szlovenszko

Furcsa ország ott fenn, érdekes szokásokkal és beidegződésekkel. Még a magyarjai is furcsábbak. Szemszögből, rólunk - politika, társadalom, foci és minden más aktuális téma.

sok címke

...a ti anyátok!

2007.09.21. 08:38 Sárvári János

A szlovák törvényhozást fel kell oszlatni, a parlament épületét pedig lerombolni és behinteni sóval. Mint azt több más hírportál (köztük az index is) megírta, a szlovák törvényhozás elfogadta a Beneš-dekrétumok érinthetetlenségéről szóló törvényt. Magyarán már senki sem kérdőjelezheti meg, hogy őt az intézkedések valamelyike hátrányosan érintette - még akkor sem, ha ezek némelyikében kollektív bűnösnek, ergo a nemzetiségéből adódóan fasisztának van kikiáltva.

A szlovák parlament egyhangúlag szavazta meg a törvényjavaslatot, amivel bemutattak az összes felvidéki magyarnak. Más értelme nem is volt a tervezetnek, jegyezném meg, hiszen egyedül a deportáltak kárpótlásánál merül fel a dekrétumok ügye. Az én családom is járt két évig egy csehországi "vakáción", de a felvidéki magyarok nagy része valamilyen módon érintett az ügyben. Én csak a saját kereteim között fejezhetem ki a felháborodásom, ezúton is üzenem a parlament tagjainak, hogy a ti anyátok.

(KDH) Pavol Abrhan, Rudolf Bauer, Július Brocka, Martin Fronc, Monika Gibalová, Peter Gabura Pavol Hrušovský, Stanislav Kahanec, Daniel Lipšic, František Mikloško, Vladimír Palko, Mária Sabolová és Jozef Šimko szüleinek például hosszú szibériai szabadságot kívánok. Mondjuk négy- öt éveset. Szigorú orosz telet és sok törnivaló követ.

(HZDS) Tibor Cabaj, Pavol Džurina, Jozef Halecký, Marián Haľko, Miroslav Kotian, Ján Kovarčík, Zdenka Kramplová, Vladimír Mečiar, Tibor Mikuš, Ludmila Mušková, Milan Rehák, Beáta Sániová, Jozef Tarčák, Katarína Tóthová és Milan Urbáni anyukája és apukája remélem eltöri a kezét, lábát egy hosszú hideg estén a házuk mögötti kamrában és végelgyengülésben kiszenved.

(SDKÚ) Katarína Cibulková, Ferdinand Devínsky, Martin Fedor, Pavol Frešo, Tomáš Galbavý, Milan Hort, Zoltán Horváth, Stanislav Janiš, Pavol Kubovič, Eduard Kukan, Martin Kuruc, Štefan Kuzma, Juraj Liška, Peter Markovič, Ľuboš Micheľ, Ivan Mikloš, Jozef Mikuš, Peter Miššík, Viliam Novotný, Martin Pado, Ján Pataky, Pavol Prokopovič, Tatiana Rosová, Alexander Slafkovský, Ivan Štefanec, Jarmila Tkáčová és Lucia Žitňanská szüleinek ugyan nem kívánok semmit, de utólagosan is sajnálkozásomat fejezem ki, hogy nem éltek egykoron az abortusz nemes intézményével.

(Smer) Ján Babič, Branislav Babčík, Anton Bobrík, Ján Čech, Miroslav Číž, Vladimír Faic, Darina Gabániová, Dušan Galis, Tibor Glenda, Pavol Goga, Lea Grecková, Juraj Horváth, Boris Hradecký, Vladimír Jánoš, Dušan Jarjabek, Viliam Jasan, Magda Košútová, Marián Kovačócy, Mikulás Krajkovič, Stanislav Kubánek, Ján Kvorka, Jana Laššáková, Tibor Lebocký, Michal Lukša, Róbert Madej, Mojmír Mamojka, Luboš Martinák, Vladimír Matejička, Viera Mazúrová, Emília Müllerová, Olga Nachtmannová, Peter Obrimčák, Pavol Paška, Peter Pelegrini, Ľubomír Petrák, Ján Podmanický, Ján Richter, Ľubica Rošková, Ján Senko, Monika Smolková, Jozef Valocký, Jana Valová, Ivan Varga, Marian Záhumenský, Boris Zala, Renáta Zmajkovičová és Ján Zvonár egyenes ágú felmenői kamerák előtt létesítsenek szexuális kapcsolatot egy lóval. Az animál pornó progresszív ágát is figyelembe véve valami extrém pozíciót javasolnék.

(SNS) Milada Belásová, Anna Belousovová, Marta Damborská, Peter Dubravay, Jozef Ďuračka, Sergej Chelemendik, Ján Chrbet, Anton Korba, Jozef Líška, Jaroslav Paška, Rudolf Pučík, Rafael Rafaj, Jozef Rydlo, Ján Slabý, Ján Slota, Iván Šaško, Valentín Švidroň és Štefan Zelník szüleinek a legszebb subbás hagyományok szerint csak egy üzenetem van: faszkorbácsot nektek, kellemes sikoltozást.

68 komment · 1 trackback

Címkék: politika szubjektív smer kdh sdku sns hzds fikció reakció

A bejegyzés trackback címe:

https://szlovenszko.blog.hu/api/trackback/id/tr40171528

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.01.04. 18:24:35

Szvatopluk, az európai értelemben vett szocialista „Amikor a jelenlegi európai országok területén még csak állatok rohangáltak, akkor a szlovákok már államalakulatban éltek” - foglalta össze Fico az általa meghirdetett „okos histori…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

r1 2007.09.21. 11:08:38

A jó qrva anyjukat! Sz@rzabáló hegyi köcsögök...

Sanya 2007.09.21. 11:29:10

egyetertek. azert egy eros ajtoletepest is javasolnek nekik. de amugy korrekt.

Deak Tamas 2007.09.21. 11:41:48

nem világos, mi a problémátok. A szlovákok egy NEMZET, összetartanak JÓBAN, ROSSZBAN, és nincsenek tekintettel senkire, CSAK MAGUKRA.

Mi a problémátok ezzel?

stirlic 2007.09.21. 11:43:53

szanalmas es szegyenteljes... ezek europoban...jobbat erdemelne az az orszag

Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2007.09.21. 11:47:55

Deak Tamas: Nyilván. Csakhogy Szlovákiában ott él további hatszázezer magyar, a sorsukról szintén a szlovák parlamentben döntenek. Tartsanak nyugodtan össze, csak ne köpdössék le ennyire teátrálisan a kissebbségeket.

Bubó 2007.09.21. 11:49:27

Deak Tamas,

a pozitív nacionalizmus nagyon szép és dicsérendő dolog, de amit ők művelnek, azt finoman szólva is sovinizmusnak hívják, ami igencsak visszatetsző.

A problémánk az, hogy ott élnek a rokonaink, akiket a jó ég tudja hanyadszorra aláznak porig.

mobilus 2007.09.21. 12:01:20

Amint látjátok, kedves magyar (állampolgárságú) honfitársaim, a szlovákok parlamentje ezzel a döntésével bebizonyította, hogy igenis létezik a kollektív bűnösség (-bunkóság).

Kíváncsi vagyok egyébént, mit szól ehhez majd a mi kis Európánk is...

polak · http://www.bumm.sk/blog/poli/ 2007.09.21. 12:11:47

Kedves Deák, esetleg próbáld meg nyitott szemmel...

azám 2007.09.21. 12:29:17

bázz! nincs olyan hogy szlovákia! sose nem is volt!!! ez egy!
kettő: az is rohadjon meg, aki magyar áll.polgár létére ezeknek adózik!!! leszarom, hogy ez sok pénzt jelent, de lehetne mondjuk gerinc is!!! a f.sz kivan, hogy viszik nekik a lét, aztán még pofán is rúgnak, ki is röhögnek! pl. Bayer Zsolt se pofázzon addig MAGYARSÁGRÓL, egyebekről, amíg az ő pénzéből is nyomorgatják a magyarokat (és azt is leszarom, hogy ez demagógia: a bunkó szlovák politikusok is az adófizetők pénzéből élnek, pl Bayer Zsoltéból...).(ja! nem hörög!ő mondta a műsorában dacos, sértett pofával, hogy kérem az ő cége is oda lett telepítve...).

G.d.Magister 2007.09.21. 12:46:52

Kedveseim!

Őrizzük meg hidegvérünket. Ez csak politika, amit Ficóék művelnek. Ne mélyítsük tovább a gyűlölködést. A szlovákoknál vannak most az ütőkártyák (amivel ütik magyar testvéreinket), de majd lesz ez máshogy is. Még l. Füzes Oszkár tényleg jó glosszáját a témával kapcsolatban (www.nol.hu).

Féreg 2007.09.21. 12:51:04

Kívánom, hogy Ján Slotának legyen olyan kínfájdalma, mint a Motel című filmben (Szlovákiában játszódik) az áldozatoknak. Ha valaha is beteszi ide labát, Magyaroszágra 2 perc múlva, már ugyanabba a formációba lesz mint régen Koppány, felnégyelve.

sga 2007.09.21. 12:55:18

Kedveskéim!

1. Abban, hogy világraszóló botrányról van szó mindenkinek igaza van. De
2. Könyörgöm az összes hozzászólóhoz, Sárvári Jánossal az élen:
A hangnemen változtassatok. Le lehet írni mindent arról, hogy amit itt Ficoék művelnek az nem felel meg semmilyen kultúremberek által manapság vallott értékrendnek, meg ilyen, meg olyan gyalázat stb. De minek kell saját magunkról szegénységi bizonyítványt kiállítani? Igaz mindez a mocskolódások nélkül is. Mutassátok már meg, hogy ennél különbek vagytok!

G.d.Magister 2007.09.21. 13:01:49

Egyetértek az előttem szólóval, arról nem is beszélve, hogy én is ezt írtam fentebb.

Heccelni akarják az elszakadt és a honi magyarságot is, hogy utána lehessen hörögni a magyar nacionalizmuson. Basszák meg, abból nem esznek. Eljön még a mi időnk, addig is nyugi.

Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2007.09.21. 13:03:48

sga: a szlovenszko továbbra sem lesz fikablog (bár a kifejező cím és az index főoldal miatt valószínűleg az eddig legjobb látogatottságot hozza).

A koncepció: Ha egy parlamenti képviselő kvázi lefasisztázza az -én- szüleimet, akkor nekem legalább annyira jogom van elküldeni őket valamilyen messzi, meleg helyre. Ráadásul még a parlamentben sem szavazok. Holnap pedig új nap virrad.

polak · http://bumm.sk/blog/poli 2007.09.21. 13:11:48

Ok, legyen nyugi, de már 80 éve nyugi van, és így szép lassan elfogyunk. Nehoyg megint az legyen hogy az ettől való félelmünkben megint kussban maradunk. Ez ment Bugár-éra alatt, hogy csak ne hecceljük a szlovákokat, aztán ilyen korműny lett belőle. Nincs hova hátrálni, nincs miért nyugton maradni, vegyétek már észre.

fotorespiráció · http://fotorespiracio.freeblog.hu/ 2007.09.21. 13:12:39

A felsorolt nevek közül négy az idén tanít engem az egyetemen... Dehát szelaví. Utólagos engedelmeddel linkelem a bejegyzést, ha lehet.

harasta zsuzsanna 2007.09.21. 13:12:54

Van még valami. A mo-i szlovákokat ki bántja?
Mikor érik őket hátrányos megkülönböztetések, verések, úgy mint a magyarokat \\\\\\\\\\\\\\\"szlovákiában\\\\\\\\\\\\\\\"?
A környezetemben található egy pár szlovák település, de még senki sem lett agyonverve azért mert szlovákul beszélt.

sga 2007.09.21. 13:20:34

Sárvári János: igen éppen erről beszélünk Magisterrel. Attól, hogy nyilvánosan elküldöd őket melegebb éghajlatra (bocs, én most ilyen finomkodó vagyok), max. saját magadnak szerzel némi talmi lelki elégtételt. Mondom ismét, nem ez a módja. Lehet, hogy ez nem fikablog, de ez akkor is egy fikapost lett.

Továbbra sem a tartalmat, hanem a formát kritizálom.

Tutajos 2007.09.21. 13:21:58

mobilus 2007.09.21. 12:01:20

Azt, hogy Európa mit szól mindehhez, tudjuk. Amikor a magyarság jogairól van szó, Európa nem mulasztja el a kollektív jogokkal kapcaolatban aggodalmait kifejezni. A kollektív jogfosztottsággal viszont - mint azt nem egyszer láttuk már - semmi baja sincs.

Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2007.09.21. 13:25:46

sga: Jobbára én is csak módjával vagyok vulgáris. Ezúttal finomkodva nem ment, nem éreztem volna a magaménak a bejegyzést. A kritikát mindenesetre tudomásul vettem, az álláspontodat megértem :)

G.d.Magister 2007.09.21. 13:27:31

Oké polak, tudom, hogy a hátrálás sem jó, de akkor sincs nálunk - se nálatok, elcsatoltaknál, se nálunk, anyaországiaknál - adu. Nézd meg mi lett ezzel is. Csákyék keménykedtek, a szlovákok pedig adtak egy szép nagyot nekik (nekünk) visszakézből. Mégis mit lehet tenni? Szopassuk azt a párszáz békési szlovákot? Mószeroljuk be őket az EU-ban? Szarik rá Fico, és az EU is, őszintén szólva.

sga 2007.09.21. 13:28:02

Polak: neked is megpróbálom elmagyarázni, hátha érted: senki sem mondta, hogy legyen nyugi, és legyen kuss. Senki sem mondta, hogy hátrálni kell, sőt nem is szabad. De az, hogy káromkodsz néhány cifrát, és ékes magyar nyelvünk minden gazdagságával fűszerezve válogatott szidalmakat szórsz rájuk egy blogon, attól senkinek sem lesz jobb, sőt. Hogy magamat idézzem, esetleg neked. ja, és ez nem bátor dolog, sőt még csak nem is valamilyen hazafias tett. Ez valami más.

Mindenkivel egyetértek, aki szidja a szlovák kormányt, de ezt el lehet mondani szépen is...

me 2007.09.21. 13:36:38

Európa leszarhatja a magyarok jogait, mert mindig is széthúzó, kijátszható népként jelentünk meg. Egy kis szarkenésért egyik oldal sem megy a szomszédba, akit meg nyugatra esz a fene, mindent megtesz, hogy "ne involválódjon" magyar ügyekbe (ld. Sarkozy apuka, aki egyenesen szegyelte a magyarsagat), nem azért, mert így jó, hanem azért, mert ha kifejezi magyarságát, előbb-utóbb jön valami bugris bunkó magyar politikus, aki odaszarik az asztal közepére, és nyilván, ilyen klubba senki nem szívesen tartozik.

Persze az "összefogás" című zsarolást elsősorban a baloldal adja elő mostanában, de sajnos ez azt jelenti, hogy mi sem csinálunk semmit a magyarok érdekében, más se csináljon. Láttatok már MSZP-ést, SZDSZ-est tüntetni magyarok jogaiért? Tibeti, homokos vagy darfur tüntetésen előbb találod meg őket.

A jobboldal meg azt hiszi, kinyilatkozatásokkal majd meggyőz mindenkit az igazáról. Pont, mint 87 éve, Trianon idején. A magyarok csak pofáznak, a kisantant meg csendben diplomáciázik a háttérben... És mindig ők nyernek. Hülyék vagyunk a diplomáciához, sajnos ezt be kell látni.

baggins 2007.09.21. 13:40:42

Szerintem a nacionalizmus se nem szép se nem okos dolog, ez egy tökéletes iskolapéldája...
Amúgyis milyen jogon szabják meg a leendő kormányoknak, hogy nem foglalhatnak állást a benes dekrétumok ügyében? Egyáltalán technikailag, hogy oldották meg? Bevették az alkotmányukba?

polak · http://www.bumm.sk/blog/poli/ 2007.09.21. 13:44:32

sga: mindenki a maga eszközeivel "harcol". Az érdekképviseletre ott vannak a politikusok. Én írok. Nem tudom miért kell ezt mindig elmagyarázni. Csákyék most felkavarták a szart az igaz, de ennek valamikor meg kellett történnie. Szembe kell nézni a múlttal.

Lajka 2007.09.21. 13:54:40

Ezen nem vagyok meglepve... Csak egy kérdést tennék föl azzal kapcsolatban, hogy nem lehet a vagyoni viszonyokhoz hozzányúlni. Kedves, Köcsög tótok! Rendszerváltáskor persze nem ismertétek el azt az állami adósságot amit felhalmoztatok, mert hogy az nem az a szlovákiához tartozik és az nem az ő hibájuk (persze-persze az is a mi hibánk). Jaaaaa, tehát akkor a cseh Benes által megszült agyrém az vér szlovák ugye? Idéznék egy cseh barátom mondásából:\\\" Hogy születtek a szlovákok? A magyarok megbaszták a majmot és átdobták a Dunán.\\\" Ennyi

Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2007.09.21. 13:54:48

baggins: A dekrétumok a második világháború után kibocsátott elnöki, törvényerejű rendeletek. Bővebben már írtam róla itt:

szlovenszko.blog.hu/2007/08/13/a_benesi_dekretumok

A dekrétumok beépültek a csehszlovák, majd a szlovák jogrendbe - az elfogadott törvény gyakorlatilag érinthetetlenné nyilvánította a dekrétumok passzusait (azokat sem lehet megváltoztatni, amelyekben lefektették a magyar és a német kisebbség kollektív bűnösségét).

A környező országok ugyan kommentálhatják a dekrétumokat, de egy másik állam jogrendjét semmilyen módon nem tudják megváltoztatni.

TOF 2007.09.21. 13:57:11

Én csak egy mérnök vagyok, nem szakterületem a történelem. De valaki aki ért hozzá jelezze már vissza: amikor a II. világháború során Csehszlovákia szétesett, Szlovákia miniszterelnöke (vele együtt kormánya és országa) milyen szinezetű is volt? Nem véletlenül a nyilasokkal párhumos volt az?

Belepofa 2007.09.21. 13:59:43

Nehany kepviselonek (legalabb reszben) magyaros hangzasu neve van, pl: Zoltán Horváth, , Ivan Varga, Pataky, Tibor Cabaj, Tibor Mikuš, Katarína Tóthová, Tibor Glenda, Juraj Horváth, Vladimír Jánoš, Marián Kovačócy, Tibor Lebocký, Boris Zala.

Nyilvan vannak magyar kotodeseik is. Az rendben van, hogy szlovaknak erzik magukat es nem ereznek semmilyen magyar kotodest, hiszen ez mindenki \\\"belugye\\\", olyannak erzi magat amilyennek akarja.

Az viszont kicsit furcsa, hogy egyaltalan nem jut eszukbe, hogy ezzel a sajat csaladjuk egy reszet talan eppen egyik szulojuket, nagyszulojeket, dedszulojuket is \\\"lefasisztazzak\\\". Ha esetleg elnek ezek a hozzatartozok mit erezhetnek? Nekik is lehet konnyu...

Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2007.09.21. 14:03:32

TOF: Igen, az a szlovák bábállam nagyon közel állt a nácizmushoz, így ideológiailag a nyilasokhoz is (persze az első Szlovákia és a nyilasok vezette Magyarország nagyon nem szerették egymást).
A benes dekrétumok ugyanakkor a világháború után, a második Csehszlovák Köztársaság idején születtek - mikor elnöke már volt az országnak, parlamentje viszont még nem.

csini 2007.09.21. 14:14:24

Belepofa!

Ugyanezt akartam írni. Nekem is feltűnt a sok magyaros hangzású ill. magyar név, akik részt vettek ebben a mocsokban. Nekik duplán az anyjukat!!!
Én ebben csak azt nem értem, ha már a szüleik magyar nevet adtak ezeknek a szemeteknek, akkor miért nevelték őket szlováknak??? Vagy ha tudta, hogy szlovák nemzetiségűnek neveli, akkor adott volna neki szlovák nevet...

Guga 2007.09.21. 14:25:19

A békéscsabai tótokat nem belekeverni!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.09.21. 14:25:47

ez az eset mutatja meg mindennél jobban, mennyit ér az egész EU...

polak · http://www.bumm.sk/blog/poli/ 2007.09.21. 14:26:18

A neveken ne bazírozzunk. A szlovákok szent meggyőződése hogy Gyurcsány szlovák név, a fentebb példaként felsorolt nevek nagy részéről is ezt gonolják. Szóval ez semmit nem jelent.

Pep 2007.09.21. 14:38:55

Gusztustalan szemétláda emberek mind. MIT SZÓL EHHEZ AZ EU?????????????????????????????

Tutajos 2007.09.21. 14:43:56

Tipikus, ősi szlovák nevek még: Kisová, Nagyová, Kovácsová, Lovászová,...

Belepofa 2007.09.21. 14:44:10

polak: ez esetben, a Benes dekretumok hangulatat fenntartva, egy modern "lakossagcsere" egyezmeny kereteben a szlovakok esetleg megkaphatnak tolunk Gyurcsanyt, cserebe pedig kerunk nehany hokijatekost vagy aktmodellt :)

Főttállatorvos 2007.09.21. 15:14:27

Hogy mit szól ehhez az EU? Hát kurvára semmit! És nem is fog, mert nem érinti közvetlenül a nagyhatalmakat. Olyan ez mint a BL... Vicc!

0xFFFF 2007.09.21. 15:26:37

:)

Háborog a magyar nemzet...de ezzel az országgal mindent meg lehet tenni, mert a békés többség ezt akarja. Ha szlovák lennék könnyesre röhögném magamat a magyarokon.

stones 2007.09.21. 15:32:29

a tótok verik a nyálukat a tizenéves történelmükkel (haha) és államiságukkal...száz éves távlatotokban ez szlovákia csak egy múló epizód, majd jól lenyilazzuk őket 2098-ban :)

rolika 2007.09.21. 15:33:06

anno a benes-dekrétumok elfogadásának idején az volt az egyik indok, hogy a magyar és német nemzetiség volt a felelős az ország háború alatti kettészakadásáért. kérem, 90 után maguktól is megtették, akkor miről beszélünk?
egyébként meg egyet meg kell jegyezni: irigylésre méltó azon államok nacionalizmusa, amelyek részesültek nagy-magyarországból (románia, szlovákia, szerbia). bárcsak mi is ilyenek lennénk, lehet, hogy előbbre tartanánk

kovacs robert 2007.09.21. 15:53:37

Szlovákiában élek, nem lehetett másra számítani ezeknél.... Azért azt fontosnak tartom ideírni, tudatni Veletek, hogy az a bizonyos Gyurcsányos népszavazás és annak eredménye sokkal jobban fájt.Azt sose felejtem, hogy megtagadtatok minket. És nem vagyunk más magyarok, kikérem minden itteni magyarajkú nevében ezt a cimkét. Mi tudjuk igazán mit jelent magyarnak lenni igazán. Nektek a Duna túlpartján ez természetes.

pelikán 2007.09.21. 16:01:02

Miért gondolják azt sokan, hogy jobb lenne ma nekünk, ha a "történelmi Magyarország" megmarad? Ha jól tudom, abban a magyarság számbeli kisebbségben volt az összes kisebbséghez képest, bár parlamenti képviseletük nem volt. Két lehetőség van: 1. a demokratikus Nagy-Magyarországban a kisebbségek parlamenti pártjai koalícióra lépve kormányoznának, döntenének a kisebbségben lévő "politikai nemzet" sorsáról. 2. Elvennénk a kisebbségek politikai jogait, nem lenne parlamenti képviseletük, ahogy trianon előtt sem volt.
egyébként felháborító, amit művelnek a határon túli magyarsággal, de a hőbörgés közepette nem szabad elfelejteni, hogy például szlovákiában és romániában is benne volt a kormányban a magyarok pártja! Ma Magyarországon még mindig nincs megoldva a kisebbségek parlamenti képviselete! kérek mindenkit, ne egyoldalúan gondolkodjon!

Márvány 2007.09.21. 16:01:40

Anyukám 46 telén 2 éves volt a testvére kilenc hónapos.Akkor dobták ki őket a tótok 20 kilós csomaggal.Nekik mi közük volt a fasizmushoz?A jelen állás szerint bűnösök és fasiszták.
Nem tudom elképzelni hogy egy ekkora sosemvolt országnak ekkora érdek érvényesítő ereje legyen.
Még a németek sem tudnak kárpotlást kicsikarni tőlük.

Főttállatorvos 2007.09.21. 16:04:23

Baszki de itt nem él több millió román!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (vagy szerb, szlovák)b

Főttállatorvos 2007.09.21. 16:07:16

Pelikánnak ment az előbbi. Ja, és most senki nem beszélt a nagy Mo-ról! hogy jön ez most ide????????

pelikán 2007.09.21. 16:09:03

Kedves kovacs robert!

Minden tiszteletem a Tiéd, biztos vagyok benne, hogy sokkal nehezebb a határokon kívül magyarnak lenni, mint innen magyarkodni. Csak sajnos tudnod kell, hogy az a népszavazás nem rólatok szólt! Ha figyeled a magyar belpolitikát, tudod ezt. (Emlékezz Mikola doktor szavaira: Ha nyerünk megadjuk az állampolgárságot a határon túli magyaroknak és 20 évre el van döntve minden!)
Igazából a népszavazás kezdeményezői árultak el titeket!

repesz 2007.09.21. 16:09:58

Hogyhogy mit szól hozzá az EU?
Semmit, bassza meg, mert nem a dedóban vagyunk. Vagy meg tudjuk oldani velük, vagy nem, de jó lenne már leszokni arról hogy az óvónénit keressük ha valami bajunk van!

pelikán 2007.09.21. 16:11:27

rolika: irigylésre méltó azon államok nacionalizmusa, amelyek részesültek nagy-magyarországból (románia, szlovákia, szerbia). bárcsak mi is ilyenek lennénk, lehet, hogy előbbre tartanánk

rolika 2007.09.21. 16:11:49

pelikán, azért nincs a kisebbségeknek parlamenti képviselete, mert kisebbségek, ezért nem bírják megugrani a küszöböt. a környező országokban viszont, köszönhetően a békediktátumoknak, annyi magyar van, hogy simán bejutnak az ottani törvényhozásba. szvsz.
olyan butaságot meg ne kérdezz, miért lenne jobb. tudod, mennyi szenvedéstől, megpróbáltatástól és megaláztatástól megkímélődtek volna a kívül rekedt magyarok?

Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2007.09.21. 16:14:29

Csak megjegyzem, hogy a témába vágó hozzászólások jöhetnek (legyen a hangnem kemény vagy finomkodó), de a magyar aktuálpolitikát érintő kommenteket kíméletlenül törlöm. Azokra rengeteg más blog és fórum van.

pelikán 2007.09.21. 16:18:29

rolika: Te komolyan azt gondolod, hogy a mai DEMOKRATIKUS viszonyok között jobb lenne Nagy-Magyarország helyzete? Ugyanazt csinálnák az összes magyarral, amit most a határon túliakkal, ha ez egy ország lenne.
KISEBBSÉG: még egyszer mondom - Trianon előtt a magyarok kisebbségben voltak Magyarországon! És érdekes módon csak a magyaroknak volt parlamenti képviseletük!

rolika 2007.09.21. 16:23:59

pelikán: normális demokratikus körülmények között nem lehetne gond. és úgy gondolom, hogy azért még nem kellett volna szétfűrészelni az országot, mert sok benne a kisebbség. főleg nem úgy, ahogy végül is megtették, mert pont nem etnikai határokat szabtak, akkor ugyanis nem a duna lett volna határvonal, vagy az ipoly, és székelyföld is itt maradt volna. na mindegy, ez történelem. peace

G.d.Magister 2007.09.21. 16:27:45

pelikán,

Ha a külön parlamenttel rendelkező Horvátországot nem számítjuk, a Trianon előtti Magyarországon többségben voltak a magyarok (51 %). Tehát tévedsz. Persze a kisebbségpolitikánk gyalázatos volt.

Az első megjegyzésed értelmetlen. Azt már sajna soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha megússzuk az I. vh-t.

pelikán 2007.09.21. 16:33:31

rolika: valóban, ez történelem, ma már nagyon jól lehet tudni, hogy miért éppen ott húzták meg a határokat, ahol. szépen levágták a vasútvonalakat, ami körbefutott az országon, azóta is ezt szívjuk. természetesen dühítően igazságtalan határokat húztak, amit később nem is tudtunk megváltoztatni. ha etnikai határokat húznak, milyen lenne szlovákia? a magas tátra? ugy nézne ki mint chile, csak k-ny irányban :) erdélyben sajnos nem tudtak volna tiszta etnikai határt huzni, mert székelyföld már akkor egy elzárt magyar tömb volt (a vicc, hogy a második bécsi döntéssel hitler észak-erdélyt adta vissza,ahol kevés magyar élt, dél-erdélyt nem) de legalább nem kapták meg amit követeltek eredetileg, vagyis a tiszáig! Ja, és a jugoszláv-csehszlovák korridort is túlzásnak tartották. De ez valóban már történelem.

pelikán 2007.09.21. 16:40:27

Magister: kérj meg 100 embert, hogy rajzolja le neked a történelmi magyarországot, kiváncsi vagyok az eredményre! Akik azt visszasírják és romantikáznak a régmúlt dicsőségről, mind horvátországgal együtt gondolnak rá.
Egyébként az 51 %-os többség sem túl fényes, figyelembe véve, hogy a tótok, románok, szerbek, ruszinok népszaporulata sokkal nagyobb volt, mint a magyaroké, hamar kisebbségbe kerültünk volna úgy is. Ja, és a népesség 49%-át sem szép dolog kizárni a döntéshozatalból.

Belepofa 2007.09.21. 17:09:38

Magister: "Persze a kisebbségpolitikánk gyalázatos volt." Igen, biztosan voltak hianyossagok, de azert az erdemeinket is ismerjuk el: Mo-n szuletett meg a vilag (!) elso kisebbsegvedelmi tovenye. Ez akkoriban igen komoly eredmeny volt, sot szerintem meg a mai KK-Europajaban is megallna a helyet (ez viszont mar nagyreszt a mai viszonyok kritikaja).

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.09.22. 01:49:02

A "magyar" külügyminiszter pedig ahelyett, hogy ordítana és az asztalra vágna, magában nyivákol, mint a seggberúgott kismacska. A vele készített interjú itt olvasható; a végén van az, ami az ügyre vonatkozik. A lényeg: nem akar az EU-hoz fordulni, hátha majd történik valami. www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Aktualis/latogatasok_es_esemenyek/GK_kereszttuz_0921.htm

Magam is több posztot szenteltem már a magyar külpolitika hihetetlen gyenge, tutsimutsi voltának. A mostaniba a Göncz-interjú erre vonatkozó részét copy/paste másolattal átvettem. Álláspontom szerint egyébiránt a tótok egyszerűen fasiszta állammá avattűák magukat ismét, mert a Benes-dekrétum megerősítése ugyanaz, mint a nürnbergi faji törvénykezés. Ráadásul most se háború, se semmi egyéb - sőt, elvileg "szövetségesek" vagyunk. Mi - a tót fasisztákkal... Szégyen. Írásom itt olvasható:
molnargoreny.blog.hu/2007/09/21/faji_torvenykezes_szlovakiaban_2007_ben_

Úgy vélem, most már pusztán írogatni kevés. Levélkampányt kezdeményezek a külügyminiszter ellen: a következő levél elküldését javaslom annak, aki egyetért - merthogy ki más, mint a magyar diplomácia volna köteles a magyar érdekeket HATÉKONYAN megvédeni!? A magam részéről a tényleges levelet polgári néven fogom aláírni, nem netes nickkel.

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma részére, Göncz Kinga külügyminiszternek

1027 Budapest, Bem rakpart 47.

Tisztelt Külügyminiszter Asszony!

Követelem, hogy Magyarország külpolitikájáért felelősként Ön haladéktalanul a lehető legkeményebb hangú jegyzékben tiltakozzon az ellen, hogy Szlovákia a nürnbergi faji törvényekhez hasonló, a magyarokat pusztán nemzetiségi hovatartozásuk miatt automatikusan bűnössé nyilvánító Benes-dekrétumokat 2007-ben megerősítette. Követelem, hogy emiatt haladéktalanul forduljon az Európai Unióhoz, bejelentve, hogy Szlovákiában faji alapon megkülönböztetik az állampolgárokat, és kérje az EU szerveit, hogy emiatt Szlovákiát szankciókkal sújtsák.

Tisztelettel: Molnárgörény

mobilus 2007.09.22. 08:50:00

Te Molnárgörény, igazad van! Elküldöm én is a leveled. Sokra nem megyünk vele, de minden kis homokszem az univerzumban annak része, és nem szabad azt mondani rá, hogy jelentéktelen: lehet, hogy az akasztja meg majd a "gép"-et...

Ede H. Bomber 2007.09.22. 22:58:24

A fentebb szóló "belepofa" észrevételével mélyen egyetértek, ANNÁL EGYÉBKÉNT TÖBB, kifejezetten MAGYAR -akár már turáni eredetű - név is van ezekben a pártokban....Ők ezt tudják is magukról.

De letagadnák a magyar nyelvtudást, és azt hazudnák, hogy ők "elmagyarosított" szlovákok"....
Főleg az a "CABAJ" nevű késztet bajonett-használatra...

Ők az ŐSI GREATMORVA BIGIMPERIUM utódjai....

Mint egy ismerős 20 éves kölök Pozsonyból, Jávorka nevű, nagyapja magyar fényképész kisvállalkozó, Ő MEG MÁR ŐSI SZLÁV FÖLDEKRŐL mesél - tud magyarul, törve...

Szégyen-gyalázat.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.09.23. 00:40:11

Ede: nem szégyen-gyalázat (legfeljebb az adott emberkére, de őrá sem igazán), hanem a hiéna emésztése. Arról van szó, hogy Trianonban túl nagy falatot kaptak a szomszédok (akik vagy velünk voltak, vagy megadták magukat az első világháborúban - azaz mindenhová tartoztak, csak nem a győztesekhez). Amíg a kintrekedt magyarság erős volt, folyton a jogos revíziótól fostak - nem is alaptalanul. 1945 után az addiginál is drasztikusabb, szemét elszlávosítás kezdődött, és akinek nem volt nagyon kemény a gerince, az az egyszerűbb utat választotta. Ezt... Így emésztenek a hiénák, kérem. Észre kell venni, hogy itt nem arról van szó, hogy kell nekik 10-20-50-100 év ahhoz, hogy megtanulják a nemzetiségi toleranciát: hanem arra kell 100-150 év, hogy visszafordíthatatlanul megemésszék a bekapott magyarságot. Ez is a céljuk, semmi más! Ezért a lehető legkeményebb fellépésre addig kell sort keríteni, amíg van kiért...

Sárvári János · http://szlovenszko.blog.hu/ 2007.09.23. 00:45:19

Halkan megjegyezném, hogy vékony jégen táncol, aki a nevek magyarosságát emlegeti. Egyrészt több magyarnak vélt vezetéknévnek is szláv eredete van, másrészt a magyar parlament sokkal rosszabbul jönne ki egy efféle összehasonlításból.

Ede H. Bomber 2007.09.23. 17:01:59

Sárvári, egyetértünk.

A "birodalmi" státuszból adódóan, FŐLEG PESTEN és Pest megyében rengeteg a betelepült, XVIII. századi szláv, sváb, ill. az 1867 után az EGÉSZEN KÜLÖNLEGES állású furcsaság-nép, meg délszlávok szép számmal. (De mondjuk Mezőtúron, vagy Karcagon, meg Debrecenben sem NINCS ÍGY.....ott organikus magyar-kun lakosság van, nevek szerint is.)

Hozzáteszem: a pestmegyei kisváros, ahonnan származom, tót hagyományú, de magyar 'nacionalista'....!

Ede H. Bomber 2007.09.23. 22:26:14

Csatlakozom "MOLNÁRgörény" KÜLÜGYET apprehendáló nyilatkozatáho:
MA /vas./ láttam Dr. GÖNCZ Kinga klinikai pszichiáter orvos mélyen empatikus nyilatkozatát, AMELLYEL BIZONYÍTOTTA TOTÁLIS ALKALMATLANSÁGÁT A KÜLÜGYMINISZTERI posztra!!!

Úgy viselkedik Göncz, mintha egy éjjeli bevizelő kisfiú eseti csínytevését kellene megértéssel fogadnI!

Azt merte mondani, hogy Ő BÍZIK ABBAN, A SZLOVÁK PÁRTOK MAJD MEGGONDOLJÁK MAGUKAT....

E vágyának alapját megjelölni nem tudta.
A riporti erősködő kérdésre, hogy lépünk-e, vagy ösztönözzük-e az Uniót lépésre, kitért a válaszból.

(Undor ránézni is: a TEHETETLENSÉG virít az 50-es évekbeli hajviseletű, parasztarcú pszichiáterről....A GYÖNGESÉG.
EGY LÚZER!)

S ez a szerb bántalmazások és Malina Hedvig ügyénél is ÍGY VOLT.

JELENLEG NINCS napi, operatív KÜLÜGYÜNK, csak amit Hibbant Feri a kezében tart.

Holott agresszív és nyomulós külügyre lenne szükség!

nyomkereso · http://korkep.blogspot.com/ 2007.09.24. 20:26:20

Úgy gondolom, hogy kölcsönös bocsánatkérésre úgy a szlovák, mint a magyar fél részéről mér csak a mai huszonéves generáció képviselői lesznek képesek. Ezért kéne legalébb nekik a konfrontáció helyett a kooperációra törekedni .

Z (1985) · http://1985.freeblog.hu 2007.09.28. 17:49:16

Én valamiből finomabban fogalmaztam, itt olvasható:
1985.freeblog.hu/archives/2007/09/28/Dekretum/#comments
süti beállítások módosítása