szlovenszko

Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma.

sok címke

Egy elnökváltás és ami mögötte van

2007.07.04. 14:22 Sárvári János

A blogot szerencsétlen körülmények folytán pont egy óriási horderejű esemény előtt sikerült berekesztenem. Az MKP neve már nem (kizárólag) Bugár Bélával fonódik össze, itt elnökváltás volt, kérem.

Pedig még pár nappal március 31.e előtt is minden arra utalt, hogy az MKP tovább halad a kilenc éve megkezdett úton. Ugyanazok az arcok, ugyanaz a stratégia. Illetve stratégia az nincs, de az MKP-nak meggyőző tehetsége volt ahhoz, hogy leplezze ezt az apró hiányosságot. De erről majd máskor.

A lényeges tehát az, hogy Bugár Béla ha szoros versenyben is, de kikapott Csáky Páltól. Sokan sírtak utána, sokan viszont nem. BB ikonná vált, ő volt az egyetlen felvidéki magyar politikus, akit még a szlovák média is babusgatott (jellegzetes magyaros akcentusa és széles gesztusai felismerhetővé, szimpatikussá teszik).

Hogy válthatnak le egy ilyen politikust? Sokak szerint puccsal. Néhányak szerint győzött az igazság. És amit én gondolok róla az, hogy a valódi igazság valahol a kettő között van. Csáky Pált Duray Miklós segítette győzelemhez, egy korábbi emigráns és az MKP "magyar mumusa", aki-helyrehozza-Trianont. De Csáky soha nem nyert volna, ha a párt legalább minimális mértékben tartotta volna magát korábbi ígéreteihez és politikai programjához. Sokáig nem lehet hazudni a választóknak.

A magyar kisebbség jogi- és szociális helyzete az utóbbi időben nem javult, sőt. Van egy magyar egyetemünk, ez tény. A magyar egyetemet a dilettáns, politikai hátterű vezetés csődbe fogja juttatni csakhamar (ez is megér majd egy postot). A gazdasági reformok az utóbbi nyolc évben elkerülték a magyar többségű területeket (mindeddig kormányon voltunk, kérem!), a lakosság életszínvonala nem javult. Az MKP-nak nincs nemzetpolitikája. A pártvezetésbe nyolc év kormányzás alatt dilettáns alakok kerültek be. Ez nem maradhat hosszú távon büntetlenül.

Az MKP elnökváltása Szlovákia politikai pártjainak történetében is nagy horderejű esemény - a legtöbb pártban lehetetlen lenne valami hasonlót elképzelni. Egy látszólag bebetonozódott, népszerű politikus elvesztette a pozícióját. Kigolyózták a régiós MKP delegátusok. Meglátjuk, mire megy a Csáky.

Szólj hozzá!

Címkék: politika mkp bugár csáky

A bejegyzés trackback címe:

https://szlovenszko.blog.hu/api/trackback/id/tr50111554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.