szlovenszko

Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma.

sok címke

"Hősök" csarnoka: Simon Zsolt

2007.08.22. 10:39 Sárvári János

Hat éve Simon Zsoltot még a kutya sem ismerte, mára pedig ez a fess, rendőrbajszos politikus megpuccsolhatja Csáky Pált. Érdemes kicsit közelebbről megvizsgálni, miként is jutott Simon az ismeretlenségből a rivaldafénybe.

Simon Zsoltnak korábban az égvilágon semmi köze nem volt a politikához, elvégezte a főiskolát, majd visszatért Szlovákiába és farmerkedéssel kezdett foglalkozni. Két évvel később már saját céget alapított - ez lett az Agrotrade kft. - és ennek a vállalkozásnak az ügyeit egyengette.

A kiugrást a 2002-es esztendő jelentette a számára, mikor is az MKP a jobboldali koalícióval együtt "túlnyerte" magát és megszerezte a földművelésügyi tárcát. A pártra hárult az a feladat, hogy kiengesztelje a gazdákat a rosszemlékű Pavel Koncoš regnálása után, csakhogy efféle földművesekből szlovák is van elég (nem, nem csak krumplit termesztenek a messzi északon). Az MKP, hogy elébe menjen a hagyományos, "magyarok diktálnak majd nekünk" típusú felzúdulásnak egy "független" szakembert nevezett a tárca élére - ez lett végül Simon Zsolt. Nyilván volt egy kis hátszele az úriembernek, hiszen egy vidéki cég vezetőjéből hipp-hopp még Szlovákiában sem lesz miniszter, de ne legyünk rosszindulatúak. Mondjuk azt, hogy egyszerűen csak mögötte állt Valaki Ott (az ismeretlen személy monogramja pedig megnevezéséhez híven legyen VO).

Simon Zsolt a négy évig tartó miniszterkedése idején nem unatkozott. Vívott rengeteg csatát a gonosz lobbistákkal (a tátrai építésügyben utazó lobbiról már esett szó, de elég széles a paletta ezen a téren), felkészítette az országot az uniós csatlakozásra, meg elfogadtatott néhány kulcsfontosságú törvényt. Mit ad az ég, mellékesen belépett a pártba is. Nincs persze miniszterség botrány nélkül, Simonnak többen is felrótták például, hogy volt cége érdekes módon dotációt kapott a saját minisztériumától.

A szimpatikus úriember miniszteri kinevezése idején kijelentette, hogy négy év múlva távozik a politikából. Nos, ez nem történt meg, sőt azóta sikerült magát felküzdenie a rimaszombati járási elnöki posztra. Simon jelentősége jócskán megnövekedett, mikor Bugár Bélát márciusban kipenderítették az elnökségből. Duray befolyása megnőtt, ráadásul Gyurovszky is távozott az üzleti szektorba VO tevékeny közbenjárásával. Egy, csak egy legény maradt a talpán - a volt földművelésügyi miniszter.

Simon Zsolt jelenleg az MKP egyik reménybeli új elnöke és ennek megfelelően is viselkedik - veszekedik Duray Miklóssal, elhatárolódik, kezdeményez, nem utolsósorban pedig élvezi az Új Szó támogatását. A legnagyobb szlovákiai magyar hetilap főszerkesztő-helyettese, Czajlik Katalin például a minisztérium volt szóvivője, ennek pedig tanújelét is adja - példa rá a legutóbbi Csáky Pállal készített beszélgetés (linkelve két cikkel alább). Az újságírói korrektség szép példájaként az első hét- nyolc kérdésben arra próbálják rávezetni a jelenlegi elnököt, hogy riválisának dotációs afférja mindössze egy ártalmatlan kisiklás.

Jegyezzük meg Simon Zsolt nevét, fogunk még vele találkozni.

Szólj hozzá!

Címkék: politika simon mkp

A bejegyzés trackback címe:

https://szlovenszko.blog.hu/api/trackback/id/tr26127404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.