Különös nemzeti sportnak hódoltak az utóbbi pár hétben kis hazánkban. Szlovák és magyar, értelmiségi és egyszerű honpolgár napi rutinja, hogy kölcsönösen szidja a saját nemzetét, a másik nemzetét, a kisebbségeket, a politikusokat és általában véve mindenkit, aki egy kicsit is más véleményen van, mint saját maga.
A konfliktusok érdekes velejárója, hogy teljesen másként tekintünk a tényekre a vita előtt és után. A jobbosból náci lesz, a balosból kommunista, megosztó személyiségből hős, elismert államférfiból pedig politikai hulla. Pedig nem a tények változtak, hanem a tálalásuk. Jöjjön néhány népszerű téveszme a magyar - szlovák ügyekkel kapcsolatban:

Első mítosz: Az MKP kezdte
Az MKP stratégiája kétségbe vonható, de racionális. Először a dekrétumok áldozatainak kárpótlásának ügyével jöttek elő, majd a reakciók hatására a kissé összecsapottnak ható kölcsönös megbékélési dokumentummal. Addigra azonban már a törvényhozás előtt volt a dekrétumok érinthetetlenségéről szóló javaslat.
Az első lépést kétségtelenül az MKP tette meg, de vajon ellenséges cselekedetnek számíthat a kárpótlás követelése? És ha mindössze erkölcsi kárpótlásról van szó? A szlovákiai viszonyok között úgy néz ki igen, Európában viszont a válasz: nem.

Második mítosz: Csáky szélsőséges irredenta
Végigböngészve a szlovák fórumokat, Csáky Pál neve az utóbbi hetekben nagyjából a legszélsőségesebb terroristákkal került egy szintre. Csakhogy a dolgok nem ilyen egyszerűek - a pártvezér a konfliktus során meglepően higgadtan viselkedett és továbbra is ezt a taktikát követi. Félúton még az arrogáns, lekezelő stílusát is elhagyta, igaz, az Új Szó azóta nem készített vele interjút. Persze adódhat a kérdés, hogy Bugár Béla miként viselkedett volna válsághelyzetben - nos ez az, amit soha nem fogunk megtudni.

Harmadik mítosz: A szlovák parlament mindössze védekezett
Meglehetősen érdekes formája a védekezésnek, hogy egy javaslat leszavazása után két párt egymással versengve nyújt be egy "hazafias" tervezetet. Amely arról szól, hogy a javaslat kiváltó oka -egy dekrétum- jogilag megkérdőjelezhetetlen. És az is marad örökkön-örökké. Mindez persze jogi képtelenség, a nemzeti tudat fitogtatására (valamint a dekrétumok áldozatainak közvetlen leköpésére) azonban tökéletesen alkalmas.

Negyedik mítosz: Miért nem huzakodott elő korábban a dekrétumokkal az MKP?
A szlovák pártok hagyományosan nagy paranoiával viselkedtek a dekrétumok valamint a benesi áldozatok kárpótlásának kapcsán. Az MKP még 1998-ban kötelezte magát írásban  arra, hogy nem huzakodik elő a két témával a következő négy évben -cserébe pedig bekerülhet a kormányba. Érdekes, hogy a biztosítékokat leginkább a baloldali (!) SDL követelte,  a párton belül pedig egy bizonyos Robert Fico felvetette, hogy az MKP helyett inkább a nacionalista SNS-t kellene bevenni a kormányba. Hasonló dokumentumot négy év múlva már nem írtak alá, az MKP a második Dzurinda- kormányban azonban mindig is stabilizáló szerepet töltött be (és ennek köszönhette népszerűségét a szlovákok körében). Ellenzéki pártként ezek az írott, majd íratlan kötelezettségek egyszerűen az érvényüket vesztették.