatalmat, az RMDSZ-ben ellenben jobb kezdőpozícióik ellenére is a perifériára szorultak a jobbosok. Most pontosan a sértett közszereplők akarnak függetlenként, vagy éppen saját kötődésű szervezetekre alapozva politikai karriert csinálni, az önállóskodás első erőpróbája Tőkés László kísérlete lesz az európai parlamenti választásokon. Tőkés tehát az RMDSZ ellen indul, az eredmény november végére válik ismertté. Sanda gyanúm szerint a több éve tartó sárdobálást elsősorban a helyi magyarság, másodsorban pedig maguk a jelöltek fogják megszenvedni. A választások eredménye ugyanakkor kimeneteltől függően pedig intő vagy épp serkentő példaként szolgálhat a sértődött szlovákiai magyar politikusok számára is.

Háttérlinkek:
Egy fontos kiindulási pont
Trutyidobálás-mérő

2 komment · 1 trackback

Címkék: politika románia

süti beállítások módosítása